A tudást csak akkor tudjuk megemészteni, ha jó étvággyal habzsoltuk.
Sokat kell tanulnia az embernek ahhoz, hogy megtudhassa, milyen keveset is tud.
Nem a tudásban van a boldogság, hanem a tudás megszerzésében.
Még mindig jobb fölöslegeset tudni, mint semmit.
Még ha fél lábbal a sírban állnék is már, akkor is tanulnék.
Nekem ne mondják el, hogyan kell a tangót táncolni, hanem állítsanak be oda, és mutassák meg, és járják végig velem a tangót először szabályosan, hogy miután nagyon tudom szabályosan, úgy tudjak szárnyalni, mint egy angyal. Ugye, tulajdonképpen ez az igazi tanítás.
A tanárok csodálatos misszionáriusok, akik arra esküdtek fel, hogy közvetítsék a tudásukat nyomorúságos fizetésük ellenére és ezer nehézség közepette. Legalább el kellene gondolkodni annak a lehetőségén, hogy felelősségteljes feladatukhoz méltó elismerést kapjanak.
Ha az állam – vagy a párt vagy bármely más kollektívum – tudja, tudni véli, hogy milyen alattvalókat akar a maga számára „faragni” az iskolai „gyerekanyagból”, akkor mindent el fog követni, hogy korlátozza a tanszabadságot, illetve hogy egyáltalán ne hagyja érvényesülni (miközben esetleg szép frázisokat mond a tanulás és a tanítás szabadságáról). Az ilyen iskolát mindig jellemezni fogja a többféle – és mint tudjuk, teljesen hatástalan – ellenőrzés, modernebb formában a mérések, feladatlapok tömege.
Minél kevésbé ellenőrzik a helyi hatóságok és a központi hatóságok a működését (még anyagi értelemben is), annál jobban működik az iskola.
A hajszolás a tananyagban nem ér semmit. A felejtés számára hajszolunk és tanítunk.
A gyerekek számára szervezett iskolában csakis a gyerek érdekét lehet szem előtt tartani.
Iskolai pluralizmust akarunk, valamennyi életképes – a szülők által keresett és elfogadott – iskola jog- és esélyegyenlő kínálataként. Tehát: magától növekvő vegyes erdőt, ültetett monokultúra helyett.
Minden diktatúrában nagyobb a tananyag, mint a demokráciában. (…) Minden diktatúrában sokkal korábban kezdődik a gyerek életkorát tekintetbe nem vevő iskolai oktatás – nevezetesen már az óvodában -, mint a demokráciákban.
Az intelligencia egy bizonyos kvantuma velünk születik. Hogy ezt ki tudjuk-e hozni magunkból, környezetünktől függ. Senkiből nem lehet többet kihozni, mint ami benne van. De sokszor fordul elő, hogy kevesebb bontakozik ki, mint amennyi lehetséges lenne.
A gyereket be kell vezetni ebbe a mai világba, igen, fel kell készíteni, hogy tájékozódni és élni tudjon benne, hogy érdekeit felismerje és érvényesíteni tudja. De súlyos – a társadalom jövőbeli lehetőségeit is romboló – tévedésnek tartom azt a közkeletű felfogást, hogy a tanításnak, a tanulásnak – az iskolázásnak – a gyereket a társadalom (vagy kisebb közösségei) politikai, gazdasági vagy egyéb elvárásaihoz kell idomítania, szabnia, megfaragnia.
A mese az egyetlen hatékony etikai oktatás a kisgyerekek számára, mert abban van jó és rossz, a legkisebb királyfi megküzd a sárkánnyal, vagyis felveszi a harcot a rossz ellen. Van benne élet és halál, igazmondás és hazugság, vagyis minden, ami egy etikai világképhez tartozik.
A jó iskola kérdése nem az, hogy „lássuk, mit nem tudsz”, hanem, hogy „mit tudsz”, a te sajátos képességeid (és az intelligenciák legalább nyolcféle formája) szerint.
Én azt hiszem, annál nincs nagyobb öröm, mint valakit megtanítani valamire, amit nem tud, és nagyobb jótétemény sem.
Aki úgy gondolja, hogy a tanulás drága, próbálja ki, milyen a tudatlanság.
Motivációs idézetek tanuláshoz, Oktatás idézetek, Tudás idézetek
Ha elölről kezdeném a gyermeknevelést,
fenyegetés helyett festegetésre használnám a kezemet,
Példálózás helyett példát mutatnék,
Nem siettetném a gyermeket, hanem hozzá sietnék,
Nem a nagyokost játszanám, hanem okosan játszanék,
Komolykodás helyett komolyan venném a vidámságot,
Kirándulnék, sárkányt eregetnék, réten kószálnék, bámulnám a csillagokat.
A civakodás helyett a babusgatásra összpontosítanék,
Nem erőszakoskodnék a gyerekkel, hanem a lelkét erősíteném,
Előbb az önbizalmát építeném, azután a házamat,
Kevesebbet beszélnék a hatalom szeretetéről,
És többet a szeretet hatalmáról.