Az ellenség ostromának kitett, körülzárt vár, mihelyt a felszabadulás utolsó reményét is kénytelen feladni, tulajdonképpen már megadta magát, különösen akkor, ha megadás esetén a valószínű halál helyett a biztos életben maradás reménye csalogatja.
Történelmünk tanítása szerint rajtunk sohasem győzedelmeskedett az ellenség ereje, hanem mindig csak saját hibánk és a sorainkban lévő belső ellenség.
A történelem azt tanítja, hogy oly népek, amelyek kényszerítő ok nélkül dobják el fegyvereiket, a jövőben inkább alávetik magukat megaláztatásnak és kizsarolásnak, semhogy újra megkíséreljék sorsuk fegyveres erővel történő jobbra fordítását.
Soha se tartsátok az államot biztonságosnak, ha az nem biztosíthat népünk minden tagja számára egy darab termőföldet. Ne feledjétek el, hogy a világon a legszentebb jog a saját maga által megművelni szándékolt földhöz való jog, és a legszentebb áldozat az e földért kiontott vér.
Az államhatárokat az emberek teremtik és az emberek változtatják meg.
Gondoskodni kell arról, hogy a halálos ellenséget legalább saját országunkban felismerjük, és a vele szemben folytatott harc mint egy megvilágosodottabb kor világító fáklyája a
többi nép számára is megmutassa a küzdő árja népek boldogulásához vezető utat.
Németország megsemmisítése nem angol, hanem elsősorban zsidó érdek volt.
Az ellenség csak azt teszi, amit előre látni lehetett. Magatartásából és tevékenységéből tanulnunk kellene.
Tapasztalat szerint minden szabadságharc fokozza a nemzeti érzést és öntudatot, és egyúttal növeli az érzékenységet a nemzetellenes elemekkel, törekvésekkel szemben.
Nagy hiba, ha azt gondoljuk, hogy az ember a hatalom birtokában egyszerűen a semmiből tud bizonyos szervezeteket elővarázsolni anélkül, hogy meglennének hozzá az eszme tekintetében előre kiképzett, szükséges emberek.
Világnézeti forradalomnak akkor lesz a legátütőbb sikere, ha az új világnézet lehetőleg minden embert megismertet az új tan lényegével, sőt szükség esetén ezt rájuk kényszeríti.
Az agitátornak, aki képes egy eszmét a széles tömegekkel megértetni, mindig pszichológusnak is kell lennie. Mindig alkalmasabb lesz vezéri szerepre, még ha demagóg is, mint az emberismerettel nem bíró és a világtól elvonatkoztatott teoretikus.
Teljesen téves úton járunk, ha egy emberben csak azért, mert elméletileg nagyon képzett, vezetői képességeket vélünk felfedezni. Igen gyakran éppen az ellenkezője igaz.
Élénken emlékszem még azokra a nehézségekre, amelyekbe az ember beleütközött, ha csak az ajkára vette a zsidó szót. Vagy buta bámulat tárgya volt, vagy pedig heves ellenállásra bukkant.
A bokszolást és a dzsúdót mindig fontosabbnak tartottam silány, részleges lövészeti kiképzésnél.
Amikor férfiak állandóan a halál torkában vannak heteken keresztül pihenés nélkül, és iszapos gránáttölcsérekben nemegyszer a legrosszabb élelmezés mellett kell kitartaniuk, akkor az ingadozó jelleműek kizárólag a halálbüntetés kíméletlen alkalmazásával tarthatók a csatasorban. Hiszen az ilyen ember a börtönt ezekben az időkben egyszerre jobb helynek tartja a harctereknél, mert ott legalább nyomorult életét nem fenyegeti veszély.
Az igazán gyáva semmitől sem fél jobban, mint a haláltól, márpedig ez a harcvonalban nap mint nap ezerféle alakban leselkedik az emberre. Ha tehát az ember gyönge jellemű, ingadozó vagy éppen gyáva fickókat akar harctéri kötelességük teljesítésére szorítani, akkor arra ősidőktől fogva csak egy mód van: a szökevénynek tudnia kell, hogy szökése éppen azt eredményezi, ami elől szökni akar. A harctéren meghalhat az ember, de mint szökevénynek meg kell halnia! Csak ily drákói fenyítéssel lehet nemcsak az egyesek, hanem az összesség részére is elrettentő példát mutatni a zászló hűtlen elhagyásának akárcsak a kísérletére is.
Egy nép csak a legjobbak kizárólagos vezetése mellett emelkedhetik és tűnhetik ki.
Minden nemzet három nagy csoportra osztható. Egyik oldalon a legjobb emberek szélső csoportjára, azokéra, akik minden erényt magukénak vallhatnak, és akik különösen kitűnnek jószívűségükkel és áldozatkészségükkel. Ezzel szemben a másik oldalon a leggonoszabb emberek csoportja áll, akik viszont az összes rossz tulajdonság hibáiban leledzenek. E két szélsőség között van a harmadik, a legnagyobb, a középső csoport, amely tündöklő hősöket nem tud ugyan felmutatni, de amelyben közönséges gonosztevőket sem találunk.
