A nők mindig igazak, mert még legnagyobb hazugságaikban is természetes érzésük parancsának engedelmeskednek.
De ha nem lennének ők,
Ezek az átkozott nők,
Üresnek látszanánk,
Csak magunkkal játszanánk.
Ha nem lennétek,
Bizony belőlünk a lélek
Elillan, majd ha itt hagytok,
Ezért köszönjük, hogy vagytok.
A nők olyanok, mint a jó bor: az idő csak tökéletesíti őket.
Az élet csupa sürgető vágy: cselekedni, érezni, látni, tudni. A nő lelke csendes virágzás egy elsöprő forgószél közepén.
Napnyugta után minden nő érzi, hogy fölötte a hatalma a férfinak. Esti virág a nő, napnyugta után mutatkozik teljes pompájában, s holdvilágnál varázsában is.
A női lélek nem alkot, hanem megért, nem okoskodik, hanem megérez, nem tud, hanem megsejt.
Egy ház alapja nem a földben, hanem az asszonyban van.
A nő a természetnek egyetlen lénye, aki érzésünket érzéssel viszonozza, és akit boldoggá tesz az a boldogság, amellyel bennünket megajándékoz.
A nő az a lény, amely végletes erejében és gyengeségében: képes elájulni, ha egy egeret vagy pókot meglát, és az élet legnagyobb rémületeivel sokszor rettenthetetlenül száll szembe.
A nőknek a boldogság a költészetük, ahogy a szép ruha a díszük.
A nők semmiben sem kételkednek; ha velük vagy, a világ hihetetlenül egyszerű. Mindent a maga helyére tesznek, valódi jelentősége szerint osztályoznak. Igen jól tudják, hogy az ő nagymosásuk olyan fontos, mint a német császárság megalapítása. Velük biztonságos az élet.
Vannak nők, akik állandóan szolgálnak: egy férfit, egy családot, egy zárdát, egy gyermeket szolgálnak. Ezek a nők csendesek. Mindazt, ami az életben nélkülözhetetlen, amit „valakinek el kell végezni”, ők végzik. Munkájuk zajtalan. Nem alakítanak egyesületeket: pelenkát mosnak, vagy a szárítókamrában, forró levegőben vasalnak, augusztusban, amikor a bőr kipállik, a gyümölcs aszalt lesz a fákon, a kutyák az ágy alá bújnak.
Te vagy már nekem minden nő, aki volt, és minden nő végleg elhagy, ha te elhagysz.
Mindig elgondolkoztat, ha nőnap, ha anyák napja van, miért kell erről külön megemlékezni? Hiszen az lenne a természetes, ha minden nap gyereknap, nőnap, anyák, sőt apák napja lenne.
Csodálatos az, amit egy nő megbír! – Egy nő, aki anya; – egy anya, aki szeret.
Minő csodás kevercse rossz s nemesnek
A nő, méregből s mézből összeszűrve.
Mégis miért vonz? mert a jó sajátja,
Míg bűne a koré, mely szülte őt.
A nők időnként olyasmit tesznek, hogy az ember csak áll és bámul. Egész életedben próbálkozhatnál, bizonyos dolgokban mégsem volnál képes olyan könnyedségre, mint ők. A lelkük mélyén valahogy könnyedek. A lelkük mélyén.
Az igazi Nőt a férfi engedi élni. Mert a Nő ugyanúgy ember. És Társ. A férfi társa. Mindenben. Mindent megtehet érte: moshat, főzhet, takaríthat – de nem azért, mert ez a dolga. Hanem szeretetből. Szeretetből, amit a férfi észrevesz, és viszonoz. Talán mos, főz, takarít – vele együtt. Vagy csak egyszerűen nem vár el mindent tőle. Nem teszi szóvá, ha nincs kész időre az ebéd, vagy kicsit gyűrött az ing. Mert nem ez legfontosabb számára. Nem az ebéd, nem a tárgyak, nem a külsőség. Hanem a Társ. A Nő. Az igazi.