Néhány ember ki nem állhatja, hogy milyen cuccokban járok, mások meg imádják. Egyesek mások megszégyenítésére használják, mások pedig arra, hogy engem szégyenítsenek meg.
Ha kényelmes ruhát hordok, nem vagyok nőies. Ha levetkőzöm, k*rva vagyok. Annak ellenére, hogy még sosem láttad, már ítéletet mondasz a testemről, és megítélsz miatta. Miért is?
A bátyámmal már évek óta alkalmazzuk ezt a gyakorlatot, és rájöttünk, hogy nem kell mindenre igent mondani. Még akkor sem, ha sokkal több pénzzel járna. Inkább azt tesszük, ami a hasznunkra válik vagy amit helyesnek vélünk.
Olyan előadó szeretnék lenni, aki az albumokra fektetni a hangsúlyt, és nem pedig a kislemezekre. Szerintem nem sok ilyen előadó van, de én szeretem, mikor egy album kész munkának hangzik. Az album egy lehetőség az előadók számára, hogy a legnagyobb terjedelmű alkotást készítsék el, amit csak lehetséges, és ne csak egy halom számot egy playlistben.
A Happier Than Ever tökéletesen körülírja az elmúlt pár évemet. Rengeteg jelentése van, kissé szarkasztikus, de az igazságot meséli el. Nem azt jelenti, hogy boldogabb vagyok, mint valaha is leszek, vagy boldogabb vagyok, mint bárki más, csak annyit, hogy boldogabb vagyok, mint előtte. Hogy jobban vagyok. Erről szólt az életem az elmúlt évek során. Felnőttem, változtam, jobb ember lettem, kreatívabb lettem, és jobban lettem mentálisan is.
Szerintem a példaképeknek realisztikusnak kéne lenniük. A probléma ott kezdődik, mikor az embereknek elérhetetlenek a példaképeik, és egy elérhetetlen életről, arcról, testalkatról, álmodoznak. Nem egészséges, főleg nem a gyerekek számára. Mindannyian emberek vagyunk. Úgy gondolom, mikor az emberek látják a hírességeket az interneten vagy a közösségi médián, nem tekintik őket valódi embereknek, sokkal inkább karaktereknek. Néha észreveszem, hogy én is ezt csinálom.
A siker nekem egyet jelent az örömmel. Nemrég arra jöttem rá, hogyha azért csinálod ezt az egészet, mert kívülről menőnek tűnik, sok pénzt keresel vele, vagy nagy reklámkampányt csinálnak neked, de közben nyomorulttá tesz, az nem siker.
Könnyű csődtömegnek érezned magad, mikor sok-sok ember mondja rád, hogy az vagy. Nehéz nem elhinni nekik. A interneten nőttem fel, és ugyanazért használom a közösségi médiát, mint bárki más. Mikor szembe jönnek velem videók arról, hogy csúnya vagyok, vagy borzalmasan szar vagyok, attól csődtömegnek érzem magam. Hiába próbálsz segíteni, átadni egy pozitív üzenetet, valaki biztos, hogy egy kövér tehénnek fog nevezni a kommentek között.
Szeretem az internetet. Szeretem a mémeket, meg ilyesmik. De tökmindegy, hogy mit csinálok, nem tudom kikerülni magam. Mindenhol ott vagyok. Sajnálom azokat az embereket, akik utálnak, mert ez azt jelenti, hogy ők sem tudnak kikerülni.
Olyan harsány személyiségem van, amitől az emberek úgy érzik, hogy mindent tudnak rólam, pedig szó szerint semmit.
Tényleg azt gondolom, hogy a férfiak alapvetően nagyon gyengék. Annyira könnyen elvesztik az önuralmukat.
Teljesen megértem, ha valaki egy filterrel eltünteti a pattanást az arcáról, csak ne hazudd azt, hogy igen, így néz ki a bőröm természetesen.
A minap úgy döntöttem, hogy egy trikót veszek fel. Még csak nem is volt provokatív darab. De tudom, hogy az emberek azt fogják mondani: ’Szent szar, sze*in öltözködik, biztos üzenni próbál vele valamit.’ Pedig nem, erről szó sincs. 500 fok van, és én csak egy trikót akarok viselni.
Mindig a hangulatommal együtt váltogattam a hajam színét, attól függően, hogy épp mit csináltam.
Én csak gondoltam egyet, és egy dalt akartam csinálni, aztán folytattam a dalszerzést. Soha nem mondtam, hogy: ’Hé, figyeljetek az életemre!’ Minden barátom tudja, hogy semmit sem akarok látni a negatív fecsegésből. Amikor az emberek valami gonoszat küldenek nekem, az fáj a lelkemnek.
Régebben a víz volt a legnagyobb félelmem – rettegtem a vízbe fulladástól és attól, hogy a fejem a víz alá kerül.
Nagyon vizuális ember vagyok, és a zenei videók mindig is a kedvenc művészeti formámnak számítottak, gyerekkorom óta. A kezdetektől fogva szinte az összes klipem a saját ötleteim alapján készült. Csak akkor még nem tudtam, hogy akár én is rendezhetem őket. Nehéz lefordítani egy ötletet, ami a fejedben van – úgy, hogy valaki más is megértse –, és aztán életre kelteni. Néha magadnak kell megcsinálnod, még ha nehéz is.
Az emberek nagyon kényelmetlenül érzik magukat, amikor a sze*ről beszélnek, és furcsállják, amikor amikor egy nő nagyon jól érzi magát a sze*ualitásában és beszél is róla. Úgy gondolom, nagyon rosszallják, ha erről beszél valaki, és szerintem ezen változtatni kéne.