Az emberi tapasztalás bámulatos gazdagsága nem szerezne annyi örömet, ha nem kellene korlátokat leküzdenünk. A csúcsra érés feleannyira sem boldogítana, ha nem kellene sötét völgyeken is áthaladnunk.
Megküzdés idézetek
Még a legádázabb ellenfelek és versenytársak is megszeretik egymást, mert ugyanazt szeretik – ugyanazt az önfeláldozásig vitt erőkifejtést, amelynek célja, hogy önmagunkat meghaladjuk. Mert ezt kergetjük mindannyian – ezt az „övezetet” keressük, ahol a lehető legtöbbet hozzuk ki képességeinkből, és a csúcson azt hisszük, ennél tovább már nem mehetünk, aztán mégis megyünk.
Számtalan olyan konfliktust kell megélnünk és magunkkal cipelnünk, melyekben az idő is csak látszólagos döntéseket hoz, mert a konfliktus magvát alkotó önellentmondás feloldhatatlan és személyiségünk leglényegéhez tartozik.
Ami nem pusztított el, attól erősebb lettem.
A nagy életproblémák sohasem oldhatók meg mindörökre. S ha egyszer úgy tűnik, hogy megoldódtak, az mindig veszteség. Értelmük és céljuk – úgy látszik – nem a megoldásukban rejlik, hanem abban, hogy szüntelenül munkálkodjunk rajtuk. Csak ez óv meg elbutulástól és megkövüléstől.
Szenvedés útján megy a haladás vonata.
Felülemelkedhetünk minden rosszon, ha felismerjük, hogy csak addig van hatalma felettünk, amíg hiszünk benne. Ha megtapasztaljuk ezt az igazságot, szabaddá válunk.
Az élet nehéz! Mindig is nehéz volt, és mindig is nehéz lesz. És ez mindenkire igaz!
A történetek nem érnek véget. Amíg csak élünk, folytatódnak. Az ember egyszerűen kénytelen folytatni a dolgait. Lapoznia kell, új fejezetet nyitni, megtudni, mi minden vár rá legközelebb, és őszintén remélni, hogy bármi is jön, nem lesz túl durva. Még ha odabent, a lelke mélyén tudja is, hogy nagy valószínűséggel az lesz.
A legrosszabb pillanatokban a kezek hűek maradtak, a kezek, melyekről nem lehetett tudni, melyik adja és melyik fogadja a szorítást.
Időnként nem árt jó nagyokat esni! A bukás, ha másra nem is, de arra okvetlenül jó, hogy megtanuljuk a legkisebb sérüléssel járó földet érés és a leggyorsabb talpra állás technikáját.
Ne árts azoknak, akiknek könnyű ártani! Magadat tiszteled meg, ha olyan ellenfeleket választasz, akik vissza is tudnak ütni.
Valamilyen halvány esély a legreménytelenebb helyzetben is kínálkozik. Ha van erőd megragadni, egyszer csak azt tapasztalod, hogy hirtelen erős hátszél támogat. Merj elindulni! – Aki felszáll a vonatra, az már megtette az út nehezebbik részét.
Apu mindig azt mondta, küzdve jöttem a világra. És küzdve is fogok elmenni.
Néha úgy ütsz a legjobban, ha hátralépsz. De ha túl nagyot lépsz hátra, akkor már nem is harcolsz.
A tenger csak hullámcsapásokkal ajándékoz meg, és néha erősnek érezheted magad benne. (…) Tudom, hogy az életben nem az a fontos, hogy erős legyél, hanem hogy annak érezhesd magad, hogy legalább egyszer megmérettessél, hogy legalább egyszer a legősibb emberi körülmények körül találd magad. Hogy egyedül szállj szembe a vak és süket kővel. Amikor senki más nem segít, csak az eszed és a puszta kezed.
Attól még nem fulladsz meg, ha egyszerűen vízbe ugrasz; csak akkor fulladsz meg, ha nem jössz a felszínre.
A világban nincs hely a gyáváknak. Készen kell állnunk a megpróbáltatásra, a fájdalomra és a halálra – a miénk nem kevésbé nemes, csak mert nem kíséri dobszó, amikor kimenetelünk mindennapi küzdelmeink csataterére, és nem fogad üdvözlő tömeg, amikor megtérünk mindennapi győzelmeink vagy veszteségeink színteréről.
Azon gondolkodtam, a helyes dolog miért ütközik mindig akkora ellenállásba, amikor az ember azt hinné, ez a könnyebbik út. Az embernek küzdenie kellett, hogy erkölcsösen élhessen, legalábbis ezt kezdtem észrevenni.
Általában nagy áldozatok árán születik nagy eredmény, önzőségből soha.
