Nem azok vagyunk, akinek hisszük magunkat, de amit hiszünk, olyanok vagyunk.
A sikeresség sokszor komoly érzelmi változás eredménye, és akkor jön létre, amikor valaki megtanulja szeretni, illetve elfogadni önmagát, felismeri saját öndestruktív működését, és nem engedi a régi vágányra futni az érzelmi mechanizmusait.
Mondhatjuk, hogy látszólag vannak, akiknek minden sikerül, és vannak az örök vesztesek, de az igazság az, hogy sokszor a kudarc már előre garantált, mégpedig egy saját előállítású tudattalan érzelmi attitűd miatt, ami az öndestrukció.
A legdrágábbat adod most ajándékul önmagadnak: az időt. Tudatosan kilépsz hajszoltságodból. Ellenállsz a folyvást hallott szlogennek: nincs idő semmire! Adsz magadnak időt, hogy megtapasztald: amire időt szánsz, az a tiéd lesz. Exupéry kis hercege is azt üzeni, ha valakit a barátoddá akarsz tenni, akkor szánj rá időt, legyél vele. Adj hát időt önmagad számára.
A félelemre pazarolt időt érdemes hasznosabbra fordítani, hiszen a félelemben is a „rossz” állandóságnak torokszorító gyötrelme és jövőbeni rossz bekövetkezésének hiedelme bénítja meg értelmünket és cselekvő erőnket.
A „jobb lett volna, ha… ” kezdetű mondatokat változtasd „legközelebb így lesz” kijelentésre.
Egyensúlyban tartó képességre, rezilienciára van leginkább szükségünk. Hajlékonyság, rugalmasság, amely a változásra képesít, és amely a túlélést a legrosszabb körülmények között is biztosítja.
A drog, a kábítószer, alkohol enyhülete, de még a halál békéjének ígérete is többet ér az önmaga elől menekülő embernek, mint az elviselhetetlen élet. Alapos okunk van tehát arra, hogy keressük a megtartó, segítő/önsegítő magatartásmódokat, feltárjuk azokat a titkokat, amelyek az ellenállás és küzdelem erőit, a megerősödve túlélés lehetőségeit adják kezünkbe.
Testtartásunkban közvetlenül kifejezésre jutnak lelkiállapotaink, hangulataink. Jellegzetes fizikai tartáshoz gyakran kapcsolunk jellembeli, a „lelki tartásra” vonatkozó megállapításokat.
Testünk nem tárgy, hanem mi magunk vagyunk. Testünk személyiségünk megtestesítője.
A világunkat […] mindig az határozza meg, hogy mit gondolunk róla.
Az önbizalom úgy keletkezik, hogy először más bízik bennem, és azt fölszívom magamba, aztán belsővé, sajáttá teszem.
Ha ismerjük a megtévesztésnek, a manipulációnak a mechanizmusait, akkor védekezni is tudunk ellenük, ami elengedhetetlen, ha mentális egészségben akarunk maradni.
Van egy komoly oldalam, és van egy prosztó is. De tisztelettudó gyerek vagyok.
Nem vagyok egy kitartó személyiség. Minden héten kitalálok valami hülyeséget, hogy mit akarok csinálni, aztán abbahagyom.
Magadon kívül senki másra nem számíthatsz. Tudod, ez szomorú, de igaz, és mihamarább tudod, annál jobb.
Ne becsüld alá a tagadás hatalmát!
A fájdalom a maga elvont egészében, madártávlatból, mindig borzalmasabb, mint közelről: a részletekkel való bíbelődés kijózanít bennünket, leszerel, legalábbis figyelmet követel tőlünk, önfegyelmet, hogy rendezzük a zűrzavart. Ilyenkor egy kereket találunk, egy csavart, egy pántot, mely a pokolgépet alkotja. Mindez már babramunka, játék. Az apró dolgok megnyugtatnak.
