Inkább elszenvedem a rosszat, mint elkövetem, inkább velem tegyenek rosszat, mint én tegyek rosszat más emberrel.
Szókratész
16 idézet
ókori görög filozófus
Kapcsolódó személyek és kategóriák
Képtelen vagyok bárkinek bármit megtanítani. Csupán elgondolkodtatni tudom az embereket.
Az ostoba azért él, hogy egyék és igyék, az okos azért eszik és iszik, hogy éljen.
Aki nem elégedett azzal, amije van, nem lenne elégedett azzal sem, amire vágyakozik.
Sose várd a jövőtől, miként a bolond várja a folyóparton, hogy a víz lefolyjon egyszer. Mert a folyó, akárcsak az élet, örök, miközben pillanatról pillanatra más és más.
A jó házasság feltétele, hogy a férj süket legyen, a feleség pedig vak.
Mindenképpen házasodjatok meg; ha jó feleséget szereztek, boldogok lesztek – ha rosszat, akkor filozófusok.
Ha úgy vélekedünk, hogy kutatni kell, amit nem tud valaki, akkor jobbak vagyunk és bátrabbak és kevésbé restek, mint ha úgy vélekednénk, hogy amit nem tudunk, azt nem is lehet megtalálni, és nem is kell keresni.
Az igazi bölcsesség tudni azt, hogy nem tudunk semmit.
Ha a szem önmagát akarja látni, egy másik szemben kell szemlélnie önmagát.
Biztos vagyok abban, hogy valóban újra megszületünk és hogy az élet a halálból ered, s a halottak lelke tovább él.
Mindenki hallja, hogy mit mondasz, a barátok meghallják azt, amit mondasz, de az igazi barát figyel arra is, amit nem mondasz ki.
A férfinak nincs joga a fizikai edzés terén amatőrnek lennie. Szégyen számára anélkül megöregedni, hogy látta volna azt a szépséget és erőt, amire a teste képes.
A becsületes élet legbiztosabb útja az, hogy azok legyünk, aminek látszunk.
Szókratész idézetek – önismeret, kérdezés és a gondolkodás bátorsága
Szókratész az ókori görög filozófia egyik legnagyobb alakja, akinek hatása évszázadokon átívelve formálta a nyugati gondolkodást. Írásos műveket nem hagyott maga után, bölcsességei mégis fennmaradtak tanítványai révén – elsősorban a kérdezés módszerében, amely nem kész válaszokat adott, hanem gondolkodásra késztetett.
A Szókratész idézetek az önismeret fontosságáról, az igazság kereséséről és a kritikus gondolkodás erejéről szólnak. Szavai azt üzenik, hogy ne elégedjünk meg a felszínes magyarázatokkal, hanem merjük megkérdőjelezni saját meggyőződéseinket is. Szókratész szerint a bölcsesség nem a tudás mennyiségében, hanem annak felismerésében rejlik, hogy mennyi mindent nem tudunk.
Gondolatai ma is időszerűek: segítenek eligazodni az élet erkölcsi dilemmáiban, és arra ösztönöznek, hogy tudatosabban, felelősebben éljünk. A Szókratész-idézetek nemcsak filozófiai tanítások, hanem gyakorlati útmutatók is azok számára, akik hisznek abban, hogy a kérdezés az igazi fejlődés kulcsa.