Ezt valószínűleg nem tudjátok rólam, de én sosem kávézom. Gyerekkorom óta utálom az ízét.
Ma mindenki kávézik. De mi az a kávé? Az ember megissza, és vége. Egy csésze tea: az szertartás. Az ember eljátszik vele, megkóstolja, azzal is telik az idő.
Nagy kávéfogyasztó vagyok, de refluxom lett, úgyhogy muszáj volt csökkenteni az adagot. Korábban akár napi 10 kávét is megittam. A Rocky 3. forgatása során viszont ez még napi 25-re is felment. A reggelim talán két kis zabkekszből állt, egy kis barna rizzsel és 10 csésze kávéból, mert a testzsírszázalékomat 2,8-ra akartam leszorítani. A telefonszámomra sem emlékeztem, az étrendem pedig nagyjából csak tonhalból állt. A memóriám teljesen eltűnt, készen voltam. Mindenféle káros fizikai tünetem is lett, de az ügy érdekében elviseltem.
Az őrölt kávé öngyűlölőknek való, akik tudják, hogy céltalan az életük.
A kultúránkat kávé, és benzin hatja, csak az elsőt gyakrabban kóstolják, mint a másodikat.
Ihatatlan kávé nem létezik, csak akaratgyenge ember!
A jó kávé elengedhetetlenül szükséges egy újabb, megint csak semmittevésbe fulladó nap kezdetén. Az illata csábító, az íze édes, és mégis keserűség és sajnálkozás marad utána. És ebben, vitán felül, csakis a szerelem örömeihez fogható.
A mondás szerint a kávé olyan, akár a szerelem: minél nagyobb odaadással készíted, annál finomabb.
Látszólag csak kávéznak az emberek. De nem. Mert a kávé mellett egymás szemébe néznek, beszélgetnek, ötletek születnek, üzletek köttetnek, barátságok, szerelmek szövődnek. És a falak embertörténetek ezreit szívják magukba.
A kávé legyen forró, mint a pokol; fekete, mint az ördög; tiszta, mint az angyal; édes, mint a szerelem.
