Lehet-e barátság férfi és nő között, és ha igen, miért nem?
Édes dolog a barátság, kényeztető balzsam,
Száll, mint a nyugalom madara: boldogan, halkan…
Barátom csak az lehet, aki a legmélyebb szinten együtt rezeg velem. Mert ez több mint a vérségi vagy bármiféle érzelmi kapcsolat. Ez valami olyan sejtelem, mintha egy helyről jöttünk volna, s ezért a barátom számomra világon a legismerősebb ember.
Igen, hiszek a barátságban. Szükség van barátokra. Aztán eljön az a nap, amikor az ember nem bízhat többé bennük. Akkor mi van? Na mi?
Némely ember a maga béklyóit sem tudja magáról leváltani, és mégis barátja megváltója lészen.
Mint tenger köztük, annyi csak barátoknak a halál: egymásban élnek akkor is.
Hisz` mind itt kell legyen, ki abban él s szeret, mi mindenütt jelen.
Mennyei tükör, mely színről színre láttat, szabadon egymást s bűntelen.
Ez nyújt barátnak enyhet, legyen bár múlandó mind, a barát s a társ,
köztük a legtisztább kötelék mégis örök, mert halhatatlan.
A barát egy zsák naranccsal, egy épp neked való krimivel és egy nagy csokor virággal állít be, amikor influenzás vagy. Azután beteszi a virágot egy vázába, készít neked egy forró italt, elmosogat helyetted – majd elmegy.
Akár az egyenesek. Egyetlen pontban, egyetlen pillanatra metszik egymást a tér végtelenjében. S aztán haladnak tovább kiszabott útjukon, soha vissza nem térve. De ez a pont és az a pillanat örökre meghatározza őket.
Egy barát bánatát megosztani könnyű, de rendkívüli karakterre vall, ha képesek vagyunk osztozni sikere felett érzett örömében is.
Az igazi barátok azok, akik akkor vannak mellettünk, amikor jól megy a sorunk. Szorítanak értünk, örülnek a győzelmeinknek. A hamis barátok pedig azok, akik a nehéz pillanatokban jelennek meg, azzal a búval bélelt, „együttérző” arccal, pedig valójában kapóra jön nekik a szenvedésünk, hogy ezzel vigasztalhassák magukat nyomorult életük miatt.
A jólétben vígság, a gondban enyhület, a bánatban vigasz, az örömben víg társ, minden időben egy másik magam.
A barátok nem pusztán összhangban élnek, mint némelyek mondják, hanem összhangzó dalban.
A barát az, aki teljes szabadságot ad neked, hogy kibontakoztasd magad.
Az a nap a kedvencem, amit veled tölthetek. Szóval, ez a kedvenc napom.
Ha te száz évig élsz, én száz év mínusz egy napig szeretnék, hogy sose kelljen nélküled élnem.
Amikor mindennek vége, nem ellenségeink szavaira fogunk emlékezni, hanem barátaink hallgatására.