Holnap már minden a mienk lesz,
Hogyha akarunk, ha merünk.
Ady Endre
1877. november 22. — 1919. január 27.
magyar költő és publicista
Vége van. A függöny legördült,
Komisz darab volt, megbukott,
Rám tán halálos volt a játék,
Magának érte taps jutott.
Így osztják a babért a földön,
Hol a szív sorsa siralom…
…Hány ily darab játszódott már le
Ezen a monstre-színpadon?!
Igaz, hogy csak tökfilkó megy lépre a kacér nőnek, de éppen az a kacér nő művészete, hogy a legokosabb emberből is tökfilkót csinál.
A legerősebbnek is meg kell állnia egy percre olykor, egy sziklára ülni, s gondolkodni, hogy: hogy, mikor és merre?
Mit tagadjam? – siratom és szeretem
Mit tagadjam? – talán ez az igazi
S ez is oktalan, de legszebb szerelem.
Én a Halál rokona vagyok,
Szeretem a tűnő szerelmet,
Szeretem megcsókolni azt,
Aki elmegy.
Az emberi csók egyszerű üzenetváltás, s az ember néha nagyon szomorú üzenetet kap.
Szerettem. Milyen szerelem volt. Sem illata, sem fénye nem volt. Kínzó, hideg érzés, névtelen epedés, napsugár-szatírok kegyetlen játéka.
Igazad van. Az olyan szív, mint a tied volt, nem talál egy meleg, hozzá hasonló társat. Igazad volt, igazad van. A te szíved s az én szívem is örökös árvaságra van teremtve – de örökös, fájó büszkeségre is
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.
Zavart, beteg, megtört a lelkem,
Ezer fájó sebet kapott,
Lázas hittel úgy érzem néha,
Hogy tőled várhat balzsamot.
Várlak, követlek, szomjuhozlak,
Te vagy a célom életem…
…Pedig tudom, hogy már a multat
Nem adod vissza énnekem.
Azt hiszed, a mámor nem az én karomba fog dobni?… Nem fogsz feledni, csak ha én akarom. Sorsod hozzám van kötve.
Láttalak a multkor,
Mosolyogva néztél,
Éppen úgy, mint akkor,
Mikor megigéztél.
Vérpiros ajkaid
Mosolyogni kezdtek;
Olyan bájos voltál,
Mint mikor azt sugtad:
„Édesem, szeretlek!”
Sirattalak, nem sirattál,
Pártoltalak, veszni hagytál,
Mindent adtam, mit sem adtál,
Ha eldőltem, nem biztattál.
Nem tudjuk szeretni magunkat
És nem hisszük el, hogy szeretnek.
Kérdés, kísértés és titok.
Én azt várom: valaki majd
Hívni fog
S édes, meleg szájjal
Sugja meg majd, hogy ki vagyok.
Nem szerettem
Soha Náladnál senkit busongóbban,
Vágyóbban és ismerőbben,
Tenger-rosszban és csermelynyi jóban,
Ahogy vagy és aki vagy.
Minden láng csak részekben lobban,
Minden szerelem darabokban,
Minden Egész eltörött.
Kövess minket Facebookon is!
