A sámánisztikus felfogás szerint a halott halála után ismét feltámadhat és kísérteni járhat. Árthat, vagy segíthet, de inkább féltek tőle. A kísértetektől valófélelem ma is általános és kétségtelenül innen származik.
Halál idézetek
Ha a mi a halált oly szörnyűnek tünteti föl, a nemlét gondolata volna, úgy hasonló borzadással kellene arra az időre gondolnunk, a midőn még nem voltunk. Mert megdönthetetlenül bizonyos, hogy a halál utáni nemlét miben sem különbözhetik a születés előttitől s így nem is fájlalandóbb. Egy egész végtelenség folyt le, a midőn még nem voltunk; de ez legkevésbé sem szomorít. Ellenben, hogy a tünékeny lét pillanatnyi intermezzóját egy második végtelenség kövesse, a melyben már nem leszünk, súlyosnak, sőt elviselhetetlennek tartjuk. Onnan eredt-e talán a létezés e szomja, hogy ime, megizleltük és oly igen kellemesnek találtuk? Mint már föntebb röviden kifejtettük: épen nem; a nyert tapasztalat inkább a nemlét elvesztett paradicsoma után ébreszthetett volna végtelen epedést. A lélek halhatatlansága reményéhez továbbá mindig hozzáfűzik egy «jobb világ» reményét is – jele, hogy ez a mostani nem sokat ér.
Számomra a zombik valódi rejtélynek számítanak. Manapság mindenki teljesen megőrül értük, én viszont sosem értettem ezt. Gondoljon bele: ha meghalnék, ám mégis visszatérhetnék az élők közé, akkor nem azzal tölteném az időmet, hogy mindenkit legyilkoljak. Hanem azt mondanám: „Hoppá, én vagyok a világ legszerencsésebb fickója! Hát nem nagyszerű? Üdv, maga csodás ember, jöjjön, mulassunk egyet!” Ha egy nagy durranással érne véget az életem és mégis visszajönnék valamiképpen, nem lennék dühös érte, hanem alaposan megünnepelném.








