Mondtam a Paradox művésznéven dolgozó S. Victor Whitmillnek, hogy az arcomra akarok egy tetoválást. Utáltam a saját arcomat, és szó szerint el akartam csúfítani magamat. Először azt javasoltam, hogy rajzolja tele apró kis szívecskékkel. Nem az volt a célom vele, hogy még vonzóbbnak találjanak a nők, egyszerűen csak el akartam rejteni az arcomat. De Victor nem volt hajlandó belemenni, azt mondta, nincsen semmi baj az arcommal. Végül előállt ezzel a maori törzsi motívummal, én pedig azt feleltem, hogy gondolkodom rajta. Minél többet gondolkodtam, annál jobban tetszett az ötlet, hogy olyan tetoválást varassak az arcomra, amelyet harcosok alkalmaztak, hogy a frászt hozzák az ellenségre a csatatéren. Így hát, belementem a dologba.
Önismeret idézetek
Amikor boldog vagy, mélyedj magadba, és érezd azt, aki megtapasztalja a boldogságot. Amikor bánatos vagy, mélyedj magadba, és érezd azt, aki megtapasztalja a bánatot. Mindkettő ugyanaz. Van egy apró, mozdulatlan pont, amely mindent figyel, mindennek a tanúja. Légy együtt ezzel a mozdulatlansággal, amikor csak teheted. Vedd észre ahelyett, hogy elsiklanál felette. A meghittség a leghatalmasabb szövetségesed. Maga a vagyok a lényed. Semmi sem idegen számunkra abban, hogy egyszerűen vagyunk. Az apró mozdulatlan pont először nem lesz nagy tapasztalat, ám határtalanul nagyra nőhet. Amikor meghalsz, és már nincs mibe kapaszkodnod, a vagyok tölti majd be az egész mindenséget. A bölcsek minden korban újra és újra elismételték ezt. Azonban nem szabad másodkézből elfogadnod az igazságot. Találd meg önmagadban, aki azt mondja, hogy vagyok, és kitágulva betölt téged. Ha ez megtörtént, biztonságban vagy. Lényed azonos lesz lelkeddel.
Ha az ember elég felnőtt, akkor elég erős ahhoz, hogy szembenézzen a kudarcaival, és okuljon belőlük. Hihetetlenül sokat segít a fejlődésben. (…) Az ember nem sebezhetetlen, és nem tökéletes – jó, ha ezzel tisztában vagyunk. És ha ezt elfogadjuk, akkor a körülöttünk élőkkel is sokkal megértőbb és meghittebb lesz a viszonyunk.
Sosem egészséges az örömtelenek szemén keresztül megítélni magunkat.
Az indulatoknak alávetett ember (…) nem a maga ura, hanem ura a sors, s ennek annyira hatalmában van, hogy gyakran, noha belátja a jót, mégis a rosszat kénytelen követni.
Az ember szempontjából így hangzik a döntő kérdés: vállalod-e a végtelent vagy sem? Ez életének kritériuma. Csak akkor nem vesztegetem érdeklődésemet semmiségekre és csekély jelentőségű dolgokra, hogyha tudom, hogy a határtalan a lényeg. Ha ezt nem tudom, akkor ilyen vagy olyan tulajdonság kedvéért, amelyet személyes javamnak tekintek, ragaszkodom hozzá, hogy a világban számítsak valakinek. Tehát, mondjuk, a tehetségem vagy a szépségem miatt. Minél erősebben ragaszkodik vélt tulajdonához az ember, és minél kevésbé érzi meg a lényeget, annál kevésbé elégíti ki az élete. Korlátozva érzi magát, mivel korlátozottak a szándékai, ez pedig irigységet és féltékenységet szül. Megváltoznak a vágyak és a beállítódás is, ha megértjük és érezzük, hogy már ebben az életben hozzákapcsolódtunk a határtalanhoz. Végső soron csak a lényeg révén számít valaminek az ember, és ha az nincs a birtokában, akkor elrontotta az életét. A másik emberrel való kapcsolatban is az a döntő, vajon kifejeződik-e benne a határtalan vagy sem.












