A világon két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. Bár az elsőben nem vagyok biztos.
Amikor elment a kedvem a politikai újságírástól, és úgy döntöttem, hogy szavahihetőbb kuncsaftok után nézek, rengeteg mágussal és ufólátóval hozott össze a sors. Akkor végre úgy éreztem, független vagyok, mert a „Nulladik típusú találkozásokat” egy napon támadta a Magyar Fórum, a Beszélő és a Népszabadság. Aztán a Magyar Tudományos Akadémia szinte egy időben átkozott ki egy alföldi református lelkésszel. Napról napra éreztem, ahogy egyre függetlenebb leszek.
[…] Mikor káromkodhatok?
– Amikor focit nézel velem.
Körbenézek, és azt látom, hogy a csapattársaim befeszültek. De teljesen. Ötpercenként kirohan valaki a slozira. Aztán nekem is ki kell mennem, és miközben a fenekemet törlöm, támad egy ötletem. Elég gusztustalan, de azt hiszem, működhet. Amikor tehát visszatérek az öltözőbe, egy sza*os vécépapírt tartok a kezemben. Elkezdem körbe-körbe kergetni vele a többieket. Mind sikoltoznak, huhognak és nevetnek, és hamarosan ideje indulni a pályára, ők pedig felszabadultak. Működött a tervem.
Hányszor kell megünnepelni, hogy valaki megszületett? (…) Minden évben, mindenkit újra meg újra? Soha nem áll meg?








