A dal eleven énekben él; nem olvasással, hanem élőszóval terjed szájról-szájra.
Zene idézetek
A Depeche Mode-nak nagy rajongója vagyok, középiskolában pedig a grunge rock volt meghatározó. Ma egyre inkább a világzene és a különféle fúziók irányába érdeklődöm. Jelenlegi kedvencem Mark Eliyahu, aki egy kemendzse nevű vonós hangszeren játszik.
A zene hanghullámainak hatása olyan intenzív tudatállapot-módosító, amely esetenként a drogokkal is vetélkedik.
Egyszerűen nem hallom, hogy bárki azt a zenét játszaná, ami a fejemben van, úgyhogy nekem kell játszanom.
Sok ember úgy jön el a koncertemre, hogy na, nézzük meg, mit tud, és meg kell mozgatnom a szkeptikusokat is.
A pop- és a traparcok kényszeresen átveszik a külföldi mintákat, pedig ez a legrosszabb, amit csinálhatnak. Eljátsszák, hogy sok pénzük van meg nagy autójuk, de ennek Amerikában van kultúrája, itthon nem annyira hiteles. Még akkor sem, ha gazdagok.
A zenében lévő érzelmeket igyekszem megnyomni a szavakkal is.
Nem tudatosan, de sokféle hangképzést elsajátítottam. Korábban torokból, levegősen énekeltem, de az arab zenékből megtanultam, hogy tüdőből kell indítani, hogy mélyebb hangzása legyen az éneknek.
Minél több zenét adok ki, annál jobban megy le rólam a teher. Tizenhat éves korom óta bizonyítani akartam, és azért csinálok sok zenét és gyorsan, hogy tudjanak mit kapcsolni hozzám az emberek.
Kábé 200 zenei alapom van a fiókban, de ezek nem kidolgozott zenék. Max. fél órát töltök velük, aztán elmentem, hogy majd visszatérek rá, de persze soha a büdös életben nem fogok. Ha elfogy a tárhely, kitörlöm az összeset. Nem szeretek fiókdalozni. Ha albumot írok, nem veszek elő régi fájlokat, hanem újat kezdek a Logicban.
A lazább, nyugisabb zenéket is szeretem, de nálam azért a darálás az alap. Ebben az értelemben közel áll a zeném a raphez. Nem stílusban, hanem vérmérsékletben: sok a szöveg, sok az infó.
Régebben annyit néztem és hallgattam Rent, hogy tudat alatt átvettem a mozgásait.
Az egyik dolog, amit a ’November Rain’ érdes énekhangzásában szeretek az az, hogy bárki azt gondolhatja, hogy ő is tudná ezt ugyanígy, vagy még jobban. Éppen ezért sokkal jobban magukénak érzik azt.
Amikor színpadra léptem, a közönség energiát sugárzott felénk és ez lényegében felfűtött. Olyan energia árad a közönségből, hogy hacsak nem érzed vagy látod, nem tudod leírni.
Aki nem élt meg nehéz perceket, az soha nem tud igazán jól bluest énekelni.
Az első dal, ami nagyon nagy hatást tett rám, az A felkelő nap háza volt. Emlékszem, ment a magyar táncdalfesztivál a tévében, és a szünetben berakták. Felállt a szőr a karomon, borsódzott a hátam, hogy hát ilyen is van?!
A bánatot kiéneklem, és így meg is szabadulok tőle. Ez történik az engem hallgató és velem éneklő közönséggel is. A blues zene ilyen, de a bánat mellett a fricska, a humor, a nevetés benne van ebben az irányzatban. Teljeskörű önkifejező műfaj.