A testünk valóban képes előállítani egy sor olyan biológiai vegyületet, amelyek gyógyhatással bírnak, megvédenek a fájdalomtól, segítik az alvást, erősítik az immunrendszert, jobb kedvre derítenek, vagy éppen szerelemre lobbantanak minket.
Az emberi agy által egyetlen nap alatt generált idegi impulzusok száma meghaladja az egész bolygó összes mobiltelefonján létrejött elektromos impulzusok számát.
Két különböző színvonalon álló lény kereszteződésének eredménye a szülők két szintje között fekszik. Ez azt jelenti, hogy az ivadék ugyan magasabb rendű, mint a szülőpár alacsonyabb rendű fele, de nem olyan magasrendű, mint a másik szülő. Ebből kifolyólag e magasabb rendű faj elleni küzdelmében mindig ő lesz a vesztes. Az effajta párosodás tehát ellenkezik a természet akaratával, mivel a természet az életet mind magasabbra igyekszik fejleszteni. Ez csak akkor lehetséges, ha nem az erősebb egyesül a gyengébbel, hanem, ha az előbbi feltétlen győzedelmeskedik. Az erősebbnek uralkodnia kell a gyengébben és nem szabad a gyengébbel egybeolvadnia, mivel ezzel feláldozza saját nagyságát. Csak a születésénél fogva gyengébb egyén találja ezt kegyetlennek, ami csak gyengeségét és korlátoltságát bizonyítja. Ha ez a törvény nem lenne örök érvényű, akkor a szerves lények felfelé irányuló fejlődése lehetetlen volna.
Vajon hogyan festene a világ, amelyben az emberek megfelelően értékelnék a biodiverzitást, és a földtulajdonosok abban lennének érdekeltek, hogy lehetőségeikhez mérten növelni is igyekezzenek?
A bolygó csak akkor működhet hatékonyan és egészségesen, ha milliárdnyi különböző élőlény használja ki a számtalanféle erőforrást és életlehetőséget, ha fajok milliói élik egymásba fonódó és egymást segítő, fenntartó életüket. Minél szélesebb a biológiai sokféleség, annál nagyobb biztonságban élhet minden élőlény, köztük mi, emberek is.
Nem vagyunk az evolúciós fejlődés előre eltervezett csúcspontja. Mindössze egy faj vagyunk az élet terebélyes fáján.
A Földön élő emlősállatok szerves össztömegének 96%-át adja ki a mi testünk, és azoké az állatoké, amelyeket azért tartunk, hogy megegyük őket. Az emberiség összesített testtömege ennek a mennyiségnek kevéssel több, mint egyharmada, a háziállataink – elsősorban szarvasmarhák, sertések és juhok – valamivel több mint 60%-ot tesznek ki. A maradék mindössze 4%-ot alkotják a vadon élő állatok, az egerektől az elefántokig és a bálnákig.
Amellett, hogy a környezetére reagál, a kaméleon kedélyállapota szerint is változtatja a színét. A mérges kaméleon dühében elfeketedik; a szerelmes színes pettyeket ölt magára; a megfélemlített egyed halványszürkére vált. A színösszetétel fajonként eltérő. Némelyek a kék és a zöld árnyalatait preferálják. Mások narancssárga vagy vörös foltokkal dolgoznak.
A helyzetet bármikor súlyosbíthatja egy új járvány kitörése. Csak most kezdjük megérteni, hogy összefüggés áll fenn a vírusok hirtelen megjelenése és a bolygó élővilágának hanyatlása között.
Az embernek fehér bőrszíne nem természetes, hanem természettől fogva fekete vagy barna bőre van neki, mint ősapáinknak, a hinduknak; hogy ennek következtében fehér ember sohasem támadt a természet öléből, és ennélfogva fehér faj nincsen, akármennyit beszélnek is róla, hanem minden fehér ember megfakult ember.
Minden élő szervezet önmaga képes belső egyensúlyának visszaállítására.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Az evolúció az élet egészét egyetlen szerszámmal kovácsolta: a tévedéssel.
Az elképzelés, hogy biológiai nemének megfelelően minden férfinak és minden nőnek csupán egyféle nemi szerepe lehet – a férfi erős, okos, dolgozik és küzd, a nő meg kussolva élesztgeti a családi tűzhelyt –, már az ókori görögöktől is idegen volt.
Manapság a közgondolkodást áthatja a genetikai fundamentalizmus. Ez összefoglalóan az a meggyőződés, hogy szinte minden emberi betegséget és személyiségjegyet velünk született adottságaink határoznak meg. A média által leegyszerűsített tudósításokkal és a félig emésztett kutatási eredményekkel dúcolják alá azt a téves felfogást, miszerint a biológia világát a DNS hajthatatlan törvényei irányítják.
Az agynak az idegtudomány által neuroplaszticitásnak nevezett képességét felhasználva lehetséges úgy irányítani a gondolatainkat és a tapasztalásainkat, hogy azok újraformálják és megerősítsék az agy sérült részeit.
A legutóbbi években a tudósok felfedezték, hogy a sejtjeink között káprázatos és rendkívül összetett interakciók sora zajlik, amelyek során fitovegyületek kombinációi támogatják az emberi szervezet védekező és öngyógyító „gépezetét”, amelyről korábban nem volt tudomásunk.
Egy este a feleségem paprikát adott vacsorára, amit nem volt kedvem megenni, de nem volt elég bátorságom ezt mondani. Nézve a paprikát az jutott eszembe, ezt a növényt én még sosem próbáltam ki, és azt mondtam a feleségemnek, hogy ezt inkább elviszem a laboratóriumba ahelyett, hogy megegyem, és még aznap éjjel tudtam, hogy ez egy kincsestárháza a C-vitaminnak.
Amikor gondolunk vagy érzünk valamit, testünk bonyolult biológiai változásokkal és eltérésekkel reagál rá, és minden egyes tapasztalat valódi genetikai változásokat indít el sejtjeinkben.
Bár a genetikai evolúcióhoz akár több ezer évre is szükség lehet, egy adott gén kifejeződése akár percek alatt is megváltozhat egy újfajta viselkedés vagy tapasztalat hatására, ami aztán továbbadódhat a következő generációnak.