Az ellenség ostromának kitett, körülzárt vár, mihelyt a felszabadulás utolsó reményét is kénytelen feladni, tulajdonképpen már megadta magát, különösen akkor, ha megadás esetén a valószínű halál helyett a biztos életben maradás reménye csalogatja.
Amikor férfiak állandóan a halál torkában vannak heteken keresztül pihenés nélkül, és iszapos gránáttölcsérekben nemegyszer a legrosszabb élelmezés mellett kell kitartaniuk, akkor az ingadozó jelleműek kizárólag a halálbüntetés kíméletlen alkalmazásával tarthatók a csatasorban. Hiszen az ilyen ember a börtönt ezekben az időkben egyszerre jobb helynek tartja a harctereknél, mert ott legalább nyomorult életét nem fenyegeti veszély.
Az igazán gyáva semmitől sem fél jobban, mint a haláltól, márpedig ez a harcvonalban nap mint nap ezerféle alakban leselkedik az emberre. Ha tehát az ember gyönge jellemű, ingadozó vagy éppen gyáva fickókat akar harctéri kötelességük teljesítésére szorítani, akkor arra ősidőktől fogva csak egy mód van: a szökevénynek tudnia kell, hogy szökése éppen azt eredményezi, ami elől szökni akar. A harctéren meghalhat az ember, de mint szökevénynek meg kell halnia! Csak ily drákói fenyítéssel lehet nemcsak az egyesek, hanem az összesség részére is elrettentő példát mutatni a zászló hűtlen elhagyásának akárcsak a kísérletére is.
Donald Trumpról sok mindent szoktak mondani, azok is, akik nem kedvelik, de egy dolgot senki sem kérdőjelez meg, ez pedig az, hogy ő nem indít háborút. Tehát ő egy olyan ember, aki utálja a háborút, egy igazi üzletember, aki azt gondolja, hogy az élet meg a dolgok akkor mennek jól, hogyha nincs háború.
– Kossuth Rádió “Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában ( 2024. 11. 08.)
Izraelnek (…) 300 vagy több, senki nem tudja összesen, mennyi (atomfegyvere) van. Minden iráni tisztában van vele, hogy ha megpróbálnának bevetni egy atomfegyvert, akkor Iránt eltörölnék a föld színéről, ez egy olyan nevetséges, önpusztító döntés lenne, amelyet biztos nem tennének meg.
– nyilatkozta az MSNBC amerikai tévécsatornának 2014 áprilisában
Mindig két órát viseltem az Öböl-háború alatt. Az egyiket a bal karomon, ami a Szaúd-arábiai időt mutatta, és egy Seikot a jobb kezemen, ami a keleti-parti standard (Eastern Standard Time) időre volt beállítva. Így egy pillanat alatt tudtam az időt Szaúd-Arábiában és Washingtonban is.







