Apádnak volt, – neked már nincs, fiam!
Látod, látod: ez itt a Trianon!
Neked az angyal ruhát hoz s cipőt,
neked már nem jut játékos öröm,
szegény kis magyarom!

De ne búsulj! lesz ez még jobban is!
Nem lesz mindig ily fekete karácsony!
Terem még dúsabb, fényesebb fenyő,
ott, hol apádnak,… csak el kell menni érte
át a határon!

Törüld le könnyed, de sohse feledd,
hogy elrabolták karácsonyi álmod!
Fogadd meg itt, e csonka fa alatt,
hogy fiadnak a szép magyar karácsonyt
visszavarázslod!

Nem lélekharang a magyar dal,
ijedt, panaszos, híradó,
Rákóczi érces nagyharangja,
messzire zengő riadó!
Orgonabúgás férfibúja,
majd kürtharsogta akarat!
Égre szálló, zsoltáros eskü:
Trianon sírunk nem marad!

A dalt nem lehet láncra verni,
a dal útjában nincs határ!
Átszáll a sűrű szuronyerdőn
s a rab szívekre rátalál!
És visszhangozza, mint a szikla,
millió dacos, zárt ajak:
Nem lehet minket eltemetni!
Trianon sírunk nem marad!