75 idézet
Mivel a természeti világ és a városi világ közötti kapcsolat, az ipari társadalom, az ipari forradalom óta távoli, ezért nem vettük észre, hogy mit csináltunk. Most látjuk, hogy szinte mindent, amit teszünk, annak következményei vannak a természeti világban. A természeti világ, amelynek része vagyunk, hihetetlenül összetett. És minden elem összeköttetésben van egymással.
Egyre többet és többet tehetsz, de a legjobb mottó mégis az, hogy ne pazarolj! Ne pazarold az elektromosságot, ne pazarold a papírt, ne pazarold az ételt! Éld úgy az életed, ahogy szeretnéd, csak ne pazarolj! Vigyázz a természeti világra, és a benne élő állatokra, növényekre is. Ez az ő bolygójuk is, nem csak a miénk!
A földi élet jövője attól függ, hogy képesek vagyunk-e cselekedni. Sokan egyénileg is megtesznek minden tőlük telhetőt, ám valódi sikert csak akkor érhetünk el, ha gyökeres változások mennek végbe a társadalomban, a gazdaságban és a politikában.
Mi vagyunk az első generáció, amelyik a klímaváltozás hatásait már érzi, és mi vagyunk az utolsó generáció, amelyik tehet még ellene.
Egy darabig még biztosan nem fogunk megszabadulni a fosszilis energiahordozóktól. Azok az emberek, akik ezen a területen dolgoznak, nem fogják elveszíteni az állásaikat. Ám az alternatívák révén sokkal több munkalehetőség születik majd.
A klímaváltozás az emberiség létét fenyegeti. Ha nem tartjuk kordában, akkor lényegében meg fogja sütni ezt a bolygót. Ez pedig egyáltalán nem túlzás, hanem valós veszély. Erkölcsi kötelességünk tenni ellene.
Néhányan azt mondják, inkább az iskolában lenne a helyem. Néhányan azt mondják, inkább tanulnom kellene, hogy klímakutató legyek, és így „megoldhassam a klímaválságot”. De a klímaválságot már megoldották. Ismerjük a tényeket és a megoldásokat. Csak annyit kell tennünk, hogy felébredünk és változtatunk. És miért is tanulnék egy jövőért, ami hamarosan megszűnik létezni, amikor senki nem tesz semmit, hogy megmentse azt a jövőt?! És mi okból tanulnak tényeket az iskolarendszerben, ha a legfontosabb tényeket, amelyeket ugyanezen iskolarendszer legkiválóbb tudománya kínálhat, a politikusaink és a társadalmunk nyilvánvalóan semmibe veszik?
Több szempontból azt gondolom, mi, autisták vagyunk a normálisak, a többiek viszont meglehetősen furák, különösen, ha a fenntarthatósági válság kerül szóba, ahol mindenki azt szajkózza, a klímaváltozás a létezésünket fenyegeti, mindannyiunk legfontosabb problémája – aztán ugyanúgy viselkednek, mint addig. Én ezt nem értem, mert ha a kibocsátás véget kell érjen, akkor véget kell vessünk neki. Számomra ez fekete vagy fehér. Ha a túlélésről van szó, nincsenek szürke területek. Vagy fennmaradunk, mint civilizáció, vagy nem. Változnunk kell.
Azt akarom, hogy rettegjenek, azt akarom, hogy úgy tegyenek, mintha égne a házuk, ugyanis nincs idő várni, most kell cselekedni a klímaváltozás megállítása érdekében.
A civilizációnk törékeny, mint egy homokra épített vár, az alapok ugyanis nem biztosak. A hétfő este pusztított tűzvészben erősen megrongálódott Notre-Dame-ot bizonyára újjáépítik, azt remélve, hogy az alapok erősek. Ugyanez azonban nem biztos, hogy elmondható a bennünket körülvevő világról.
Mi, a szigetországok és az óceánpartokon élő közösségek vagyunk a környezeti krízis frontvonalában. Egész szigeteket nyel el a tenger amiatt a hatalmas mértékű szén-dioxid kibocsátás miatt, amit a fejlett világ országai produkálnak. Ha a frontvonal elpusztul, végünk. Nem lehet visszacsinálni.
Nézz egy kicsit körbe, most már sok lesz a jóból!
Beszél a látvány, ha már nem értesz a szóból.
Túl messzire mentünk, majdnem kiirtottunk mindent,
Magunk alatt vágjuk a fát, miért játszunk Istent?
Ami sok, az sok. Az igazság az, hogy a bolygónk vészjelzője már kialudt, most itt az idő, hogy felébredjünk és cselekedjünk.
A szelektív hallásnál sokkal jobb a szelektív hulladékgyűjtés!
A klímaváltozás tény, most is történik, és ez a legsürgetőbb fenyegetés, amivel fajunk szembenéz. Együtt kell dolgoznunk, nem halogathatjuk tovább. Támogatnunk kell a világ azon vezetőit, akik nem a nagy szennyezők, hanem az emberiség nevében szólalnak fel.
Haldokló föld, legyilkolt fák,
fuldokló égbolt néz le ránk.
Minden csak pénz, papír és szám,
és hullaszag a lépteink után,
de ébrednünk kell, még nem késtünk el talán.
Miután reggel gondosan rendbe szedte magát az ember, gondosan rendbe kell szednie a bolygóját is.
Módszeresen megsemmisítitek a környezeteket, majd az úgynevezett természeti katasztrófákra mutogattok, mint Isten kegyetlen tréfájára, avagy sóhajtozva emlegetitek a vad természet könyörtelenségét. Ám csak önmagatokat csapjátok be, és a ti módszereitek kegyetlenek.
Úgy tékozoltuk bolygónk természeti kincseit, a levegőt és a vizet, mintha nem lenne holnap, s így már nem is lesz.
Az evolúció felőlem elmehet a pokolba. Hatalmas tévedés vagyunk. Egyetlen évszázadnyi közlekedési őrjöngéssel halálos sebet ejtettünk ezen a kedves, életadó bolygón – az egyetlenen az egész Tejúton. A kormány hadat visel a drogok ellen, nem igaz? Akkor menjen neki a kőolajnak is. Beszéljen arról, milyen káros a kőolaj bódulata! Ez aztán a káros bódulat! Ha tankolunk egy keveset az autónkba, akár száz mérföldet is megtehetünk óránként, elüthetjük a szomszéd kutyáját, és cafatokra téphetjük a légkört. Hé, amíg nem lehetünk mások, mint Homo sapiensek, addig mit ugrálunk? Francba az egész szarsággal. Van valakinek egy atombombája? Kinek nincs manapság atombombája?
