Nem létezik semmi olyasmi, hogy túledzés. Vagy tápanyag, vagy alvás hiányod van.
Nem létezik semmilyen rövidebb út. Nehéz testépítőnek lenni. Ha nem vagytok hajlandók nehéz munkát végezni, akkor nem ez a megfelelő sport számotokra. Szeretnetek kell. Amennyiben szeretitek, oda fogtok eljutni, ahol lenni szeretnétek.
A szüleimtől kértem karácsonyra egy súlyzókészletet 11 éves koromban. Műanyagból volt és kaptam mellé egy Charles Atlas által írt könyvet is, ami a gyakorlatokat tartalmazta. Ez vált a Bibliámmá, mindennap forgattam.
Edzés közben sosem okoztam magamnak fájdalmat, akkor sem, amikor hatalmas súlyokat emeltem vagy guggoltam. Elképzelhető, hogy a különböző gyakorlatok kombinációja hozzájárult a sérülésekhez, de ebben nem vagyok biztos, sőt inkább azt gondolom, hogy nem.
Az izom akkor nő, ha olyan dolgokat csinálunk vele, amihez nincs hozzászokva. De a megterhelés után regenerálódnia kell, és ez bizony időbe telik. Ha 10 órán át edzel egy izmot, az nem épül, hanem leépül. Nekem 45-50 percesek voltak az edzéseim, heti négyszer edzettem. Sokan meglepődve hallják ezt és azt mondják, ez semmi. Erre azt szoktam válaszolni, hogy oké, akkor gyere, és csináld végig az edzésemet, aztán meglátjuk, akarsz-e utána még többet csinálni.
Gyorsan rájöttem, mi működik az edzőteremben és mi nem, ezért tudtam 18 hónapnyi edzés után egy világversenyen szerepelni, ami akkoriban példátlan volt.
Az első pár évben sokan javasolták, hogy hagyjam abba az edzést, mert csak egy hatalmas, aránytalan testet tudnék felépíteni. Mások megpróbáltak meggyőzni arról, hogy az edzés rossz, csak az időmet pocsékolom, és azt mondták, hogy inkább egy új ruhatárat kellene beszereznem. A saját apám is megpróbált lebeszélni arról, hogy testépítő legyek. Ő mérnök, és az volt a véleménye a testépítésről, hogy csak a kisebbségi komplexussal rendelkező emberek űzik.
1985-ben kezdtem el komolyabban edzeni Németországban. Engem senki sem tanított. Nem voltak Németországban ekkor személyi edzők, és pénzem sem lett volna, hogy megfizessek egyet. Amerikai magazinokból, mint FLEX – amikhez limitált hozzáférésem volt – gyűjtöttem információt az edzésről. Azon kívül a tapasztaltabb embereket néztem a teremben, hogy ellessek tőlük ezt-azt.
Flex Wheeler első pillantásra kiegyensúlyozott fizikummal rendelkezik. A rajongók arról beszélnek, hogy milyen szép „vonalai” vannak. Ez főleg azért van, mert némi alapvető izomtömeg hiányzik róla. Példának okáért amikor a comb- és hasizmok pózt csinálja, a széles hátizmai eltűnnek. Vegyük el a karjait, és egy tinédzser szintű fizikumot kapsz. Én 180cm vagyok, és 130kg a versenysúlyom, míg Flex egy inccsel alacsonyabb nálam (2,5cm), és azt állítja, hogy 101kg a versenysúlya, viszont szerintem még 10 fonttal (4,5kg) kevesebbet nyom. Keskeny dereka van, ez igaz, de hatalmas feneke és keskeny vállai, úgy mint Shawn Ray-nek. Nézzétek meg kettőjük comb- és hasizom képeit. Az Illúziók Urának tartom Flex-et.
Úgy gondolom, Dorian egy kiemelkedő bajnok, de úgy érzem, a hátizmai teljesen elnyomják a többi testrészét. Nem kéne úgy hívni, hogy – Paul DeMayo után, akit úgy hívtak, Quadzilla, mert a combizmai túl fejlettek voltak a felső testéhez képest – Hátzilla?
