Soha nem tudtam megbékélni azzal a gondolattal, hogy a köz egy tagja nyugodtan élhet, miközben semmit nem tesz a társaiért.
Egész kellemes volna az élet, csak a sok féleszű világboldogító hagyná békén a szegényembert, és ne folyton rajtunk akarnák behajtani eszményeiket.
Oké, az oroszok forradalmat csináltak, mégpedig ugyanilyen okokból: elnyomás, szegénység, meg minden – és nézzétek meg Oroszországot most. Valahányszor erőszakos forradalomra kerül sor, a fegyverek uralkodnak; lelövöd a többieket – feltéve, hogy nem téged lőnek agyon –, és akkor hatalomra jutsz. De újra fel kell építened azokat a rendszereket, amiket a forradalom lerombolt, de ha újra felépíted őket, akkor új intézményt hozol létre és máris ugyanabban a cipőben jársz. Ne hidd, hogy mert a feketék ügye különbözik a zsidóéktól, vagy a kommunistáké a kapitalistákétól, valódi különbség van köztük. Mind ugyanaz a nóta. Lerombolod, felépíted, aztán fenn kell tartanod. És általában azoknak a kezében van a fegyver, akik ragaszkodnak a fenntartásához.
Az államnak kötelessége az, hogy a néptársak tömegéből a legnagyobb gondossággal és pontossággal kiválassza és a köz szolgálatába állítsa a természet által láthatólag legnagyobb tehetséggel megáldott emberanyagot.
Ha mi az állam legfőbb feladatául a nép szolgálatában és javára a legjobb faji egyedek megtartását, gondozását és kifejlesztését tekintjük, akkor az ez irányú gondoskodásnak nemcsak az ifjú nép és fajtárs születéséig kell terjednie, hanem kötelessége, hogy a fiatal hajtásból a későbbi szaporodás értékes tagját nevelje fel.
Az államok általában minimális előrelátással és maximális butasággal, erőszakossággal és romboló hajlammal rendelkeznek. A minimális pedig csak azért nem nulla, mert az emberek időnként begurulnak, és az útjukban állnak.
A „nem győzheted le a hivatalt” jelszót a hivatal terjeszti. Ha pár ember egy szál magában elhatározza, hogy legyőzi ezt a gonosz mamuterőt, akkor semmi – érted, semmi! – nem állhat az útjukba.
A dolgok nem mindig úgy zajlanak, ahogy az iskolában tanultuk, az amerikaiak nem mind jó fiúk, és a kormány nem mindig áll a szabadság és az igazság oldalán.
Valamely hatalom éppen attól omolhat össze, hogy minden erejét a fennmaradására koncentrálja.
A hatalom ott válik önnön karikatúrájává, amidőn saját szakállas vagy csupasz képét kezdi csodálni a történelem zsebtükrében.
A szelídség az összes erények fáklyahordozója. (…) Az irgalmasság, a szelídség párja, szüli az alattvalók szeretetét, amely hatalmas testőrségként védi a fejedelmet.
Erővel a világot nem lehet jobbá tenni, a népeket nem lehet összepofozni egy nagy, békés, vidám csapatba.
A hatalmam a dicsőségemen alapul, a dicsőségem pedig a győztes csatáimon.
Én leszek a királyok Brutusa és a Köztársaság Caesarja.
Mind közül az önkényuralmi rendszer a legjobb és a legstabilabb, ha az élén egy bölcs, felvilágosult és határozott király áll, és ő maga irányítja az országot.
Még egyszer mondom, nem akarok cenzúrát, mert minden könyvkereskedő felelős azokért a művekért, amiket árul, és mert én nem akarok felelős lenni mindazokért az ostobaságokért, amiket kinyomtatnak, és nem akarom, hogy egy minisztériumi alkalmazott zsarnokoskodjon a szellem felett, és lenyesegesse a zsenik szárnyait.
Egy kormányzat számára a pontosan vezetett könyvelés szent dolog.
Az állam célja a fizikailag és szellemileg egyöntetű közösség fenntartása és támogatása. Ez a fenntartás elsősorban a faji állományra szorítkozik, és lehetővé teszi a fajban szunynyadó erők szabad fejlődését. Ennek egy része elsősorban mindig a fizikai élet fenntartására szolgál, és csak másik része lesz arra hivatott, hogy a szellemi fejlődést támogassa, tényleg azonban mindig az egyik teremti meg a másik előfeltételét. Azok az államok, amelyek nem ezt a célt szolgálják, torzszülemények.