Ne hátrálj meg, vagy ami még rosszabb: ne állj meg, miközben fölfelé haladsz az élet kálváriáján. Jézus ki fogja nyújtani kezét, hogy megerősítsen.
Ami Istentől származik, üdvös félelemmel kezdődik és lelki békével végződik. Ami a sátántól származik, nyugalommal kezdődik és viharral, közönnyel, apátiával végződik.
Légy szilárd az elhatározásaidban, maradj a hajón, amelyre helyeztelek, aztán hadd jöjjön a vihar. Éljen Jézus! Nem fogsz elveszni.
Rajta! Bátorság! A lelki életben aki nem halad előre, visszalép.
A leghasznosabban töltött idő az, amit Isten dicsőségére és a lelkek üdvözülésére fordítasz.
Mindig dolgozz valamennyit. Dolgozz hát, s bár lassan haladsz előre, messzire fogsz jutni.
Nagy szerencsétlenség a számomra, hogy nem tudom kifejezni annak az állandóan működő, égető vulkánnak a tüzét, amelyet Krisztus helyezett a bennem dobogó kicsi szívbe. Elemészt a felebaráti és az Istenszeretet – Isten jelenléte szilárd a lelkemben, szívemben pecsétként hordozom Őt.
A szeretet ellen vétkezni annyi, mint bűnt elkövetni Isten és a természet ellen.
A szeretet az a csodálatos mágnes, amely a lelkeket kirántja a tompultságból és a középszerűségből, hogy magához vonzza őket.
Mindig arra törekedjünk, hogy szerények legyünk a szeretet és az alázatosság erényeiben, mert ezek „a nagy épületnek” a vezérgerendái, amikre a többi erény épülhet. Nagy szeretettel alázzuk meg magunkat Isten és az embertársaink előtt, mert Isten csak azokhoz szól, akik nagy alázattal viseltetnek Vele szemben.
Nagyon meg kell alázkodnunk, látva, hogy mennyire nem vagyunk urai önmagunknak, és mennyire szeretjük a kényelmet és a pihenést. Mindig tartsd szemed előtt Jézust: Ő nem pihenni jött közénk, és nem keresett kényelmes körülményeket sem lelki, sem testi értelemben, hanem harcolni jött, önmagát megtagadni és meghalni jött.
A szeretet, amellyel az erkölcsi és a lelki sebeket akarjuk begyógyítani, ugyanannyi erőt vesz igénybe, mint a testi sebek ellátása. Krisztus is ezt a legfőbb szeretetet gyakorolta, amikor a Getszemáni kertben a kínszenvedésen és a fájdalmakon keresztül magára vette a világ minden bűnét.
Gyakran érzem úgy, hogy az idő kifut a kezeim közül, és még az imádkozásra sem jut elég időm. Közel állnak a szívemhez a jó könyvek, de a fájdalmaim miatt gyakran képtelen vagyok olvasni, ha pedig mégis belekezdek, rövid idő alatt annyira elmélyülök, hogy az olvasás imádsággá válik.
