Az ember ezen a Földön csak egyszer él,
S ha nincsen barátod, elvisz a szél.
A szüleim népes családjában hosszú évekig én voltam az egyetlen gyerek. Nagyon szerettek engem, vigyáztak rám. Úgy látszik, eleget kaptam tőlük szeretetből, hogy az életem végéig kitartson, és adjak belőle másoknak is.
Tőlem mindig azt kérdezik: milyen volt gyerekkorom legszebb karácsonya? Ha visszaemlékezem, nemigen tudok karácsonyi ajándékokról beszámolni. Nem nagyon lehetett semmit sem venni, és nem is vártam el nagy ajándékokat. Legfeljebb egy-két könyvet vagy egy babát kaptam. Én annak örültem, hogy karácsonykor ott voltak a nénikéim, a nagymamáim, mindenki eljött. És az anyukám nagyon jókat főzött, olyan finomságokat, amiket máskor nem. Együtt voltunk, énekeltünk, nevettünk, játszottunk.
A mi családunkban természetes volt, hogy aki bajban van vagy elszegényedik, azt nem szabad magára hagyni.
Az emberi és művészi nagyság nem mindig esik egybe.
A lovaglás csapatszellemre, a mások iránti felelősségre is megtanított, és ennek később, a színészi pályámon is nagy hasznát vettem.
Hallatlan örömmel tölt el, amikor látom, hogy anyuka, apuka és a gyerekek együtt énekelnek velem. Nem okozhatok nekik csalódást.
Örülök, ha fiatalabbak társaságában lehetek. Mert előítéletek nélküliek, frissek, pirosak: diákok.
Én nem születtem varázslónak, csodát tenni nem tudok,
És azt hiszem, már észrevetted, a jó tündér sem én vagyok,
De ha eltűnne az arcodról ez a sötét szomorúság,
Úgy érezném, vannak még csodák.
Az embert nemcsak a szülei, de a gyereke is neveli.
Nem azért készítek fotót minden évben a karácsonyfánkról, mert meg akarom mutatni valakiknek, hanem azért, hogy megőrizzem a szépségét.
Nagyon gyorsan elröppen a varázslatos gyerekkor, ki kell használni az időt!
Mindenkit agyon lehet ütni egyetlen szóval és meg lehet szerezni egy másikkal.
Meg kell őrizni azokat az apróságokat, amitől jó, amitől szép az élet: az egymásra való figyelést. Anélkül, hogy megismernénk egymást, sose alkossunk véleményt.
Sok mindent nagyon komolyan kell venni, de akiben nincs egy kis önirónia, aki nem képes nevetve beszélni, azt nem tudom komolyan venni.
Mindig elgondolkoztat, ha nőnap, ha anyák napja van, miért kell erről külön megemlékezni? Hiszen az lenne a természetes, ha minden nap gyereknap, nőnap, anyák, sőt apák napja lenne.
A szívem mélyén elhervadt már minden virág,
De megtanultam, mit jelent egy igazán jó barát,
Ha bajban vagyok, elég az, ha rá gondolhatok,
Hisz nélküle már nem lehetnék az, ki most vagyok.
A végtelenhez mérve szinte nem is létezünk,
A csillagévek óráin egy perc az életünk.
Az ember önmagában semmit nem ér,
S ha nincsen barátunk, elvisz a szél.