Nem tudja becsülni a szerencsét, ki nem volt soha szerencsétlen.
A nyertes tudja, mi lesz a következő lépése, ha veszít, ám nem beszél erről; a vesztesnek fogalma sincs, mit tesz majd, ha veszít, de sokat fecseg arról, mi lesz majd, ha nyer.
Végül is majdnem minden rajtunk múlik. Majdnem. De a szerencsének is adjunk egy kis esélyt.
Az igazán szerencsés embert a sors szeszélye nem azáltal teszi kiváltságossá, hogy eleve veszélytelen röppályákra vezérli, hanem olyan módon, hogy mindig csak egyetlen hajszállal téríti el a személyes tragédiák fertőzött gócaitól.
– Rád őrangyal vigyáz.
– Nem hiszek az angyalokban (…). Abban hiszek, hogy én vagyok a saját szerencsém kovácsa!
Az emberek, kiknek homlokán az égi jel tükrözik, mely mutatja, hogy az istenek pártfogolják őket, csakugyan kiválasztott lénynek érzik magukat, s a módban, ahogy a világ elé lépnek, van valamilyen hiú biztonság.
Az élő még bízhat a szerencsében, de a halott csak halott marad.
A szerencse a tervezés és a munka mellékterméke.
Ahogy mondani szokás, hogy a baj sosem jár egyedül, úgy a szerencséről is el lehet mondani ugyanezt, sőt más körülményekről is megállapítható, hogy többnyire harmonikusan gyülekeznek körénk, akár azért, mert a sors rendeli úgy, akár azért, mert az emberben van valamiféle erő, ami vonzza az összetartozó dolgokat.
A szerencse súlymérője
Ritkán áll be egyenlőre,
Nem elég, hogy szemet táts.
Kell, hogy sülyedj vagy emelkedj,
Nyerj vagy veszíts, győzz vagy szenvedj,
Üllő légy vagy kalapács.
Meglátogatsz-e még egy röpke percre, borongó kedvem rózsaszínre festve, utolsó álom, haldokló szerencse?
Felütőt, levetőt játszik velünk a szerencse; ma dücsőségre emel, holnap porba kever.
Akinek nyerő kártyái vannak, mindig tisztességesen játszik.
Nem elég, ha szerencsések vagyunk; az is kell még, hogy a többiek ne legyenek azok.
Az egyenlő esélyek még nem feltétlenül vezetnek mindenki számára igazságos kimenetelhez – a szerencsejátékban legalábbis bizonyosan nem.