Akarni valamit, majd elveszíteni, jobban fáj, mint sosem akarni semmit.
Együtt kell élnünk a döntéseinkkel, de van, hogy meg is kell halnunk miattuk.
Nem tudunk mindent negmagyarázni, amit látunk, de járjunk nyitott szemmel.
Az emberek iránti együttérzés titka az, hogy tudni kell róluk, alapvetően mind önzők. Ezt ítélkezés nélkül mondom. Így vannak az emberek összerakva, így lettünk teremtve. De ha tisztában vagyunk ezzel, ha tudjuk, hogy az önzőség biológiai adottságával születtünk, és az vezérel bennünket, az élet sokkal logikusabbá válik.
Csak mert rokon, attól még nem családtag. Azt ki kell érdemelni.
Egy régi mondás szerint senki sem választhatja meg a családját. Elfogadjuk, amit a sors adott, és tetszik vagy sem, szeretjük őket vagy sem, megértjük őket vagy sem, megbirkózunk vele. Egy másik ősrégi tanítás szerint a család, amibe születünk, csak afféle kiindulási pont: etetnek, öltöztetnek, és vigyáznak ránk, amíg készen nem állunk arra, hogy kilépjünk a való világba, és megtaláljuk a magunk törzsét.
Ha családról van szó, a szívünk mélyén mind gyerekek vagyunk még. Nem számít, hány évesek vagyunk, mindig kell egy hely, amit otthonunknak nevezhetünk.
Nem mindig a vérrokonaink a családunk, hanem azok, akik ismerik minden titkunkat és így is szeretnek minket. És akik mellett végre önmagunk lehetünk.
Az életben tényleg a család a legfontosabb. Vannak napok, amikor imádjuk őket, máskor szeretnénk titkos árvák lenni, de végül is ők azok, akikhez mindig hazatalálhatsz.





