Az idő nem változtat meg bennünket, csupán kibontakoztat.
Az idő múlása arra szolgál, hogy az ember lehetőséget kapjon a fejlődésre, hogy bölcsebbé váljon, kiteljesítse önmagát.
A múlt eseményein való szemlélődés a jövőbeni cselekedeteink finomításához vezet.
Mikor egyedül vagy, az idő metszeni tud, mint a penge.
Az állatok nem élnek sem a jövőben, sem a múltban. Ezzel sok gondot megspórolnak maguknak, például nem gondolkoznak azon, meddig fognak élni. Másfelől, a jelenük boldogtalan, ezek a jámbor állatok nem tudnak meríteni sem a múlt szép emlékeiből, sem egy jobb jövő reményéből. Számukra a jelen kínjai végeérhetetlennek tűnnek, se eleje, se vége.
Az idő múlik, és senki sem tudja, hogy mi vár rá a következő sarkon. A mának kell élni.
Húszévesen az akarat uralkodik rajtunk, harmincévesen az ész, negyvenévesen pedig a megfontolás.
A „felnőttek” általában lehetetlenül gazdálkodnak az idővel. Örökös várakozásban élnek, múlt és jövő szakadékában. Egyre várnak valamit (hol ezt, hol azt), mígnem elérkezik haláluk órája. Nem így a gyerekek. Ők egy szabad órába, egy délutánba, egyetlen percükbe is életük egészét ömlesztik bele, ahogy csak a nagyon gazdagok tudnak és mernek költekezni. (…) Míg a gyermekkort kinőjük, e lelki gyermekséget halálig megőrizhetjük.
Mikor valaki felbukkan a múltból, érzelmes hangon bejelenti, hogy „mindent” rendbe akar hozni, csak sajnálni és nevetni lehet szándékán; az idő már „rendbe hozott” mindent, azon a különös módon, az egyetlen lehetséges elintézés módján.
El kell felejtenünk a napok és az órák fogalmát, hogy jobban odafigyelhessünk a percekre.
Sem a jövő, sem a múlt nem nehezedik rád, hanem mindig csak a jelen.
A jövő nyugtalanít, a múlt fogva tart, ezért a jelent elmulasztjuk.
A probléma az, hogy álomvilágban élünk, örökké a múltba, vagy a jövőbe nézünk, ahelyett, hogy élveznénk a jelen pillanatot.
Mindig tudd, a dolgok egyszer történnek meg veled; a legértékesebb idő a pillanat, amelyben élsz.
Az ember jórészt azzal teszi tönkre az életét, hogy rettegve vagy reménykedve folyton azt várja, mi lesz holnap. Nincs egy pillanatnyi nyugta, mindig a következő pillanatra gondol, aztán az utána következőre, s így nem tudja élvezni a jelent.
Élj a jelenben, emlékezz a múltra, és ne félj a jövőtől, mert nem létezik, és soha nem is fog. Mert mindig csak jelen van.
A múltat tiszteld a jelenben, s tartsd a jövőnek.
Az idő egyre mélyebb jeleket hagy rajta…míg én mozdulatlanul állok.