Nem kétséges: nem vagyok történész, nem vagyok szociológus, egészen nyilvánvalóan nem vagyok politikai elemző. Én politikus vagyok.
(Saját könyvének dedikálásakor, 2005. szeptember 28.)
A politikát és mindennemű ideológiai elvárásokat a lehető legmesszebb kell tartani az oktatástól.
A NATO ügyében lecsillapodtam, amióta világossá vált, hogy a szervezet ódzkodik egy ilyen ellentmondásos döntés meghozatalától. Nem fogok könyörögni a tagságért.
Azoknak mondom, akik Trump elnökre szavaztak, hogy megértem csalódottságukat, magam is vesztettem el pár választást. De most adjunk egymásnak egy esélyt!
Végre ki akartam mondani, amit senki sem mert. Nem azért, mert én lettem voltam a legbátrabb. Nem is azért, mert én voltam a legokosabb. Hanem azért, mert én voltam a legfiatalabb. Aki fiatal, az radikálisan gondolkodik. Megveti a tabukat. Egyszerűen az igazságot akartam elmondani. (Nagy Imre újratemetésén mondott beszédéről.)
Természetesnek tartom, hogy egy kormány és egy kormányzó párt – ha kell – hónapról hónapra vizsgálja meg a maga tevékenységét, és abból következtetéseket vonjon le.
A legelső emlékem az ellenzékről Orbán Viktor volt. Amikor (az ellenzéki kerekasztalt előkészítő) megbeszéléseken találkoztam vele, mivel néha önként vállalkoztam, hogy ilyeneket hozzak össze, emlékszem, Viktor mindig azt mondta, soha nem ülne le velünk. Azt mondtam neki, ugyan már, Viktor, az Isten szerelmére, ülj végre le velünk! De ő mindig azt mondta, nem teszi.
Kezdettől fogva azt hangoztattuk, hogy a szankciókra és az elszigetelésre épülő politika a mai világban nem hatékony, és rendszerint nem is éri el a céljait. Oroszország esetében ez lehetetlen vállalkozás, elég csak ránézni a térképre.
Az orosz-amerikai viszony, sajnos, elég rossz, ez észrevehető anélkül is, hogy beszélnék róla. De nem mi kezdeményeztük, hogy Oroszország és az USA között a kapcsolatok ilyen mély szintre essenek vissza. Ez az amerikai partnereink álláspontja. Hogy ez jó vagy rossz? Úgy gondolom rossz, és nemcsak a kétoldalú kapcsolatok, hanem az egész világot érintő kapcsolatok szempontjából is. De ez az USA döntése. Mi mindig készen állunk arra, hogy tovább fejlesszük, és teljes mértékben helyreállítsuk a kapcsolatainkat az Amerikai Egyesült Államokkal.
Nem avatkoztunk be, és nem áll szándékunkban beavatkozni az EU tagállamai és más államok belügyeibe. Ez a különbség az Egyesült Államokhoz és más országokhoz képest, amelyek támogatták Ukrajnában a 2014-es puccsot.
A mérhető népszerűségembe bizonyára belejátszik az is, hogy nekem semmi közöm az adóemelésekhez, a benzinár-emeléshez. Afféle „lengéscsillapító” vagyok az állam kocsijában, amelyben a parlament a motor. De lengéscsillapító nélkül, úgy hiszem, az „utas”, az ország népe nehezebben viselné a rázást. S hiszem, hogy kormányozni is bajosabb volna a kocsit.
Az abszolút gyenge köztársasági elnök köszönő-ember a repülőtéren; az abszolút erős köztársasági elnök pedig leválthat kormányokat, hadat üzenhet a parlament engedélye nélkül.
Nem vagyok, nem lehetek pártok, pártérdekek szolgája – világéletemben, pártban és párton kívül, a nemzet függetlenségét, a szabad gondolatot, szabad szót, a szabad hazában szabad hit gondolatát, a társadalmi igazság emberi jogokban kiteljesedő, megkülönböztetést és kirekesztést el nem ismerő védelmét szolgáltam és fogom szolgálni.
Forradalomnak nevezni október 23-át megengedhetetlen, sem elvileg, sem politikailag nem helytálló … legfeljebb felkelésnek lehet nevezni. Ha nemzeti forradalomnak fogadjuk el, akkor mi az ellenforradalom?
A szocialista kormányok eltüntettek mindent ami sűrűbb volt a levegőnél, és amikor jött a pénzügyi válság első hulláma, nem volt mihez nyúlni.
Azok, akiket 25 évvel ezelőtt nem zavart, hogy Magyarországon egypártrendszer volt… Ott nem volt egyeztetés, még ellenzék sem volt. Nagyon jól éltek abban a világban. Részt vettek a politikai életben. Azok most elkezdenek rettegni a Fidesz demokratikus, választópolgárok által biztosított kétharmados többségétől? Nem nevetséges ez? Nem érzünk itt valami ellentmondást?