101 idézet
A trianoni békediktátum Magyarország történelmének egyik legmeghatározóbb és legfájdalmasabb eseménye.
Az 1920. június 4-én aláírt szerződés következtében az ország területének jelentős részét elveszítette, és milliók kerültek határon túlra, idegen fennhatóság alá.
Azóta is sokan fogalmaztak meg érzelmes, elgondolkodtató vagy éppen indulatos gondolatokat erről a történelmi sorscsapásról.
Ebben a gyűjteményben politikusok, írók, költők, történészek és közéleti személyiségek idézeteit találod, akik különböző szemszögből világítják meg Trianon jelentőségét.
Legyen szó fájdalomról, igazságtalanságról vagy a nemzeti összetartozás erejéről, ezek az idézetek segítenek jobban megérteni a múltat és annak hatását a jelenre.
Rájövök, hogy nem is tudok pontosan visszaemlékezni a csonkaország formájára, holott milyen tévedhetetlenül látom magam előtt ma is a régi, nagy Magyarországét! (…) Magyarország áll előttem megint, de nem a csonka, hanem az igazi, a történelmi Magyarország, a kerek, ép vonal, amely gyermekkorom óta belém idegződött.
Múltunk gonosz volt, életünk pogány,
Rabsors ma sorsunk s mégsem átkozom:
Jó, hogy nem ültem győztes-lakomán,
S hogy egy legázolt néphez tartozom.
Magyar Tiborc, világ árvája, pórja
Nézz sírva és kacagva a nagyokra,
Kik becstelen kötéssel hámba fognak,
Hogy tested, lelked add el a pokolnak!
Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!
Mindaddig, amíg Magyarországnak nem szolgáltatnak igazságot, a Duna-medence kérdéseit nem lehet véglegesen rendezni. A háború igazi megcsonkítottja Magyarország.
Fontosnak tartom, hogy ne álljunk idegenekként a határon túli honfitársainkhoz, ne tápláljuk a széthúzást. Nem volt könnyű akkor, most sem az. Rengetegszer megkapom, hogy szerb vagyok, és otthon kellene élnem. Én magyar vagyok, akinek az ősei előtt egyik napról a másikra húztak egy vonalat, majd azt mondták, mostantól szerb állampolgár vagy. Az üzenem a határon túliaknak, hogy maradjanak erősek, az anyaországomban élőknek pedig, hogy ne feledkezzünk meg a honfitársainkról.
Ha ma valaki Trianont emlegeti, irredentának titulálják. Az európai történelemben nincs rá példa, hogy egy ország kétharmadát levagdossák, és még csak sírni sem szabad. Kimondani azt, hogy jó, tudjuk, hogy nem lehet ezen változtatni, de ez akkor sincs így jól. Az a baj, hogy akik fölemelik a szavukat, rosszul emelik föl. A nemzetiségi kérdésnek nem szabadna napi politikává zsugorodnia, utálom a politikát…
Volt egyszer egy ország, ahol élt a magyar,
A Kárpátok védték, ha jött a zivatar.
Az idők folyamán ráéheztek mások,
Széjjeldarabolták Nagy-Magyarországot.
Ki akarta? Ma élők, tehetünk mi róla?
Felelős mindezért a vén Európa!
Levágták ujjaid,
lábadat, kezedet,
csonkává tették
szép magyar földedet.
Elvették a határt,
elzárták a népet,
és nem hagytak mást,
csak az ős emléket.
A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Fut a gaz előlünk – hisz magyarok vagyunk!
Felhatol az égig haragos szózatunk:
Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.
Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád honát!
Trianon! te nemzetünk sírba döntője!
Te múltunk, jelenünk s jövőnk eltemetője!
Elődeink ezért ontották a hősi vért?
Ezért küzdtek étlen-szomjan e drága honért?
Hiába. Hiába volt -minden odaveszett:
Béke, remény, szeretet… mind elesett.
De ti, magyarok, akik azok
maradtatok, tartsatok össze!
Mert a magyarság tiétek,
s az is marad örökre!
Midőn az Úr ez országot teremté,
Gránit-hegyekből vont köré határt.
Határt, amit el nem mozdíthat senki,
Falat, minek az emberkéz nem árt.
Égy ezredévig éltünk itt e földön,
Az istenkéztől vont határ alatt,
Míg jött a béke és azok, kik győztek,
Nagybölcsen új határt alkottanak.
Piros irónnal húzták Trianonban.
Az Isten nézi, mosolyog és vár –
Előbb-utóbb majd megmutatja nékik: –
Hogy az Övé az igazi határ.
A Trianoni diktátum egy történelmi korszakváltás szégyenteljes produktuma.
Magyarország számíthat Olaszország barátságára. Meg lehet állapítani, hogy a trianoni szerződés területi meghatározásainál nagyon is elevenébe vágtak az országnak, s ehhez hozzá kell tennünk azt, hogy Magyarország a Duna völgyében ezer év óta rendkívüli történelmi hivatást teljesít. A magyar nemzet, a maga lángoló hazaszeretetével, erejének tudatában, a békeidőkben való szívós munkássága révén jobb sorsot érdemel.
Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.
Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet,
Jog és igazság, becsület, remény,
Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
Melyet magyar erő szerzett vitézül,
S magyar szív és ész tartott meg bizony.
Egy ezer évnek vére, könnye és
Verejtékes munkája adta meg
Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.
Mindenkinek megvan a maga Trianonja, Erdélye, lecsatolt, elvett, elvesztett nemzetrésze, de ez sovány vigasz (…). Minden történelmi adat, minden háború, minden békekötés, minden elvesztett és megnyert ügy mögött, és minden centiméter kiigazított határ mellett emberek vannak. Emberek, akik élni szeretnének, és azt akarják, hogy egyszer majd a szülőhazájuk földje fogadja be őket.
Nincs, ami csillapítaná a Trianon okozta seblázat. Ám a csonkításnál nagyobb probléma, hogy a műveltségétől megfosztott nemzet nem csupán identitását veszti el, hanem emberi tartását is, majd emberiességét, és végül: emberségét.
Trianon árnyékában élve feledjünk el minden személyi sérelmet, pártoskodást és nyújtsunk testvérkezet mindenkinek, aki szívében és szándékában magyar még, még akkor is, ha nézeteink sok mindenben nem egyeznek.
Trianonba akarok menni, a dolgokat a helyükre tenni,
Hogy lehessünk Nagyszalontán, családi körben eztán.
Hisz amiről nem mondunk le, az mindig a miénk marad.
