A belső béke nem azonos a fegyelmezett viselkedéssel. Viselkedésünk mindig követi a lelki békét, ahogy a hullámok járnak a hajó nyomában. Ha minden cselekedetünknek egyetlen célja a béke, mindig tudni fogjuk, mi a teendőnk, mert csak azt kell tennünk, ami békénket óvja és elmélyíti.
Jusson eszünkbe minden nap, minden percben, minden másodpercben, és kiváltképp jusson eszünkbe minden reggel, amikor felkelünk, hogy ha önmagunk számára elfogadjuk a békét, akkor a világon minden eleven lélek egy kis békéhez jut. Így alakul át a világ, nem pedig úgy, ha megtámadjuk azokat, akik a támadás pártján állnak.
Ne gondolja (…), hogy az emberek kevésbé vérszomjasak a tigriseknél, csak ravaszabbak. Az állat egyenes, őszinte, a zsákmányát felfalja, de saját fajtáját nem bántja. Az ember az embertársait mészárolja le, anélkül, hogy szüksége lenne a húsára. Az ember az igazi féktelen fenevad. Az emberek igazán megértek arra, hogy kiirtsák őket. Akkor lesz béke a földön, ha már nem nyomja hátát kapzsi, bűnöző ember.
– Miért háborúsdit játszunk? Miért nem békésdit?
– Mert azt senki se tudja, hogy kell.
A békét nem az éri el, aki igyekszik vágyait kielégíteni,
hanem csak az, akit nem zavar a kívánságok szakadatlan
özöne, melyek úgy ömlenek bele, mint folyók az állandóan
töltődő, ám mindig mozdulatlan óceánba.
Az a baj a békével, hogy hajlamosabb a hibák büntetésére, mint a kiemelkedő tevékenység jutalmazására.
A béke megoldásokat követel, eleven megoldásokra azonban soha nem juthatunk, csak törekedhetünk feléjük.
Csak harcolni könnyű azzal, akit nem ismersz, békét kötni lehetetlen.









