A marxizmus-leninizmus, Sztálin tanításai alkotják a forradalmi munkáspárt legfőbb fegyverzetét.
Politika idézetek
Napjainkban a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja, élén a nagy Sztálin elvtárssal, vezeti a Szovjetunió népeinek és a világ béketáborának harcát az imperialista háborús gyújtogatók ellen és közben a kommunizmus építését, a nagyszerű alkotások egész sorát valósítja meg.
Kapcsolódó személyek / kategóriák
Trump nem a megoldás, hanem a probléma. Ahogy Putyin és Orbán is az. Egy új, egy jobb világhoz ők már nem kellenek. Meg a hozzájuk hasonlók se. Az ország, a világ, amiről álmodunk, kevesebb macsós magamutogató erőszakot, több elfogadást, szeretet igényel. A béke akkor jön meg, ha elmennek a háború emberei. Köztük Orbán.
A háború nem pusztán politikai aktus, hanem valóságos politikai eszköz, a politikai érintkezés folytatása, annak más eszközökkel való megvalósítása.
A politikai szempont alárendelése a katonainak esztelenség volna, mert a politika hozza létre a háborút. A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz, nem pedig fordítva. Tehát csakis a katonai szempontot rendelhetjük alá a politikainak.
A politikában veszedelmes dolog a bizalom.
Akik Brüsszellel szövetkeznek Magyarország ellen, azok tűnjenek el a közéletből! Azonnal!
Mindig is érdekelt a politika. Nálunk otthon mindenki olvasott újságot, és nagyon sokat politizált az egész család. Ebben a légkörben nőttem fel. Aztán, amikor Amerikába jöttem, nagyon meglepett, hogy a barátaimat egyáltalán nem érdekli a politika, nem olvassák a napilapokat, csak a propagandahíradót nézik a tévében.
Nem a magyarok állnak szemben egymással, nem vidéki a budapestivel, és nem baloldali a jobboldalival, hanem 3-4 ezer oligarcha áll szemben a magyar néppel.
A legerősebb politikai közösség a Tisza Párt. Ezt a választást meg fogjuk nyerni, nem kicsit, nagyon: a cél a kétharmad. Aki nem a Tiszára szavaz, az Orbán Viktor hatalomban tartására szavaz.
– mondta a Tisza párt szegedi fórumán – 2025. 04. 08.
A sakk alapvető szabálya, hogy nem az a legrosszabb lépés, amelynek eredményeképpen még több kockát vesz birtokba a játékos. Általában minél több kockát ural egy játékos, annál több esély adódik számára, s annál inkább be van határolva ellenfele mozgástere. A diplomáciában ehhez hasonlóan minél több választási lehetőséggel rendelkezik az egyik fél, annál kevesebb jut a másiknak, és annál óvatosabban kell az utóbbinak a célját követni. Sőt ilyen helyzetekben idővel az ellenfél arra a következtetésre jut, hogy nem érdemes tovább ellenséges szerepet játszani.
Amerika útja a nemzetközi politikában a hit diadala volt a gyakorlat felett.
Richard Nixonnak nem állt szándékában Nelson Rockefeller farvizén evezve bevenni engem a kormányába, és még kevésbé volt hajlandó olyan helyzet létrehozására, amelyben esetleg kettejük között kellett volna választanom. Ahogyan később megértettem, Nixon számára a bennem rejlő egyik vonzerőt az jelentette, hogy a kinevezésemmel demonstrálná: képes beválasztani a csapatába egy harvardi értelmiségit, és az a tény, hogy Rockefeller kíséretéből érkezem, a gondolatot még érdekesebbé tette.
A külpolitikában a „példa nélkül álló” kifejezés mindig kissé gyanús, mert a lehetséges újítások tényleges terjedelmét erősen korlátozzák a történelem, a honi intézmények és a földrajz által megszabott körülmények.
A reálpolitika gyakorlatában az államférfiak arra vállalkoznak, hogy az ösztönzés és büntetés egyensúlyának módszerét alkalmazva az egyes érdekeket az általánoshoz kapcsolják.
A demagógia lényege abban a képességben rejlik, hogy az érzelmeket és a frusztrációt egyetlen pillanatba sűríti. Megragadni azt a pillanatot, és egy hipnotikus, majdhogynem érzéki kapcsolatot kialakítani környezetével és a tömeggel, ezek voltak Hitler erőségei.
A kínai vezetők ugyanazokat az elveket vallották a békés egymás mellett élésről, mint Gorbacsov. Ám ők azokat nem a nyugat megbékítésére használták Gorbacsovhoz hasonlóan, hanem azért, hogy falat húzzanak maguk köré. Gorbacsovot jelentéktelen, sőt megtévedt emberként kezelték Pekingben.
Németország hosszú évtizedeken át az európai stabilitás legfőbb veszélyeztetője volt. Épp ezért kapott különös jelentőséget az, hogy a háború utáni első évtizedben milyen politikai irányvonalat választ az ország vezetése.
Bárhol áll is az ember a politikai spektrumon, hamar rájön, hogy manapság a politika és a körülötte működő médiakultúra mérgezőbb, mint valaha.
A polgári demokráciák egyetlen, konkrét, könnyen értelmezhető politikai vagy vallási irányzatot sem képviselnek kitüntetetten. Bennük az állandó kompromisszumkeresés a politika legfontosabb eszköze, ami látszólag az állandónak tetsző válságok „mocsarába” rántja le a politikát. A választók többségét alkotó tájékozatlanok pedig konkrét, megnyugvást, rendet és biztonságot nyújtó – látszólagos – fogódzó nélkül maradnak.