Magyarországon nagyon nehéz választást nyerni, Magyarországon nagyon nagy politikai küzdelmek zajlanak, ami a demokráciának a bizonyítéka.
– részlet az M1-nek adott exkluzív interjújából (2024. 03. 10.)
Az, hogy Magyarország a családi értékek mellett kiáll, miközben mindenki az LMBTQ-s bolondságokról beszél egész Nyugat-Európában, és az alkotmányban védjük a családi értékeket, ez Amerikában tiszteletet vált ki. Szóval jobban állunk elismertség és tekintély szempontjából, mint mi azt gondolni szoktuk.
– részlet az M1-nek adott exkluzív interjújából (2024. 03. 10.)
Kapcsolódó személyek / kategóriák
Azért mentem Amerikába, hogy az amerikai–magyar politikai barátságot helyreállítsuk. A mostani kormányzattal ez nem megy. Ennek megvan a maga oka. Egy háborúpárti kormányzat, ami most Washingtonban van, demokraták adják az elnököt, és elkötelezettek a háború mellett. Mi meg egy békepárti kormány vagyunk, tehát nem őrölünk egy malomban. Ellenben Trump elnök úr a béke elnöke volt. Az ő esetében sincs szó zsákbamacskáról, hiszen ő már volt elnök, tehát pontosan tudjuk, hogy mi fog történni. Ő az első négy évében lezárt háborúkat. Ő volt hosszú idő után az első olyan elnök, akinek az ideje alatt nem indult háború. Tehát róla tudjuk, az elnöki működéséből tudjuk, hogy ő a béke embere.
– részlet az M1-nek adott exkluzív interjújából (2024. 03. 10.)
Valóban ő a hetedik, ami egy veszélyes szám. Énnekem az a kitüntetés adatott meg, hogy én mind a hét köztársasági elnökkel dolgozhattam miniszterelnökként is. Úgyhogy van valami elképzelésem arról, hogy melyik helyzethez milyen köztársasági elnök való, milyen köztársasági elnök tudja leginkább szolgálni Magyarországot egy adott helyzetben.
– mondta Sulyok Tamás beiktatásáról az M1-nek adott exkluzív interjújában (2024. 03. 10.)
Amint a felekezeti hovatartozás csak nevelés eredménye, és az emberben csak a vallásosság szükséglete jelentkezik élő valóságként, éppen úgy a nagy tömegek politikai gondolkodásmódja is gyakran egészen hihetetlenül kitartó és alapos lelki és szellemi megdolgozás eredménye. E politikai nevelés oroszlánrésze amelyet ebben az esetben a propaganda szóval fejezhetünk ki legtalálóbban a sajtót illeti. Az gondoskodik elsősorban erről a „felvilágosító” munkáról, és ezzel mintegy a felnőttek iskoláját teremti meg.
Az a vezér, aki kénytelen alapvető világnézeti felfogását megváltoztatni azért, mert azt hamisnak és képtelennek ismerte fel, csak akkor cselekszik tisztességesen, ha hajlandó a felismerésének végső következményeit is levonni. Ebben az esetben a legkevesebb, amit megtehet, hogy visszalép minden nyilvános politikai szerepléstől annál is inkább, mert aki egyszer tévedett, annál fennáll a másodszori tévedés lehetősége is.
Meggyőződésem az, hogy a férfi egészen különös tehetségtől eltekintve a 30. életéve előtt ne foglalkozzék nyilvánosan politikával. Ne tegye, mert eddig az életkorig csak egy általános világnézet alapját szerzi meg, amelyen az egyes politikai problémákat vizsgálja és saját álláspontját rögzíti. Csak ilyen, világnézetileg kiegyensúlyozott és a napi kérdésekkel szemben megállapodott, tehát lelkében és belsejében érett férfi vehet részt a közügyek politikai irányításában.
A szociáldemokrata pártot nagy tömegtüntetések alkalmával mint néző ismertem meg, anélkül azonban, hogy csak a legkisebb betekintést is nyertem volna híveik gondolatvilágába, alapvető
tanaikba. Most egy csapásra megismertem nevelésük eredményeit és „világnézetüket”. Amihez egyébként évtizedekre lett volna szükség, azt én néhány rövid hónap alatt megértettem. Megismertem az erény álarcába rejtőzködő, felebaráti szeretettel övezett pestist, amitől az emberiségnek mielőbb meg kell szabadítania a földet, mert különben a föld szabadul meg az emberiségtől.
A fiatal franciát, amint hazájának politikai súlyáról vagy kulturális nagyságáról van szó, túlhajtottan szubjektív érzelmekre nevelik és nem objektivitásra. Ennek a nevelésnek lényege az, hogy mindig általános megállapításokra szorítkozik, amelyek azután, ha kell, állandó ismétlések útján a nép vérévé válnak. Nálunk ellenben nemcsak negatív nemtörődömséggel találkozunk, hanem még azt a keveset is kiölik a népből amit nemzeti öntudatként az iskolában magába szedett. A politikai mérget hordozó pockok még ezt a keveset is kilopják a nép széles rétegei szívéből, feltéve, hogy a nélkülözés és nyomor romboló munkája után erre még egyáltalán sor kerülhet.
Orbán okos. Nem hiszem, hogy elkövetett volna bármi törvénytelenséget. Könnyedén meg tud változtatni bármilyen törvényt, egy nap alatt. A célom nem az, hogy börtönbe zárassam, hanem hogy olyan rendszerváltást érjek el, hogy az igazságszolgáltatás újra függetlenné váljon és dönthessen Orbán sorsáról. Ma ez teljesen a Fidesztől függ.
(A Rzeczpospolita című lengyel lap Magyarral készített interjújából – 2024. 05. 05.)
Orbán Viktor kétezer embert állított rám. Az ügynökeit. De nem olyan ostobák, hogy megöljenek. Akkor forradalom törne ki Magyarországon.
(A Rzeczpospolita című lengyel lap Magyarral készített interjújából – 2024. 05. 05.)