Mindnyájan külön kis világot építünk magunknak a rögeszméinkből, és tökéletlen fényjelekkel próbáljuk értesíteni egymást.
A testrészeim közül a szememet kedvelem a leginkább. Nem a színe miatt, s legkevésbé a formája miatt, hanem azért, amit látok vele.
Mindannyian boldog életre vágyunk, senki nem a szenvedést keresi. Így, amikor rájössz, hogy te magad irányítod a magad szenvedését, az mindent megváltoztat. Ez lényegében azt jelenti, hogy a szenvedés választás.
Minél inkább elszakadunk önmagunktól, annál hajlamosabbak leszünk felcsipegetni valamit a neurózis svédasztaláról. Olyan betegség alakul ki bennünk, amely a belső lényünkkel ápolt kapcsolatunk és a belső nyugalom hiányából ered.
Nemcsak mások ellen követhetünk el valami helyrehozhatatlant, de önmagunkkal szemben is!… És ez még súlyosabb, barátaim, sőt, ha jobban meggondolják, mindenféle bűn önmagunkkal szemben elkövetett gyalázat!
Azt hiszem, olyan önáltatások és hazugságok között élünk, hogy abban a pillanatban, amikor egy valóságos kijelentés megüti a fülünket, aránytalanul vagy igazságtalanul sötétnek érezzük.
Ne feledd: külső viselkedésed a valóság, míg az, hogy te belülről milyennek látod azt, gyakran illúzió.
Ha folyton a múlt mocsarában dagonyázunk, értékes energiát veszítünk, és nem marad erőnk arra, hogy addig üssük a vasat, amíg meleg, ezzel pedig megteremtsük magunknak mindazt, amire vágyunk.
Nagyon büszke vagyok rá, hogy fekete vagyok, de nem ez határozza meg teljességében, ki vagyok. A történelmi-kulturális hátterem és a genetikai állományom szerves része, annak, ami én vagyok, de nem minden, és nem is ez a kiinduló pontja minden kérdésre adott válaszomnak.
A hírnév bizonyára csapdába ejtheti az embert, ugyanakkor, ha küzdeni próbálsz ellene, úgy tenni, mintha nem lenne, akkor egy másik fajta csapdában találhatod magad. Hiszen már azáltal más emberré válsz, hogy mindenáron tagadni próbálod.
A legnehezebb dolog valóban az, hogy magával a lélekkel meglássuk a lelket, és nyilvánvalóan ez az értelme Apolló tanácsának, amellyel arra figyelmeztet, hogy mindenki ismerje meg önmagát. Bizonyosra veszem, hogy nem a testrészeink, termetünk, vagy külsőnk megismerésére utasít. Nem vagyunk azonosak a testtel, s amikor neked erről beszélek, nem a testedhez szólok. Tehát amikor ezt mondja: „ismerd meg magadat”, ezzel azt mondja: „ismerd meg a lelkedet ”. Mert a test olyan, mintha edény volna, a léleknek mintegy befogadó helye; amit a lelked tesz, azt teszed te.
A következő gondolatot tartsd szemed előtt: a lélek nagysága és minél magasabb csúcsra emelése – ami legjobban a fájdalom megvetésében, semmibe vételében nyilvánul meg – minden dolog közül kiemelkedően legszebb, s különösen szép akkor, ha nincs közönsége, ha nem tart igényt a tapsra, s enélkül is örömét leli saját magában. Dicséretesebbnek tartom mindazt, ami magamutogatás nélkül, közönség jelenléte nélkül történik. Nem mintha kerülni kellene a közönséget – hiszen minden nemes tett világosságra kívánkozik –, de az erénynek nincs igazabb nézőközönsége a lelkiismeretnél.
A fájdalmat és a bűntudatot nem lehet egy varázspálca suhintással eltüntetni. Ezek azok a dolgok, amiket magunkkal cipelünk, ezek tesznek minket azzá, akik vagyunk. Ha elveszítjük őket, önmagunkat veszítjük el. Nem akarom, hogy elvegyék a fájdalmamat, szükségem van a fájdalmamra!
Makacs vagyok, mint az öszvér, legtöbbször megyek a saját fejem után, soha nem kérek engedélyt senkitől. Elég a tudat, hogy a közvetlen környezetem még a rossz döntéseimet is támogatja. Aztán lesz, ami lesz.
Ha az életed a tét, sok mindent megtudsz magadról.
(Gisele Harabo)
(Halálos iramban: Ötödik sebesség – 2011)











