Megkérdeztem édesanyámat, hogy Jézus miért fehér, kékszemű, szőke férfi? És az utolsó vacsorán miért mindenki fehér? Az angyalok a festményeken miért fehérek, hol voltak a fekete angyalok? Erre ő azt mondta: „épp a konyhában voltak, hogy felszolgálják a mézet és a tejet”.
Muhammad Ali

25 idézet
1942. január 17. - 2016. június 3.
olimpiai és világbajnok amerikai nehézsúlyú ökölvívó, polgárjogi aktivista, ENSZ-békenagykövet
A legjobb Muhammad Ali idézetek
Soha nem egyes személyekre voltam dühös, inkább arra, amit képviselni akartak.
A legnagyobb érték a világon, ami a legnagyobb izgalmat adja, az egy győzelem egy nehézsúlyú világbajnoki címmérkőzésen.
Folyók, tavak, patakok. A nevük különböző, de mindegyikben víz van. Pont ilyen a vallások viszonya az igazsághoz.
Bárcsak egymást is úgy szeretnének az emberek, mint engem. Akkor jobb világban élnénk.
Egy kiegyenlített küzdelemben az győzhet, aki tudja, milyen legyőzöttnek lenni, és képes a lelke mélyére hatolni, hogy az élményből fakadó erejét felhozza, és a javára fordítsa.
Tudom, merre tartok, és tudom az igazságot. Nem kell annak lennem, aminek te akarsz. Szabadon lehetek az, aki lenni akarok.
Ahhoz, hogy bajnok lehess, hinned kell, hogy te vagy a legjobb. Ha nem is vagy az, tégy úgy, mintha az lennél.
A sorozatos megerősítések vezetnek el a hithez. Amikor pedig a hit mély meggyőződéssé válik, a dolgok kezdenek megtörténni…
A bajnokok nem a teremben születnek, hanem mert mélyen belül van egy álmuk, vágyuk, víziójuk. Nem csak a képességnek, de az akaratnak is meg kell lennie, és utóbbinak kell erősebbnek lennie.
Aki nem elég bátor ahhoz, hogy kockáztasson, az nem fog elérni semmit az életben.
Ha nem ijedsz meg az álmaidtól, akkor nem is elég nagyok.
Az edzés minden percét utáltam, de azt mondtam magamnak: „Ne add fel! Szenvedj most, hogy aztán életed hátralévő részét bajnokként élhesd le.”
Boksz idézetek, Motivációs idézetek edzéshez, Sport idézetek
Gondolj arra, hogy nem kell feltétlenül azzá lenned, akinek mások akarnak.
Aki ötvenévesen is ugyanolyannak látja a világot, mint húszévesen, az harminc évet elpazarolt az életéből.
A barátság jelentését elmagyarázni a legnehezebb dolog a világon. Ez nem olyan dolog, amit megtanulsz az iskolában. De ha nem tanultad meg, hogy mit jelent a barátság, akkor valójában nem tanultál semmit.
Kapcsolódó személyek és kategóriák:
Muhammad Ali idézetek – a ring poétája és a bátorság hangja
Muhammad Ali amerikai profi bokszoló, a 20. század egyik legnagyobb sportikonja, aki nemcsak a ringben, hanem azon kívül is legendává vált. Olimpiai bajnokként és háromszoros nehézsúlyú világbajnokként a sportág egyik legfényesebb csillaga, de híres volt karizmatikus személyiségéről, szókimondó stílusáról és társadalmi kiállásairól is.
A Muhammad Ali idézetek ereje abban rejlik, hogy egyszerre sugároznak önbizalmat, elszántságot és emberi bölcsességet.
Szavai gyakran szólnak a bátorságról, a hitről, a küzdelemről és arról, hogyan válhatunk a legjobbá önmagunk határainak átlépésével. Híres Ali mondatai – mint a könnyedséget és erőt szimbolizáló hasonlatok – azóta szállóigévé váltak.
Gondolatai azonban nemcsak a sportról szólnak: gyakran üzennek kitartásról, önbizalomról, társadalmi igazságosságról és a nehézségek leküzdéséről. Idézetei bárkit motiválhatnak, aki küzd valamiért az életében.
Az itt összegyűjtött Muhammad Ali idézetek a sport, a bátorság és az emberi kitartás örök üzeneteit közvetítik.