Az egyetlen dolog, ami megváltoztatja az embert, az a szerelem.
A szerelem nem a másik emberben van, hanem bennünk. Mi ébresztjük föl magunkban. De ahhoz, hogy fölébreszthessük, szükségünk van a másikra.
A szerelem inkább kötődik a másik hiányához, mint az együttléthez.
A legfontosabb találkozásokat a lelkek előre megbeszélik egymással, amikor a testek még nem is látták egymást.
Az első szerelem soha nem múlik el, de mindig véget ér.
A szerelem olyan, mint a kábítószer. Először eufóriába esel, és teljesen átadod magad az érzésnek. Aztán másnap többet akarsz. Még nem váltál függővé, de annyira jólesett az az érzés, hogy azt hiszed, ura tudsz maradni a helyzetnek. Ha két percre eszedbe jut a szeretett lény, hát három órára elfelejted. De aztán szép lassan rászoksz, és teljesen függővé válsz. Ekkor már három óráig gondolsz rá, és csak két percre tudod elfelejteni. Ha nincs a közeledben, ugyanolyan rosszul érzed magad, mint a drogos, aki nem kapta meg az adagját. És ahogy a drogos képes lopni és megalázni magát, hogy megkapja, amire szüksége van, te is bármit hajlandó volnál megtenni a szerelmedért.
A legmélyebb és legigazibb vágy annak a vágya, hogy közel kerüljünk valakihez.
Az igazi szerelem ellenáll a távolságnak.
A biztonság keresése nagyon hamar átalakul őszinte szerelemmé, minden könnyebb lesz és édesebb, az érzéseinket pedig belegyömöszölhetjük egy dobozba, és eldughatjuk egy szekrény mélyére valahol a fejünkben, ahol örökre rejtve maradhatnak.
Bár meg akarom érteni a szerelmet, és bár sokat szenvedtem azok miatt, akiknek odaadtam a szívem, azt hiszem, képtelen vagyok már szeretni, mert úgy látom, hogy azok, akik megérintették a lelkem, nem tudták fölébreszteni a testem, azok pedig, akik megérintették a testem, nem tudtak közel férkőzni a lelkemhez.
Mindig van a világon egy ember, aki a párjára vár, akár a sivatag, akár egy nagyváros közepén. Amikor pedig ezek az emberek találkoznak, és tekintetük egymásra talál, minden múlt és jövő teljesen elveszíti a jelentőségét, s csak az a pillanat és a hihetetlen bizonyosság létezik, hogy ugyanaz a Kéz írt meg mindent a nap alatt. A Kéz, amely fölébreszti a Szerelmet, s amely mindenki számára, aki ebben a világban dolgozik, pihen és kincsét keresi, alkotott egy vele rokon lelket is.
A szerelem is akkor mutatkozik meg, ha bátran harcolunk érte. S ha elég bátrak voltunk, és megtaláltuk, végül még több szerelmet vonzunk magunkhoz.
A valóságban egy szerelemnek lehetségesnek kell lennie. Lehet, hogy nem talál azonnal viszonzásra, de csak akkor képes életben maradni, ha legalább van rá remény – bármilyen távoli is -, hogy meghódíthatjuk a szeretett lényt.
Amikor az ember szerelmes, bármit meg tud tanulni, és olyan dolgokat ismerhet meg, amelyekre álmában sem mert gondolni – mert a szerelem a kulcsa minden rejtély megfejtésének.
A homokdűnék a széllel változnak, de a sivatag ugyanaz marad. Így lesz a mi szerelmünkkel is. (…) Ha a Történeted része kell, hogy legyek, akkor egy napon visszatérsz.