Sokat írtak a gyenge hátamról az 1996-os Olympia után, de az összes top helyezett között, mindenkinek volt gyenge pontja, viszont sosem írtak ezekről a gyenge pontokról alaposabban, és a testépítők egymás közt sem beszélték ki ezeket. Miért az én hátam az egyetlen olyan gyenge pont, amit meg kell vitatni? Mert én vagyok az egyetlen olyan profi testépítő, aki képes arra, hogy azt mondja, „Igen, én nem vagyok tökéletes, nekem vannak gyengeségeim. Rengeteg pont van a fizikumomon, ahol fejlődni lehet.” Az őszinteségem miatt lettem a kritikusok célpontja, viszont nagy része túloz. Ezért úgy érzem, jogosan mutatok rá mások gyenge pontjaira.
Addig, amíg az extrém méret és kondíció nyeri el a jutalmát, sokan lesznek olyanok, akik tönkrekokszolják magukat, hogy megfeleljenek a standardnak, pedig esetleg nincs is meg hozzá a genetikájuk. Két út áll a sportág előtt: lejjebb visszük a standardot, az elvárásokat, és ez független attól, hogy milyen anyagokra tesztelünk; vagy továbbra is a szörnyetegeket díjazzuk, és a sportág meghal.
Vannak előnyei és hátrányai is annak, ha nagy az ember. Nagyon, nagyon kényelmetlen. Nehéz a levegővétel. Nehéz a séta. Ha vannak gyerekeid, nem tudsz velük játszani, ami nagyon önző és szomorú dolog. Megteszel egy lépcsőfordulót, és el akarsz ájulni. Az alvás sem könnyű ilyen állapotban. Az oldalamon például csak úgy tudtam aludni, ha a lábaim közé illetve a karjaim alá kispárnákat raktam. Párnák nélkül elvágtam volna a keringést a lábaimban, a hasamban és a mellemben. Egy csomó személyes dolog nehéz ilyenkor, például a mosakodás. Bár lehet, hogy nagy sportoló vagy a testépítésben, nem tudsz részt venni olyan normális tevékenységekben, mint a futball vagy a kosárlabda. Az extra tömeg elviselhetetlen terhelést rótt a sípcsontomra és a térdemre; nem voltak ahhoz szokva, hogy ekkora súlyt cipeljenek. Kimerült voltam, és komoly asztmám fejlődött ki; szóval egyáltalán nem voltam valami kellemes állapotban.
Azért kezdtem el komolyabban edzeni, mert ingyen bérletet kaptam cserébe az edzőterembe. Nagyon szegény voltam akkoriban, rendes kajára sem tellett, pizzát ettem egész héten 24 évesen. Biztonsági őr voltam egy Mr. Olympia-n ’91-ben, és már akkor azt mondták, hogy a színpadon kéne állnom, nem az ajtóban. Már akkor 53-as volt a karom, a derekam pedig 74 centis. Akkor kezdtem el igazán komolyan venni a sportot, amikor ’98-ban megnyertem az első Mr. Olympia-t.
Akkor voltam a legnagyobb, amikor megnyertem a hetedik Mr. Olympia címemet. A következő évben a bírók rám szóltak, hogy vegyek vissza. Le kellett mennem 124 kiló környékére 133-ról, mert túl nagy voltam.
A helyzet az, hogy totálisan nem értettem egyet az 1980-as Olympia végeredményével, noha Arnold a hősöm. Azt hittem, hogy nincs az az isten, hogy Arnold a top 3-ba kerüljön ott.
A hátam a kedvenc testrészem, és azt szeretem a legjobban edzeni. Lényegében rengeteg húzódzkodást és döntött törzsű evezést csináltam rá. A karrierem elején olimpiai súlyemelő voltam, és ez segített jól kifejleszteni a lumbális régiót. Szóval jobb alsó hátam volt a legtöbb emberhez hasonlítva és ez valószínűleg a súlyemeléssel kapcsolatos. A lökés és a húzó gyakorlatok általában azok, amiket szeretek. A húzódzkodás és az evezések a fő recept szerintem.
Azt kell mondjam, hogy ez egy nagyon bonyolult sport. Nagyon tudnod kell a tudományokat is, mert bármilyen apró hormonális változás kitolhat veled – még ha a diétádat jól is csinálod. Még ha szuper keményen is edzel, és ha jól alszol is. Szóval meg kell találni a kirakós játék minden darabját.
A legjobbnak kell lenned abban, amit csinálsz. Keményebben kell edzened, mint az a srác, aki a színpadon melletted áll. Csak magadra szabad koncentrálnod. Én háromszor olyan keményen edzettem, mint a srácok mellettem a színpadon. Ha megnézed az én edzővideóimat, meg az övékét, láthatod a különbséget.