Legnépszerűbb szerzők
A. J. Christian (86) Adolf Hitler (160) Ady Endre (120) A kis herceg (41) Albert Einstein (130) Alföldi Róbert (47) Ancsel Éva (40) Arany János (40) Arisztotelész (140) Arnold Schwarzenegger (121) Arthur Schopenhauer (100) Audrey Hepburn (41) Bagdy Emőke (100) Barabási Albert-László (47) Benjamin Franklin (62) Blaise Pascal (50) Bob Dylan (44) Bonaparte Napóleon (100) Brian Tracy (76) Bruce Lee (87) Buddha (71) Bud Spencer (98) Böjte Csaba (60) Carl Gustav Jung (100) Carl Sagan (54) Charles Dickens (50) Charlie Chaplin (60) Cristiano Ronaldo (77) Csernus Imre (105) Csitáry-Hock Tamás (170) Dale Carnegie (60) David Attenborough (70) Dexter (110) Donald Trump (50) Eckhart Tolle (73) Ezel - Bosszú mindhalálig (132) Fekete István (107) Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (56) Fodor Ákos (135) Fredrik Backman (55) Friedrich Schiller (45) George Gordon Noel Byron (43) Gyurcsány Ferenc (43) Henry Ford (41) Hermann Hesse (60) Hioszi Tatiosz (44) Hofi Géza (50) Jim Morrison (48) Joe Dispenza (60) Johann Wolfgang von Goethe (290) John Lennon (41) Jókai Mór (64) Kepes András (56) Kimi Raikkönen (40) Kodály Zoltán (60) Konfuciusz (52) Kossuth Lajos (73) Kosztolányi Dezső (100) L. Ron Hubbard (87) Laurell Kaye Hamilton (45) Lewis Hamilton (49) Madách Imre (40) Mahatma Gandhi (100) Marilyn Monroe (44) Matthew McConaughey (41) Max Verstappen (46) Meryl Streep (51) Miguel de Cervantes (45) Mike Tyson (111) Moldova György (54) Moliére (41) Márai Sándor (115) Móricz Zsigmond (50) Müller Péter (97) Napoleon Hill (103) Náray Tamás (150) Oprah Winfrey (60) Orbán Viktor (93) Paulo Coelho (218) Petőfi Sándor (51) Polcz Alaine (70) Puzsér Róbert (70) Rabindranath Tagore (49) Richard Bach (60) Sadhguru (66) Scott Jurek (46) Stephen King (57) Szent-Györgyi Albert (43) The Originals – A sötétség kora (52) Vavyan Fable (107) Vekerdy Tamás (79) Victor Hugo (61) Voltaire (42) Wass Albert (70) Weöres Sándor (40) William Shakespeare (44) Winston Churchill (60) Zig Ziglar (50) Zlatan Ibrahimovic (54) Ákos (56)
Legnépszerűbb idézet kategóriák
Ateista idézetek (147) Barátság idézetek (436) Becsület idézetek (141) Beszéd idézetek (265) Biológia idézetek (136) Bizalom idézetek (139) Boksz idézetek (204) Boldogság idézetek (414) Bátorság idézetek (171) Béke idézetek (145) Bölcsesség idézetek (374) Búcsú idézetek (194) Bűn idézetek (135) Carpe diem idézetek (182) Család idézetek (237) Csalódás idézetek (181) Cél idézetek (261) Dalszöveg idézetek (816) Döntés idézetek (255) Egyéniség idézetek (257) Együttérzés idézetek (147) Egészség idézetek (166) Emberismeret idézetek (866) Emlékezés idézetek (222) Fejlődés idézetek (401) Felelősség idézetek (194) Film idézetek (800) Foci idézetek (295) Forma-1 idézetek (214) Fájdalom idézetek (264) Félelem idézetek (288) Férfiak idézetek (195) Gyermek idézetek (222) Gyász idézetek (210) Halál idézetek (419) Hatalom idézetek (216) Hazugság idézetek (272) Hit idézetek (190) Háború idézetek (316) Házasság idézetek (175) Idő idézetek (239) Igazság idézetek (291) Irodalom idézetek (134) Isten idézetek (277) Jóság idézetek (234) Kapcsolatok idézetek (378) Karácsony idézetek (169) Kedvesemnek idézetek (327) Kihűlt szerelem idézetek (135) Kitartás idézetek (196) Könyv idézetek (187) Lélek idézetek (172) Magány idézetek (244) Megbocsátás idézetek (160) Megküzdés idézetek (327) Motivációs idézetek (1644) Munka idézetek (255) Média idézetek (176) Művészet idézetek (252) Nemzet idézetek (259) Nézőpont idézetek (245) Nők idézetek (324) Oktatás idézetek (173) Optimizmus idézetek (178) Politika idézetek (289) Pszichológia idézetek (184) Pénz idézetek (301) Remény idézetek (193) Siker idézetek (343) Sorozat idézetek (1116) Sors idézetek (270) Sport idézetek (613) Szabadság idézetek (239) Szerelem idézetek (533) Szerencse idézetek (134) Szeretet idézetek (395) Szépség idézetek (183) Színészet idézetek (204) Születésnapi idézetek (135) Szülőség idézetek (142) Tanács idézetek (191) Tehetség idézetek (172) Természet idézetek (214) Titok idézetek (142) Tudás idézetek (237) Társadalom idézetek (509) Történelem idézetek (234) Vallás idézetek (225) Vegetáriánus és vegán idézetek (132) Vicces idézetek (436) Világ idézetek (200) Zene idézetek (292) Állatos idézetek (184) Álom idézetek (160) Élet idézetek (874) Érzelmek idézetek (247) Önbizalom idézetek (184) Önismeret idézetek (919) Öregedés idézetek (177) Üzlet idézetek (210)