Utálok mindenkit. Önt is, pedig először látom.
Vicces idézetek
Elmeséljem a legviccesebb viccet? Talán a legmókásabb vicc az, hogy még élek
– Mit szól az arcberendezésemhez? Randa vagyok, nem?
– Csúnyább is lehetnél – mondtam neki, hogy egyszer gyöngéd is legyek.
Sohasem lennék egy olyan klubnak a tagja, amelyik elfogadna engem tagjának.
VEZESS, HOGY DOLGOZHASS – DOLGOZZ, HOGY VEZETHESS! – Utálok autózni, de csak így tudok munkába menni. – Utálom a munkámat, de valamiből fizetnem kell a kocsi részleteit.
– Volt egy orvos ismerősöm.
– És?!
– Főleg autózni vitt.
– Ezzel nem mondott semmit. Meddig jutottak?
– Szintén Budafokig.
– Nem úgy értem. Megcsókolta magát?
– Meg.
– Hol?
– Az autóban.
– De melyik részén?
– A hátsó ülésen.
Te piaci kofa, te utolsó, te krinolinba bujtatott porosz csirkeláb!
Amikor gyerekünk lesz, az olyan, mintha markológépet próbálnánk vezetni egy porcelánboltban. Begipszelt lábbal. Fordítva felvett símaszkban. Részegen.
Az egyetlen dolog, ami igazán megijeszt a Halloweenben, az az, hogy elfogynak az édességek.
Olvastam egy verset, melynek szerzője a tavasz beköszöntét azzal jellemezte, hogy a bakfisok lenge ruházatban elözönlik a köztereket, és a blúzukba csakis a középiskolás fiúk nyúlhatnak. Elsős gimis voltam, de nem nyúlhattam. Ide vezet, ha a bakfisok nem olvassák a kortárs magyar költőket.
A tükör szemben láttatni engedi, hogyan nézek ki, és inkább nem elemezném, de aki ettől nem szarik a gatyájába, annak nincs ki mind a négy kereke.
Jajjj, úgy élvezem én az élet,
ottan annyira wash and go,
annyi fitneszet látok-hallok,
és még hambi is kapható.
Hájbólya, lipidbuborék, nem sorolom. Überelhetetlen szókészletem van magamra.
Kérem, vacsorázzék velem. Ha engem némileg hülyének talál, az nem tesz semmit. Idővel meg fogja szokni, más is úgy volt vele.
Ha mindannyiszor férjhez mentem volna, ahányszor megkérték a kezemet, bizonyára én tartanám az Egyesült Államokban a válási rekordot.
Általában azzal állítanak meg az utcán, hogy „Maga Sandy Dennis”? vagy „Maga az a hogyishívják, Jill Clayburgh! Igazam van?” Tavaly nyáron Mauin a Four Seasons szobalánya, szemében a felismerés szikrájával, nekem szegezte a kérdést:
– Petárda?
Fejemet rázva hümmögtem. Aztán rám bökött az ujjával:
– Petárda?
Megint megráztam a fejem, és azt kérdeztem:
– Tűzijáték?
– Maga az! Tűzijáték?
– Nem, nem vagyok Katy Perry.
Vak volt vagy micsoda? Negyven évvel vagyok idősebb Katy Perrynél. Másnap a reptéren egy tizenéves srác kérdezte meg, hogy én vagyok-e Jane Fonda.
– Nem, ne aggódj, nem én vagyok Jane Fonda!
Nem csoda, ha ezen a folyton keringő Földön ez az évezredek óta szédelgő emberiség sehogyan sem bír magára találni, hiszen minden idejét leköti a puszta talpon maradás.
Miatyánk… na, Miatyánk,
aki ott vagy az égben, izé,
a mennyben, dicsértessék
amiurunk Jézus Krisztus,
nem… áldják… áldjuk…
vagyis áldják meg a Te neved,
és legyen meg a… szóval
minden úgy legyen, ahogy teneked
az jó… az égben, meg a
földön is, mindenütt, ahova
elér a kezed… amiként a földön
a földön… a mennyben…
vagy hol a pokolban, ámen…