Az evolúció elképesztően kreatív! Neki köszönhetjük a zsiráfokat.
Egy jó kutyának halála után a legjobb helye a gazdája szívében van.
A kutyák igazából embernek képzelik magukat, valószínűleg egy gyereknek.
A kutyám jön, hogy kitöltse a hűtlen barátok által hagyott űrt a szívemben. Nincs benne irigység, rosszakarat vagy gyűlölet. Nem árulja el a titkaimat, nem lesz féltékeny a sikereimre, és nem leli örömét a bánatomban.
Amíg meg nem tapasztaltuk, milyen érzés szeretni egy állatot, lelkünk egy része mélyen alszik.
Ha magunkhoz veszünk egy éhező kutyát, és ellátjuk minden jóval, nem fog megharapni. Ez a legfőbb különbség a kutya és az ember között.
A macska, ha egyszer ráült a forró kályhalapra, soha többé nem fog forró kályhalapra ülni. De hideg kályhalapra sem.
Amit a kutyának mondunk: „Jól van, Bodri, elég volt. Hagyd békén a szemetet. Érted? Hagyd békén a szemetet, mert különben…” Amit a kutya hall: Bla bla Bodri bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla Bodri bla bla bla bla bla bla.
Sok állat rejtőzködik, de nem gondolják, hogy rejtőzködnek. Sok állat csapatokba csoportosul, de nem gondolják, hogy ezt teszik. Sok állat követ valamit, de nem gondolják, hogy követnek. Ezek az állatok csupán haszonélvezői az ezeket az ügyes és célszerű viselkedésformákat irányító idegrendszereknek, amelyek anélkül működnek, hogy a gazda fejét gondolatokkal terhelnék meg, vagy bármi egyébbel, ami csak halványan is a gondolatra emlékeztetne – olyan gondolatokra, amelyeket mi, gondolkodó lények gondolunk.
Az állatok nemcsak növény- vagy húsevők, hanem a pszichológus George Miller szellemes kifejezésével, információevők is.
