Az egymást követő kiábrándulások, melyeknek sora előreláthatólag még hosszú lesz (…) az az óriási bér, amit a legkisebb élvezett örömért elkerülhetetlenül fizetni kell.
Szomorúság idézetek
Ha valamilyen bánatom van, akkor mindig egy horvát énekes dalait hallgatom, segítenek sírni, vagy másképp könnyítenek a lelkemen. Kellenek ilyen kapaszkodók, kell zenei aláfestés az életünknek.
Nézz fel az égre! Minden csillag okkal ragyog odafent, akárcsak én, de én darabokra hullok.
Napokon át rosszkedvű volt, szinte életunt. De időnként egy-egy percre visszanyerte egyensúlyát; néha egy-egy percre átjárta szívét annak a tudatnak a boldogító melegsége, hogy ezekben az években nem csak élt, hanem alkotott is valamit.
Melly boldogtalan
az, akinek bármely bilincsei
boldogtalan módon oldóznak el!
Egy királynak
Kell látni minden könnyeket: magának
Könnyezni nem szabad.
Könnyen jönnek a könnyek
Nem tanítják a könyvek
Hogy annak sosem lesz könnyebb
Aki a föld fölé görnyed.
Senkinek sem volna szabad föltennie ezt a kérdést: miért vagyok boldogtalan? Ez a kérdés magában hordja azt a vírust, amely mindent elpusztít. Ha feltesszük ezt a kérdést, akkor hamarosan azt is megkérdezzük, mi tesz minket boldoggá. És ha az, ami boldoggá tesz minket, különbözik attól, amiben élünk, akkor vagy változtatunk a dolgokon, vagy még boldogtalanabbak leszünk.
A múltban is voltak boldog és szomorú emberek, ma is vannak, és a jövőben is lesznek. Ez így van rendjén. Nincs recept. Ez ettől boldog, a másik amattól. Talán azért vagyunk szomorúak, hogy várhassuk, elmúlik a szomorúság.
Az a legrosszabb az elmebetegségben, hogy az emberek elvárják, hogy úgy viselkedj, mintha nem lennél az.
Átéltem néhány szomorú pillanatot, amikor nem sikerült elérni a kitűzött célokat. Mint minden munkában, amikor a dolgok nem működnek, akkor szenvedsz.
– Az én hazámban a tenger elmossa a könnyeinket.
– Itt nem. Mi érezzük őket.
Óvakodjál a szomorúságtól. A szomorúság bűn. Az ember örömét leli a bánatában, aztán mikor a bánat elmúlt, ott áll elbutultan, mert minden értékes erejét rápazarolta a búbánatára. Akkor aztán szánja-bánja, csakhogy már későn.
Ég veled, sírtam, de a búcsúszó elveszítette az értelmét, hiszen a kimondott szavakat hamarosan elmossa a feledés.
Nagyon nehéz megtartani az ígéreteket, és nem sírni, amikor valaki elmegy, aki mindennél kedvesebb… és nem várni ki az utolsó pillanatig, amíg elindulnak a vonatok. Utána úgyis mindég egyedül marad az ember a nagy, sötét, ködös életben.
Gyakran gondolok arra, hogy nincs szomorúbb dolog a világon, mint ha el kell válnunk szeretteinktől. Az ember olyan elveszettnek érzi magát.
Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk.
(…)
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek.
Én nem bánnám, ha néha-néha meglátogatna a Szomorúság. Mondjuk, havonta egyszer. Vagy inkább félévenként. Elüldögélhetne itt. Még be is sötétítenék a kedvéért. Összehúznám magam. És sajogna, sajogna a szívem. De hogy minden nap eljön! Na nem, azt már mégsem! Hogy felidézze minden: egy ferde tekintet, egy régi tárgy, egy poros fénykép, a szélfújta levelek, az eső, az eldübörgő vonatok zaja. Na nem! Alig merek már kinézni az ablakon.
Nincs semmi elszomorítóbb, mint emlékezni régi szép időre nyomorban.
