Életében először érezte sürgető szükségét annak, hogy valakitől tanácsot kérjen. Annyi baj volt csupán, hogy a tanácskéréshez valakit a bizalmába kellett avatnia, s ez egyúttal azt jelentette, hogy kénytelen kiszolgáltatnia magát, elárulni titkait.
Ha csak önmagamban hiszek, de a felém nyújtott kezekben nem: lezuhanok. (…) Rossz egyedüllét az, amikor senkiben sem bízunk. Ez a terméketlen, rideg csontmagány. A sivár egyedüllét.
Nem kell senki szívét elnyernie, bőven elég csak kérnie.
Néma barátok voltak, s mint valami balsorstól, úgy óvakodtak tőle, hogy bizalmasabb kapcsolatra lépjenek. (…) Lehetett volna megmagyarázni ezt az érzést, mely egyszerre tette baráttá és ellenséggé, s éppúgy vértezte egymás irányában közönnyel, mint amennyire egymáshoz kapcsolta ösztönük szerint egyesítve, valójában pedig elkülönítve kettejüket. Ki tudja, talán meg akarták őrizni illúzióikat.
Sok embernek adtam esélyt… De egy idő után elfogy az ember bizalma.
Engedj, vezess, mondd, merre menjek,
Mutasd meg, kit szeressek,
Hol találom a fényt,
És kiben bízhatok még.
Semmi sem félelmetesebb a kételkedésnél. (…) A kételkedés embereket választ el. Olyan méreg, ami barátságokat porlaszt szét és kellemes kapcsolatokat darabol fel. Olyan tüske, ami irritál és sebez; olyan fegyver, ami öl.
A legnagyobb ajándék, amit embertársadnak adhatsz, az, hogy őszinte szívvel figyelsz rá.
Hol a bizalom hiányzik, ott a szerelem koszorújának hiányzik a legszebb virága.
Úgy kell bánni a szerelemmel, mint egy törékeny kismadárral, aki odarepül hozzád, beül a tenyeredbe. Nem zárhatod össze az öklödet, mert azzal szétlapítanád, megölnéd a túl szoros fogással. A szeretetnek bizalomra van szüksége. Szabadon kell engedned a madarat, hogy szárnyaljon, és ha nem jön vissza, sosem volt a tiéd. Ha visszajön, amíg a kezed nyitva van, mindig a tied lesz.
Sose bízz az olyan emberben, aki egyetlen rossz tulajdonságot sem hozhat fel mentségére.
A bizalom érdem. Nem tudom csak úgy, egyszerűen megadni neked.
A bizalmat ki kell érdemelni, ez nem megy varázsütésre!
Van, aki bizalmadba férkőzik, de nem a helyhiány miatt kerül ki onnan.
Nem lehetek mindig mindennek az ura. Néha hagynom kell, hogy mások vigyázzanak rám, olyanok, akikben megbízhatok.
Csak bevallott titkainkkal horgonyzunk le mélyen a másik lelkében.
Tudod, mi a legkellemetlenebb érzés, amit el bírok képzelni? Ha képtelen vagy megbízni abban az emberben, akit a világon mindennél jobban szeretsz.
A szenvedő ember és orvosa között sajátos, bizonyos tekintetben furcsa viszony alakulhat ki. A kórházi beteg számára az orvos kiváltságos lény, aki annál nagyobb hatalommal rendelkezik, minél nehezebben elviselhető a beteg szenvedése, ő a bizakodás, ő az élet ígérete, komor tekintete a csodatevés tudománya, egyetlen szava reményt nyújt, neki gyónnak meg, bőbeszédűen válaszolva minden kérdésére, előtálalva azt is, amit nem kérdezett, hogy ezzel még ott marasztalják néhány percig, mert ezek a bizakodás percei, amikor a szenvedés is enyhül.
