Piti bűnöző voltam, rengeteg rossz dolgot követtem el. Beismerem. Ha mindegy egyes embertől bocsánatot kérhetnék, akkor persze, hogy megtenném.
Karodra írták, hogy „Bűn az élet”,
Nevettél rajta, s a bőröd égett.
Aki száz meg százezert rabol,
Bírája lészen annak, akit a
Szükség garast rabolni kényszerített.
Nem vagyunk mindig annyira bűnösök, mint amennyire érezzük magunkat, de annyira bűntelenek sem, mint ahogy hinni szeretnénk.
Lopni valami nagyon vidám és mulattató dolog lehet. Talán oly vidám, oly mulatságos és oly boldogító, mint amilyen borús, szomorú és keserű az ellentéte: a tisztes kenyérkereső munka.
Vannak olyan férfiak, akik úgy vélik, uralkodhatnak a feleségük fölött, és erőszakot alkalmaznak velük szemben, csak hogy megerősítsék magukban a felsőbbrendűségük mítoszát. Nem véletlen, hogy minden háborút, ami a történelmet meghatározta, férfiak robbantottak ki, és a statisztikák tanúsága szerint a sorozatgyilkosok túlnyomó többsége is közülük kerül ki.
A könyvek nem tehetnek róla, hogy ha a világosság fáklyáját, amit lobogtatnak, bűnös emberek gyakran tűzcsóvának használják fel, és életet, gondolatot hamvasztanak el vele.










