Mindig kiállok az elveim mellett. Nem mondhatnám, hogy ez mindig kifizetődő, hiszen sokszor ért már gúny és megaláztatás emiatt.
Vélemény idézetek
Elképzelésem sincs, hogy hogy lehet úgy létezni, és hogy miért jó egyáltalán úgy létezni, hogy mindig mindenre keresni kell, és meg is kell találni az ellenpéldát, vagy abban a bizonyos dologban amiről szó van a hibát, személyeknél aztán különösen, hogy az egyébként nem is úgy van, meg hogy azt nem is tudta, meg hogy nem is úgy csinálta, és egyébként is akkor amikor … no és rögtön mondani valami teljesen ellenkezőt, mert kényszeresen ki kell fejezni az ellenvéleményt, mégpedig azonnal és mégpedig legtöbbször mindenféle hozzáértés nélkül.
Sokan készek visszavonni dicséretüket, de csak emelkedett szellem képes helyesbíteni elítélő véleményét, illetve megdicsérni azt, akit korábban támadott.
A legnagyobb börtön, amelyben ember csak élhet, amikor mások véleményétől félve él.
A rólunk szóló negatív kijelentések valójában csak más emberek véleményét tükrözik, és az esetek túlnyomó részében vajmi kevés közük van a valósághoz.
Az, hogy ma Magyarországon már nem lehet véleményt mondani anélkül, hogy azonnal ne címkéznének, vagy ellenségnek kiáltanának ki, és minden irányból meg ne támadnának, az nem vita, hanem hisztérikus reflex.
Hirtelen hülyeségnek találtam, hogy bárkit is érdekeljen, hogy én mit gondolok valamiről. Ami az íróban a legjobb, az ott van a papíron. A többi általában értelmetlenség.
Mielőtt egy szó elhagyná a szátokat, tegyétek fel magatokban a következő kérdést: miért is akarom én kimondani a véleményem? Egyáltalán ez az én véleményem? Az igazságot látom, vagy csak én akarom igaznak látni? S ha tényleg igazam van, miért kell mások tudomására hoznom?
Az emberek imádnak véleményt formálni. Legtöbször természetesen olyan dolgokról, amelyekről lövésük, vagy amelyekhez közük sincs.
Sose alkoss elméletet, mielőtt adataid lennének! A végén mindig a tényeket alakítod az elmélethez, ahelyett hogy az elméletet alakítanád a tényekhez.
Belenéztem a tükörbe. Jó véleménnyel voltam magamról, a tükörképemről viszont nem igazán.
Sok évvel ezelőtt, fiatalkoromban hetykén azt gondoltam magamról, hogy képes vagyok a „történelem értelméről” véleményt mondani. Most már tudom, hogy a történelem értelme nem valami olyasmi, amit ki kell nyilatkoztatnunk, hanem amit fel kell tárnunk.
Szívesen hallgatom meg a baráti tanácsokat. Szeretek kérdezgetni, érdekel, hogyan fogadják a véleményemet.
Az a véleményem, hogy vannak előítéletek, amelyeket soha nem szabad teljesen elvetni.
Attól, hogy az embernek véleménye van, nem biztos, hogy eredeti is az a vélemény.
A közönség nagyon is hamar készpénznek vesz minden látszatot, és keményen ítélkezik.
Vallásban és politikában majdnem mindenki másodkézből szerzi hitét és meggyőződését, anélkül, hogy megvizsgálná; olyan tekintélyektől, akik maguk sem néztek a kérdések mélyére, hanem megint más nem kétkedőktől vették át másodkézből, akiknek az ezekről való véleménye fabatkát sem ért.
Valahányszor egy ember – akár a legmagasabb intelligenciával és műveltséggel rendelkező is – véleményt nyilvánít egy olyan kérdésben, ami kívül esik a saját érdeklődési körén, tanulmányain és tapasztalatain, az minden esetben olyan ostobaság lesz, amiből a teremtőnk azt szűrheti le, hogy az ember nem jelent számottevő előrelépést a majomhoz képest.
Idegen véleményt tűrni kevés tud; pedig ki tűrni nem tud, hogyan kívánhat tűretni? Csak a gonoszt ne tűrd, egyébként az ellenkező véleményt, hol kell, ostromold, de azt, vagy érette birtokosát gyűlölnöd, igazságtalanság. Mert nem megtörténhetik-e, hogy két ellenkező közt igazad neked nincs? S feltéve, hogy igazad van, mit vét az, ki gonoszság nélkül, meggyőződés után ilyen vagy olyan véleményt lát valónak?
