Nekem nincsenek barátaim, akiket megajándékozhatnék. Vannak haverok, akiket más az én helyemben talán barátnak nevezne, de ezek nem lehetnek a barátaim, mert én se vagyok az ő barátnőjük. Azért nem, mert rám nem lehet számítani.
Borzasztóan vágyom rá, hogy vagy engem szeressenek, vagy én szerethessek. Ha választani kell, akkor inkább az utóbbit választom, hogy én szerethessek. Csakhogy az én szeretetem senkinek sem kell.
Két dolog vezérel, a pénz és a szeretet. Ez a kettő. Úgy vagyok, hogy a pénz, az kell a mindennapokhoz, és ha az megvan, akkor megpróbálom a szeretetet valahogy megfogni vagy elkapni, vagy legalábbis valamilyen kölcsönhatásba kerülni vele.
Aki még nem volt benne, az nem tudhatja, milyen az, amikor két és fél napig nem aludtál, megállás nélkül szívsz, és képtelen vagy az emberek elé kerülni. Semmi mást nem érzel, csak azt, hogy fizikai képtelenség levinni a kutyát az utcára,mert gyűlölöd a fényt, mert gyűlölsz mások szeme elé kerülni, mert azok normálisak, azok természetesek.
Előbb-utóbb gondolkodnom kell azon, hogy mi lesz, ha kimegyek a divatból, vagy megöregszem.
Nekem egyedül a legjobb. Olyan sötétítős függönyeim vannak az ablakaimon, hogy teljesen ki tudom kapcsolni a külvilágot.
Jó erősen felépítették azt, hogy milyennek kell lennie egy jó polgárnak. A jó polgár megünnepli a karácsonyt, szilveszterkor beba*zik, mint az állat, és ünnepli a január elsejét. Ezt idomítják bele az emberekbe. De nekem ne mondják meg, nekem ne adják utasításba, mert nekem vannak önálló gondolataim, én nem szeretnék egy bárány lenni!
Látom magam körül, hogyan lesz egy lányból először barátnő, aztán menyasszony, aztán feleség, végül gyermekeinek anyja, férjének tisztességes, visszafogott szépségű párja. Ehhez nem túl kihívó, normális nőnek kell lenni. Vágynék én erre, de közben szabad ember akarok lenni. A kettő nem egyeztethető össze.
Sokat gondolkodtam rajta, miért nincs egy normális kapcsolatom. Gyakorlatilag arról van szó, hogy akkor kaphatsz normális partnert, ha lemondasz a sze*uális vágyaidról. Én viszont nem hagyom elnyomni magam, mert abba belebetegszem. Vissza kellene fognom magam, a külsőségeket és a sze*et illetően is. Így együtt a kettőt. De nekem ennyit nem ér meg.
Szerintem valakinek az állandó jelenléte, akármennyire is szeretjük, előbb-utóbb nyomasztó lehet, akár elviselhetetlenné is válhat.
Az autóvezetés szerintem arra épül, legalábbis nálam, hogy na, most én irányítok. Szeretek vezetni, mert vezetni jó!
A pénz, a pénz … olyan sokat sosem fogok keresni folyamatosan, hogy bármire is elkezdjek gyűjteni. Nekem pont annyi kell, amiből telik azokra a dolgokra, amelyek nekem fontosak, tehát ruhára, a körmömre, a testemre, a kutyámra. Na, ezekre a dolgokra, amelyek nekem kellenek, mindig előteremtem a szükséges pénzt.
Nekem most nincs autóm, de nem is fontos, hogy legyen. Elmondom, mi erről a véleményem. Vannak bunkó pic*ák, elmennek Olaszországba táncolni, aztán lízingelnek egy autót. Én sza*ok az autóra! Persze nekem is volt autóm. Az első egy Smart volt, saját, a második szintén saját, egy Rover 25-ös. Utána egy Audi 4-essel jártam, amit imádtam, de az nem az enyém volt, és jó is volt, hogy nem az enyém. Én nem érek rá egy autóra figyelni. Nem fogom mindennap lemosatni, nem vagyok hajlandó rá vigyázni. Abszolút nem érdekel, hova állok, padkára-e vagy árokpartra. Most éppen pénzem sincs, hogy vegyek egy autót. Szerintem baromság saját pénzt autóba rakni, különben is egy autót használni kell, és nem szeretni. Azt imádom, ha kapok egy autót, pont azért, amit már mondtam. Kölcsönautóra nem kell figyelni, különben is, én semmi másra nem figyelek, csak magamra. Én nem akarok egy ku*va autóval foglalkozni!
Amikor nekem azt mondják, hogy tanulj, mert vannak alapdolgok, amiket el kell sajátítani, akkor én onnan elmenekülök. Ez jellemző mindenre, sajnos. Borzasztóan lusta vagyok! Gáz! Mert ez csak részben lustaság, részben butaság is valahol. Meg sem lehet indokolni, mert vannak dolgok, amiket egyszerűen meg kell tanulni. Csakhogy a tanulás elveszi a kedvemet. Nekem ne szabjanak határokat!
Legszívesebben én tanítanék. Megtanítanék másokat arra, hogy az életet meg kell tapasztalni. Tapasztalni és figyelni kell, s nem magyarázni!
Engem rengeteg férfi nem mer megdu*ni, mégpedig azért, mert a nagy többségük a hasától nem látja a p*csét. Kemény gyereknek állítják be magukat, de tudják, hogy ez nem úgy van valójában.
Nekem eddig ritkán mondták, hogy szeretnek, de ha mondták, akkor se hittem el.
Sokszor arra gondolok, hogy miközben az orvosoknak kellene engem gyógyítani, egyre inkább az a meggyőződésem, hogy a gyógyulás leginkább rajtunk, betegeken múlik. Én hiszek abban, hogy a kezelést mindenkinek magának kell elkezdenie.
Bármikor, bármit teszek, az egész arról szól, hogy eltereljem a figyelmemet, hogy nagyon magányos vagyok.
A baj az, hogy én olyan háromperces lány vagyok. Három percig engednek beszélni a televízióban, mert nem is feltételezik, hogy több van bennem.