Férjhez menetelem óta, nem ért nagyobb nyomoruság.
(Nóra)
Az asszony nem cselekedhetik soha az ura tudta és hozzájárulása nélkül. (…) Ha a törvénynek ez a felfogása, hát akkor a törvény hatökör! Akkor a törvény hülye, kérem! Akkor a törvény agglegény, kérem! Ha a törvény szeme ezt látja, hát rosszul lát! És én csak azt kívánom neki, hogy a tapasztalat nyissa ki a szemét. A tapasztalat, uram! Ennél nagyobb büntetést nem kívánhatok neki.
Tudod, veled együtt tudnék élni. Te mindig békén hagysz, ha egyedül akarok lenni.
Megkértem a kezét, de nemet mondott. Erős nő, igaz? Azt mondtam neki, húsz éve velem vagy, megérdemled, hogy feleségül vegyelek. Erre ő azt felelte, nem kell hozzád mennem, hogy veled legyek. Hogy ez hogyan esett nekem? Még inkább kivívta a tiszteletemet. Az embernek nem kell mindig nyernie. Hogy kap-e második esélyt? Dehogy, az az egy esélye volt! Viszont van két gyerekünk, ez nagyobb dolog, mint a házasság.
– válaszolta arra a kérdésre, hogy miért nem vette még el párját, Helena Segert, akitől két fia született
Engem úgy neveltek, hogy lehetnek a házasságban problémák, de azt nem mondjuk be egy olyan interjúba, amit akár több millióan is megnézhetnek. Teljesen mindegy, hogy haragszunk-e a volt házastársunkra, vagy csak megkérnek erre, esetleg egy politikai narratívát vagy elterelő hadműveletet kell vinni.
(A Hajdú Péter által készített Varga Judit interjúról)