Egy jó veszekedés nem árt egy házasságnak. Pláne az azt követő kibékülés…
A házasság olyan vállalkozás, amelyben a férfiak a szabadságukat, a nők pedig a boldogságukat teszik kockára.
Szeressük egymást mind jobban, míg életünk tart, és tegyük egymást egyre boldogabbá évről évre!
Mi lehet csodálatosabb érzés két lélek számára, mint hogy kötelékük egy életre szól?
Nem érzek űrt. Szerintem a házasságaim mind nagyon jól sikerültek. És amikor véget értek, akkor ez a mi döntésünk volt, mert tudtuk, hogy a boldogság néha már nem létezik ugyanazon a felálláson belül. Természetesen akadtak hepehupák, és nyilván nem éreztünk minden pillanatot fantasztikusnak, de végső soron csak egy életünk van, és soha nem maradnék benne egy helyzetben félelemből. A magánytól való félelemből. Az attól való félelemből, hogy nem fogok tudni életben maradni. Ha benne maradsz egy félelemre épülő házasságban, azzal csak ártasz önmagadnak.
Nem az volt a legfontosabb számomra, hogy párkapcsolatot találjak, hogy azon törjem a fejem, kihez fogok férjhez menni, és milyen lesz az esküvői ruhám. Helyette házat építettem cipősdobozokból, vécépapírból meg nemezből, olyan otthont, ahol biztonságban érezhetem magam. És biztos vagyok benne, a szüleim válása hozzájárult ahhoz, hogy a házasságról ne azt gondoljam, milyen nagyszerű intézmény.
Jó érzés, amikor olyasvalakit tudhatsz magad mellett, aki ismeri és megérti az életedet és ennek ellenére is hagy önmagad maradni.
Minden ember más és más. De azért van kétféle alaptípus. Az egyiknek mindig szüksége van valakire, a másik meg azt szereti, ha őrá van szüksége valakinek. Ha két ilyen különböző ember találkozik egymással, akkor abból örök szerelem, örök házasság jöhet létre. (…) A nagy baj akkor van, ha két olyan jön össze, akinek mindig szüksége van valakire. Ezekből lesznek azok a csúnya válások.
Ádám találta ki a házasságot, a szabadalmat azonban Éva szerezte meg a találmányra.
Sokan élnek megszokásban. Érzelmileg leválva. Ismeritek a Pilinszky-mondatot: az ágy közös, a párna nem. És csak kötelességből vannak együtt. Nincs holtomiglan, csak az egyház tanításában. A kölcsönös, lassú, észrevétlenül haldokló házasságban mintha már nem volna semmi új. Ettől még lehet élni. Látni az egyik arcán, a lélegzetén érezni, hogy akarja. De nem teheti meg. Mert a körülmények. Hány ilyen helyzet van, s milyen átkozottul gyűlöletes. S nem tudom, hogy mi is a bölcsesség. Meg hogy egyáltalán érdemes-e annak lenni. Amikor a szíve a gyomrában ver, és a másikban mindig fiatalabbnak látja önmagát.
Két embernek össze kell csiszolódnia, fel kell ismerniük az együttélés csapdáit, elkerülni azokat, mindenféle módon kedvezni a másiknak, figyelembe venni létezését.
Nem hiszem, hogy egy, vagy két gondolatban megfogalmazható, mi a titka a hosszú és boldog házasságnak, de vannak tényezők, amelyekre szükség van hozzá: kell két ember, aki kölcsönösen szereti és tiszteli egymást, és folyamatosan erősíti a másikban a fegyelmet és az elkötelezettséget.
Még soha nem nevettem annyit, mint amennyit a feleségem mellett. Valamint 19 évembe telt felismernem, de neki tényleg mindig igaza van. A nők, de főleg Jen mindig átgondolt, bölcs és okos döntéseket hoz.
A feleségem ezerszer hallotta már tőlem azt, hogy „szeretlek”, azt viszont egyszer sem, hogy „sajnálom”.
– Azt hittem sosem megyek férjhez. Elhitetted velem, hogy az egész ostobáknak való átverés.
– És nem az?
– A megfelelő személlyel nem.
A feleségemet golfozás közben ismertem meg. Ő francia, és akkor még nem beszélt angolul, én viszont nem tudtam franciául, így kevés esély volt rá, hogy bármilyen unalmas beszélgetésbe bonyolódjunk bele. Szerintem épp ez volt az oka annak, hogy olyan gyorsan összeházasodtunk.
Rettegek attól, hogy valaki feleségévé váljak, mert az élet megtanított rá, hogy két ember sohasem szeretheti egymást igazán.