Az ember agyát nem azért alakította ki a természet, hogy az igazságot keresse, hanem azért, hogy élelem, biztonság és hasonló dolgok után kutasson, hogy felismerje az előnyös helyzeteket, hogy nap mint nap segítse az embert az életben maradásban. Az agy a túlélés szerve.
Az aszpirin a természet adománya a modern ember számára.
Az emberi test a leggyönyörűbb dolog a világon. Egyetlen virág sem kelhet versenyre vele, hiszen az emberi test a természet legösszetettebb virága.
A szerelem képessége nem jelenik meg önmagától, amikor megérnek a nemi szervek, bár sokan ezt hiszik; úgy vélik, hogy a nemileg érett ember automatikusan a szerelemre is képes.
Az emberi elme, a többi állatfaj elméjéhez hasonlóan, rezonátorként működik. A környezetben bekövetkező változásokra reagál.
Az ember élete semmi egyéb, mint a velünk született, génjeinkben rejlő genetikai program megvalósulása. Ez persze nem akadályoz meg bennünket, hogy (…) ne éljünk a „minden lehetséges” ábrándjával.
Az egyéni DNS-láncon se fitnesz, se welnesz, se baronesz nem változtathat. Ha csontfogas géneket kaptál őseidtől, kőműveskanállal lapátolhatod befelé a nyalánkságokat, avagy jégkrémbe ölheted magad, akkor is vékony maradsz. Ha viszont teltséget eredményező örökítőanyaggal leptek meg, fél- avagy teljes őrültre éheztetheted magad, e sanyargatás árán is csak röpke időszakokra fogyhatsz ki a bőrödből. Az persze pompás, hogy a hízási/fogyási törekvés miatt mozgásra, mértékletességre, testi tudatosságra adod a fejed, de ha életed értelme áll vagy bukik azon, hogy még külsőre se önmagad légy, hanem teljesen másvalaki, hát az halálbiztos kudarc. Bálnából nem lesz balerina. Viszont a leglégiesebb táncosnő sem fog soha úgy úszni, mint a cet.
A legtökéletesebb műszeres alkat pedig az, amely egyenlő vagy kevesebb számú különb-különbféle részekkel legnagyobb munkásságot visz véghez. Ilyen az emberi test.
Minden állatfajnak megvan a határtalan képessége önmaga tökéletesítésére.
Az evolúció gyakran teljesen ártatlan lényeket ruház fel rettenetes külsővel.
Az agy ugyanolyan szerv, mint a szív vagy a máj, és nincs semmi alapja azt hinni, hogy a lélek épp a hormonokban lakozik.
Az emberi faj csupán egy sóhaj e világ, és a valaha eljövendő világok hosszú, zengő-bongó álmában.
Az élet kölcsönhatáson és együttműködésen alapuló erőfeszítés. Minden egyes élő organizmusnak megvan a maga szerepe más organizmusok túlélésében.
A madarak megtanulnak énekelni, ami nem jelenti azt, hogy ezzel több élelemhez jutnának, megmenekülnének a ragadozóktól, vagy távol tarthatnák az élősködőket. (…) Azért énekelnek, hogy felhívják magukra a másik nem figyelmét, és fönntarthassák a fajukat.
A vízfelszín egy tükör, az evolúció két fejezete egyszerre csodálhatja magát benne: odafentről a légi teremtmények, lentről a vizek lakói. Egy bolygó, két világ.
A biológiának köszönhetően aggyal rendelkezünk, amiből az élet faragja ki az értelmet.
Veszély esetén a látásunk megváltozik – nem a szemünkkel látunk élesen, hanem inkább az egész testünkkel. Mintha az ember a bőrével látna, különösen éjszaka. Ilyenkor szinte az az érzésünk, mintha a neszeket is látni tudnánk, a hallóérzék szerepét is annyira a bőr veszi át. Kinyitjuk a szájunkat és figyelünk, s mintha a szájunk is látna és hallana.