A lazább, nyugisabb zenéket is szeretem, de nálam azért a darálás az alap. Ebben az értelemben közel áll a zeném a raphez. Nem stílusban, hanem vérmérsékletben: sok a szöveg, sok az infó.
Zene idézetek
388 idézet
Régebben annyit néztem és hallgattam Rent, hogy tudat alatt átvettem a mozgásait.
Az egyik dolog, amit a ’November Rain’ érdes énekhangzásában szeretek az az, hogy bárki azt gondolhatja, hogy ő is tudná ezt ugyanígy, vagy még jobban. Éppen ezért sokkal jobban magukénak érzik azt.
Amikor színpadra léptem, a közönség energiát sugárzott felénk és ez lényegében felfűtött. Olyan energia árad a közönségből, hogy hacsak nem érzed vagy látod, nem tudod leírni.
Aki nem élt meg nehéz perceket, az soha nem tud igazán jól bluest énekelni.
Az első dal, ami nagyon nagy hatást tett rám, az A felkelő nap háza volt. Emlékszem, ment a magyar táncdalfesztivál a tévében, és a szünetben berakták. Felállt a szőr a karomon, borsódzott a hátam, hogy hát ilyen is van?!
A bánatot kiéneklem, és így meg is szabadulok tőle. Ez történik az engem hallgató és velem éneklő közönséggel is. A blues zene ilyen, de a bánat mellett a fricska, a humor, a nevetés benne van ebben az irányzatban. Teljeskörű önkifejező műfaj.
Klárikának mindig mondom, hogy hol van az az énekesnő, aki elérte azt, mint te, hogy azt mondják, hogy Klári vagy Klárika, akkor mindenki Balázs Klárira asszociál. Ezt sokkal nehezebb elérni, mint hogy van két slágere valakinek.
Nekem a zenehallgatás mindent lefed. Akkor is, ha szórakozni akarok, kikapcsolódni vagy tanulmányozni (valamit). Nagyon sokszor zenét hallgatok, a napnak a felében szerintem bedugott füllel nyomom.
Emlékszem, a két kisöcsém és én egy kis hálószobán osztoztunk. Én egy matracon feküdtem a földön, míg ők az emeletes ágyban aludtak. Volt egy fülhallgatóm, amivel késő este mindenféle furcsa zenét hallgattam, amit nappal nem játszottak a rádiók. Leginkább ez volt az, ami meghatározta később a zenei ízlésemet.
A zene képes rá, hogy tudatosítsa benned, hogy valójában hol is vagy érzelmileg.
A zongora nem öli meg a zenészt, ha az vadul játszik rajta.
A legjobb rock and roll zenék egyfajta felfokozott energiát – dühöt – rejtenek magukban, akár lemezen, akár a színpadon. Vagyis a rock and roll csak akkor rock and roll, ha nem biztonságos. Tudod, az egyik dolog, amit utálok, az az, amivé a rock and roll sok ember kezében vált: a pop biztonságos, életképes eszközévé. Ó, ez elkerülhetetlen, gondolom, de én nem szeretem ezt a fajta zenét. A rock and roll – a legjobb fajta, vagyis az igazi – mindig pimasz. Ez az oka a punknak. Úgy értem, miről szólt a punk? Erőszak és energia – és valójában ez az, amiről a rock and roll szól. És így elkerülhetetlen, hogy a közönséget felbolygassa a düh, amit éreznek. Ha ez a düh kiárad az utcára, az nem vicces másoknak. De ha ez egy koncertteremben marad, és néhány szék összetörik, az én véleményem akkor és most is az, hogy na és? De az igazság az, hogy nem szeretem, ha emberek megsérülnek.
-Remek hang, mi?
-A macska muzikálisabban vernyákol du*ás közben, mint ez.
Amikor az iskola folyosóin rappeltem, akkora tömeget vonzottam, hogy az igazgató azt hitte, verekedés folyik. Ekkor kezdtem rájönni, hogy tehetséges vagyok.
Figyelek rá, hogy emberközeli szövegeket írjak, olyan nyelven, amit a mindennapokban is használok. Ebbe pedig belefér a szleng is meg a káromkodás.
Sokszor elmondtam már, és nem is rosszból mondom, hogy a magyar poppiacra nem volt nehéz betörni. Ha az a tökéletes popzene, ami gyönyörűen szól, van jelentéstartalma, megindítja az embert, és persze tele van dallamtapadással, akkor ezen a 10-es skálán a magyar mainstream popzene max. egy hármast hoz.
Általában tudom, milyen stílusú és tempójú zenét szeretnék írni. A legjobb zenék persze random születnek, amikor nincs terv és nem feszülök rá.
Minél több mindent meg akarok mutatni egy zenében, és az is célom, hogy ne tudjanak bekategorizálni.