Kutyával futok. Imádok Marcipánnal, a vizslámmal futni. Rengeteget lehet tanulni tőle: ő mindig boldog, ha futhat. Ha nekem nincs is nagy kedvem éppen kimenni, az ő öröme segít az elindulásban. Sündörög körülöttem, ha érzi, hogy futni készülök.
Kutyás idézetek
A kutyás idézetek a négylábú barátaink iránti rajongásról, a közös játékról és az örök barátságról szólnak. Fedezd fel ezeket a szívhez szóló gondolatokat, amelyek hűen tükrözik azt a különleges köteléket, ami ember és kutya között létezik!
A kutyák annyira emberiek, hogy az együtt emberiek, hogy az együtt töltött idő alatt szinte már egyformákká válunk velük.
Hogy van az, hogy a kutyáktól néha sírhatnékja van az embernek? Van valami reménytelenül szomorú a ragaszkodásukban.
Az emberből rossz kutya lenne (már csak a hűséget illetően is…).
A kutya az álmos, de egyébként barátságos farkbillentéssel azt mondta, hogy:
– Szervusz, gyerek, nem ismerlek, és álmos vagyok, de azért – szervusz …
Vannak persze a kutyák között is szelíd, vidám, komor, hamis, goromba, stréber, tolvaj, sőt hülye egyéniségek is; ez a hülyeség azonban nem az elmebeli képességre vonatkozik, hanem arra, hogy mindenkivel barátkozik, mindenkire hallgat, nem disztingvál, és végül rámegy az autó, vagy elviszi a sintér. Ez rendesen nevelési hiba, mert a kutyák – általában – egészséges ösztönökkel jönnek a világra.
Mindig úgy gondoltam, a kutyák valamiképpen segítenek megélni a jelen pillanatot. Ha velük foglalkozunk, nem aggódunk sem a múlt, sem a jövő miatt, nem vágyunk semmire, megszáll minket a nyugalom, s felismerhetjük létünk igazi valóságát.
A kutyát mindenkinek ajánlom. Egyszerűen rákényszeríti az embert, hogy ne hagyja el magát. (…) Rengeteget kapnak vissza az emberek a kutyától.
Ha engem próbálsz megölni, az a kettőnk dolga. Ha a kutyámat próbálod megölni, meghalsz.
A kutyák érzik, ha feszült vagy, és tudják, hogy ilyenkor még több szeretetre van szükséged.
A kutyák a szemedbe néznek, amikor hozzájuk beszélsz.
Ebben a városban nincs olyan férfi, aki megérdemelné, hogy szeressem, úgyhogy a kutyámat szeretem.
– Biztos fura, hogy egy ilyen apróság így kiakasztott, de Pearl azt mondta a kutyámra, Stanre, hogy úgy néz ki, mint valami kretén. Voltak más dolgok is, de valahogy ez volt a legdurvább. Utálom ezt a szót, és nagyon szeretem a kutyámat, és hogy Pearl Stanre ezt mondta, rájöttem, hogy vége, köztünk nem lehet semmi.
A kutya barátsága sohasem aranyozott bé engemet jobban, mint jelen esetben, mert olyan vagyon én is, mint más ember: ha elveszti az egyik örömét, mint én a barát vendégeket, akkor annál nagyobbra nő az a másik öröme, ami megmaradt.
A kutyák elhitetik az emberekkel, hogy istenek. A bölcs macskák viszont rádöbbentik az embereket arra, hogy nem azok.
Az én mennyországom, már ha mennyország létezik, ott van, ahol a kutyáim és a macskáim között lehetek.
Nem érti például, hogy miért szeretem jobban a kutyákat, mint az embereket. Pedig egyszerű a magyarázat. A kutyákkal nem kell csevegni, nem ítélkeznek feletted, és nem nyüzsögnek körülötted, miközben dolgozni próbálsz. Nem kérdezik meg, mikor lesz gyereked. És nem köhögnek rád. Sam szerint a kutyáknak vad a tekintetük, a koszos mancsaikkal összeugrálhatnak, és bármikor lecsaphatnak rád – én meg az emberekkel kapcsolatban érzem pontosan ugyanezt.
A kutyám az egyetlen a családból, aki hazaértemkor úgy ünnepel engem, mintha még mindig a Beatles tagja lennék.
Daphne sosem értette a kutyákat. A macskákat csodálattal figyelte: a saját útjukat járják, függetlenek, ravaszok, és csak ritkán mutatják ki a szeretetüket, csak ha éppen el akarnak érni valamit. A kutyák ezzel szemben teljes mértékben követelik a figyelmet, és hanyatt feküdnének bármelyik járókelő előtt, aki megvakarná a hasukat. Így nem lehet kivívni valakinek a tiszteletét.
– Te megértesz valamicskét az emberi nyelvből, de mi nem vagyunk elég okosak ahhoz, hogy megértsük a kutyák nyelvét. És mégis azt mondjuk, hogy mi vagyunk a legértelmesebb termények.
