Abban a görcsös félelmi állapotban, mely elhiszi, hogy a szabadság előrehaladása veszélyezteti a nemzet ügyét, nem lehet élni a demokrácia javaival. Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni: nem félni a más véleményűektől, a más nyelvűektől, a más fajúaktól, a forradalomtól, az összeesküvésektől, az ellenség ismeretlen gonosz szándékaitól, az ellenséges propagandától, a lekicsinyléstől és egyáltalán mindazoktól az imaginárius veszedelmektől, melyek azáltal válnak valódi veszedelmekké, hogy félünk tőlük. Közép- és Kelet-Európa országai azért féltek, mert nem voltak kész, érett demokráciák, s minthogy féltek, nem is tudtak azokká válni.
Politika idézetek
Ha a magyar nemzet valóban egy tisztán jobbágyszellemű, nyájszerű, a felelősség kérdését uraira és megszállóira toló társadalom, akkor nem érdemes a felelősségvállalásról beszélnünk, s ha felvetjük, el fogja utasítani. De én nem hiszem, hogy a magyarság a nyájszerűségnek s az elnyomottságnak ezen a mélypontján állott volna s állana. (…) Aki tehát újból megpróbál e kérdésben a magyar nemzet, a magyar társadalom nevében valami magvasat és igazat nyilatkozni, könnyen szembe fogja magát újból találni azzal az ingerült kérdéssel, hogy: ki bízta meg ezzel?
A politika volt mindmostanáig az emberi életnek az a területe, amelyik a legszívósabban ellenállt annak, hogy tudományt lehessen belőle csinálni. (…) Azok a sémák, amelyek a politika tudományos sémájának az igényével lépnek fel, nem jelentenek többet, mint bizonyos tapasztalatanyagokra alapozott általánosságokat, amelyeket az illető általánosságok vallója a történelemben tetszés szerinti példákkal igazolhat, és az ellenlábasa tetszés szerinti ellenpéldával cáfolhat. (…) Egy ilyen séma például, hogy a világtörténelem osztályharcok sorozata, vagy akár egy másik, hogy a világtörténelem Isten megváltó tervének a lebonyolódása, vagy a világtörténelem az anyagi javak fölhalmozódásának a folyamata, bármilyen ilyen séma önmagában nem bizonyítható és nem cáfolható, példát lehet fölhozni rá a végtelenségig, de éppúgy az ellenkezőjére, pl. arra, hogy a világtörténelem osztálykompromisszumok sorozata, erre is végtelen mennyiségű példát lehet hozni.
A félelem, a veszély állandó érzésében szabállyá vált mindaz, amit az igazi demokráciák csak az igazi veszély órájában ismernek: a közszabadságok megkurtítása, a cenzúra, az ellenség „bérenc”-einek, az „áruló”-nak a keresése, a mindenáron való rendnek vagy a rend látszatának s a nemzeti egységnek a szabadság rovására való erőltetése. A demokrácia meghamisításának és korrumpálásának a legváltozatosabb formái jelentek meg (…): az általános választójognak a demokratikus fejlődés ellen való kijátszása, egészségtelen és nem tiszta szempontokon nyugvó koalíciók és kompromisszumok rendszere, az egészséges közösségi akaratképződést meggátló vagy meghamisító választási rendszerek vagy választási visszaélések, puccsok és átmeneti diktatúrák.
Ma reggel 7 órától a Balatonőszöd vége táblától a Kötcse tábláig sétáltam fiatalokkal. Ez egy dimbes-dombos, tíz kilométeres út – de nekünk, magyaroknak tulajdonképpen az elmúlt húsz évet is jelenti. Húsz évet, két évtizedet, amit elvesztegettünk. Húsz év, amelyek hazánk talán legszebb évei lehettek volna. Két évtized, amelynek a fejlődésről kellett volna szólnia.
(Kötcse, 2025. szept. 7.)
Az 1906-os választásokon már elég idős voltam, hogy nagyjából megértsem, miről van szó, és ezúttal liberális voltam, mert mindenki az volt. Az emberek egy kilométeren át kergették a konzervatív jelöltet, majd bedobták egy békalencsével teli tóba. Akkoriban komolyan vették a politizálást. Hetekkel a választások előtt elkezdték félrerakni a záptojásnak valót.





