Az igazi Nőt a férfi engedi élni. Mert a Nő ugyanúgy ember. És Társ. A férfi társa. Mindenben. Mindent megtehet érte: moshat, főzhet, takaríthat – de nem azért, mert ez a dolga. Hanem szeretetből. Szeretetből, amit a férfi észrevesz, és viszonoz. Talán mos, főz, takarít – vele együtt. Vagy csak egyszerűen nem vár el mindent tőle. Nem teszi szóvá, ha nincs kész időre az ebéd, vagy kicsit gyűrött az ing. Mert nem ez legfontosabb számára. Nem az ebéd, nem a tárgyak, nem a külsőség. Hanem a Társ. A Nő. Az igazi.
Van olyan Szeretet, ami egy, oszthatatlan: ez az, amit az iránt az egy iránt érzel, aki a társad az életben. Aki a lelked párja, akinél a szíved van. Ezt a szeretetet, ami összeköt vele, mással nem tudod megosztani. Még ha akarnád, akkor is képtelen lennél rá. Mert csak az övé. Ez a legnagyobb, legkülönlegesebb szeretet, az élet legnagyobb ajándéka és köteléke.
Ha láttál egy verebet, ismered valamennyit. A rózsák egyformán csodálatosak, gyönyörűek. A napraforgók mindegyike ugyanakkor emeli fel a fejét, és ugyanakkor hajtja le. Csak az ember képes arra, hogy a többitől különböző életet éljen. De ehhez valóban élni kell, nem csak fizikai, hanem sokkal inkább lelki értelemben. Aki így él, az egyedi, megismételhetetlen, összehasonlíthatatlan és pótolhatatlan.
Felkelsz, rohansz, lefekszel. Égeted életed gyertyáját. De vajon van értelme? Ad-e fényt, vagy csak pusztul, fogy? Nem lehet mindig így élni: csak menni, menni, semmivel nem törődni, semmire nem gondolni, elnyomni az érzést, a hiány érzését. Nem, nem lehet így leélni egy életet. Vagy csak lelkileg megnyomorodva. De az nem élet. Az csak lét.
Van a csoda… Karácsony csodája. Amire várunk. És ami teljesedik. De ez a csoda nem a színes szalagokkal átkötött dobozokban rejlik. Nem a feldíszített zöld fenyő alatt találod. Ezt a csodát másutt kell keresni, másutt lehet megtalálni. Ez a csoda a kedves szavakban, őszinte, szívből jövő kívánságokban, szerető érzésben érkezik. És kell ennél nagyobb ajándék? A következő háromszázhatvanöt napban ezek kísérnek, ezek adnak erőt. Nem a csomagokban lapuló tárgyak, hanem csakis ezek. Csak ezek… Ez a karácsony csodája.
A karácsonyi szeretet, amit szívből kaptál, nem maradt benne a jókívánságokban. Az életre kelt, beléd költözött, és minden nap veled lesz. Nem vagy egyedül. Ez a szeretet minden ébredésnél vár, megfogja a kezed, elkísér az utcán, vásárol veled a boltban, és veled együtt dolgozik, végzi a feladatokat. Így a hétköznapok, bármit is hoznak, bármit is teszel, ünnepnapokká válnak.
Amit megvehetsz, csak tárgy marad: nyugalmat nem ad. Nem tudsz szólni hozzá, nem küld üzeneteket lelkéből. Néma, üres, hűtlen. Nem kötődik hozzád, nincs rád szüksége. Csak van. Nem bízhatsz benne, nem lesz támaszod. Nem lesz pont. Sem biztos, sem bizonytalan. Semmilyen. Nem lesz társa a lelkednek, a szívednek. Mert annak csak egy másik szív, egy másik lélek lehet a társa.
Születésnapod van… mit adhatnék neked, Kedves? Hiszen én kaptam ajándékot. Tőled. Téged. Az Ajándékot, akit minden nap újra és újra megkapok, és minden pillanatban boldogan fogadok el. Aki életet csókolt létembe, szerelmet adott szívembe, csodát varázsolt lelkembe. Aki figyelmét adja, hitét, bizalmát, szerelmét. És ma születésnapod van. De valójában nekem van. Minden nap, amióta megérintettél. Foglyul ejtettél. Minden nap születésnapom van. Születésnapom vagy.
Most ajándékokat kapsz. Ezen a napon. A születésed napján. Sok-sok meglepetést. Sok-sok dobozban, csomagban. Ám az igazi Ajándék nem a dobozokban van, nem szép papírokkal becsomagolva. Az Ajándék másutt van. Az Ajándék, az igazi, éppen az, aki mindezeket kapja. Te magad vagy az Ajándék. Mert megszülettél. Mert csodás része lettél a világnak. Ajándéka.
A mester a kezébe vette az anyagot… az ezüstöt. A holt fémet. Aztán alakítani kezdte. Formálta, kerekítette, vékonyította, szélesítette. Keze alatt kezdett kialakulni az ékszer. A gyűrű. Ami még kapott egy különleges mintát, egy szimbólumot, az élet jelképét. így lett kész a gyűrű. Egy egyszerű, pénzben alig mérhető ékszer. Mégis értékesebbé vált minden gyémántnál, aranynál, bármilyen megmunkált, szemnek csodálatos ékszernél. Mert egy napon csoda történt. A holt ezüst élő gyűrűvé lett. Szíveket összekötő ékszerré.