Csodálatos, az ember hő kebellel
Eseng epedve szerelem után,
S csak kínt arat.
Szerelmi csalódás idézetek
Az összetört szívek is tovább dobognak.
Az elárvult szeretőt
Megtalálhatja egy új szerelem,
Ám a nyakat, mely egyszer eltörött,
Már nem rakhatják össze, sosem.
A szerelmi csalódást leginkább új szerelemmel lehet pótolni, pontosan úgy, ahogyan az ember a megszökött macskát újjal pótolja.
Miért szenvedünk annyira, amikor elveszítjük a szerelmet? Nem találunk választ a történtekre, a válasz az általunk élt valóságban rejlik. A fájdalom ezentúl a boldogságunk részét képezi.
Miért velem történik meg ez,
miért nem mással játszottál?
Szívem már új jövőt tervez
mert te mindent eldobtál.
Bajban láttam hogy szeret,
de ha miatta sírok, akkor a szemembe nevet,
szeretem a csendet, de most megöl,
nem tudok szembesülni a jelennel, menekülök minden elől.
Megsárgult képeit nézhetem,
Ez maradt meg nekem
A titkot másnak súgja.
Rajtam nevet, érzi, hogy bármit megtehet.
Hát így legyen, nem bánom én ha kell, úgyis belehalok
Ő soha nem jön már vissza,a szívét egy másiknak adta a vágy
Üres, olcsó kis játék, ha kell, én száz évet várnék rád.
Elég ciki dolog ez a szerelmi bánat téma, mert időnként tök jól van az ember, aztán hirtelen eszébe jut, és egy pillanat alatt befordul.
Szerelemnek tengerésze,
roppant tengerek szelében
hánykolódom, és remény sincs
valamilyen révbe érnem. (…)
Az a perc, melyben te itthagysz,
az a perc lesz majd a végem.
Az a sírás várjon. Várnia kell.
Sokáig, akármeddig, nem tudom.
Az isten verje meg lépteid
nyomát. Lábaidra,
lábaidra vigyázzon.
Gyűlöllek, mert ÉN sosem lehetek TE,
gyűlöllek, mert nem vághatom szemedbe,hogy ne szeress, mert gyűlöllek, eressz el,
hagyj magamra ádáz gyűlöletemmel –gyűlöllek, mert a szerelmeddel ölsz.
Gyűlöllek addig, amíg meggyűlölsz.
Ha azt hiszed, hogy egy hasonlóval elfeledheted az elsőt, nagyon is tévedsz.
Ő engem megölt. Ő sok olyant tett, amit férfinak, becsületes embernek nem szabad tenni – és én mégsem tudom őt gyűlölni. „Tegnap még szerettelek, holnap már gyűlölni foglak!” – Lehet azt mondani, lehet azt megtenni; de nem lehet azt – érzeni.
Néha úgy gondolod, hogy megtaláltad az igazit, aztán rájössz, hogy igazából csak egy ribanc volt.
Azt gondoltam, hogy már megsérültem ezelőtt,
De senki nem hagyott rajtam ekkora sebet,
A szavaid mélyebben vágtak egy késnél,
Szükségem van valakire, aki életet lehel belém.
Az meg kitépte egyben a szívem,
aztán eldobta messzire innen,
én meg reszkettem, semmit se tudtam,
Ő meg ott állt mellettem.
Hányszor éreztem, hogy fázol velem,
Már a kezem sem nyúlt feléd.
Még egyszer hozzám értél, megszorítottál,
Azt mondtad, nem engedsz el, mégis itt hagytál.
Az összetört szívet túl jól ismerem, nem könnyű kigyógyulni belőle. Néha nem is sikerül.
