Úgy gondolom, hogy (a lőfegyvereket) maga a Sátán találta fel, mert ellenük nem lehet közönséges fegyverekkel és ököllel védekezni. Minden emberi erő elszáll, amikor lőfegyverekkel találkozik. Az ember meghal, mielőtt meglátná, mi közelít.
A háború annyi elviselhetetlen megpróbáltatást, gyászt és könnyet hozott, hogy lehetetlen elfelejteni.
Azok, akik provokációkat szerveznek Oroszország ellen, úgy meg fogják ezt bánni, ahogyan már régóta nem bántak meg semmit.
Bármilyen jellegű játszadozást a terroristákkal, még inkább a felfegyverzésüket, nem csak rövidlátó, hanem tűzveszélyes tettnek tartjuk. Ennek következtében a terrorizmus veszélye a világban kritikus mértékűre nőhet, és új területekre terjedhet ki.
Ahogy az életre, úgy egy csatára sem lehet teljesen felkészülni.
Nem jutott eszébe (…), hogy a világ bajait nem a szegények okozzák? A háborút a politikusok, kapitalisták, entellektüelek, bürokraták, a Wall Street-i nagyfejűek, vagy a kommunista nagyfejűek csinálják – sohasem a szegények.
A késlekedő győzelem éppolyan idegfeszültséget okoz, mint az elnapolt vereség.
A kiképzésnél ugyanúgy kell felkészíteni a katonát, mint a sportolót. Akkor ugyan nem rúgom szét a fejét, de megszédül, és elveszti a küzdelmet. Utcán nem lehet ilyet csinálni, ott akkorát kell rúgni, hogy ne tudjon felállni. Jó helyre kell rúgni. Harcban ugyanez van, ott nincs olyan, mint a nótában: nekimenjek, ne menjek? Ott neki kell menni.
A tanítványaim közül többen voltak éles bevetésen, de én csak kiképeztem őket. Nem voltam olyan helyzetben, hogy megéljem, milyen, amikor kilövik mellőlem a társamat, a barátomat. Versenyszerűen verekedtem, rúgtam le másokat, és ipponnal megnyertem a küzdelmet, ezt ismerem, de nem voltam utcai verekedő sem.
Az igazi béke (…) nem pusztán a háború hiánya. Az igazi béke a háború valószínűtlensége.
Ellenzem az erőszakot, mert ha úgy tűnik is, hogy hasznos, a haszon csak átmeneti, de a szörnyűség, amit okoz, maradandó.
Ezer meg ezer év edzett apát és fiát
Elfogadni, ha kell, a hősies halált.
Ezer meg ezer év tanított anyát és leányt
Szívében viselni fekete gyászruhát.
Ha az államhatalom segítségével egy népet a tönk szélére juttattak, akkor az ilyen nép fiainak nemcsak joga, de egyenesen kötelessége a forradalom.
Alapjában véve úgy vélem, hogy a 25 évnél hosszabb béke minden nemzetnek ártalmas. A népeknek szükségük van vérveszteségre a regenerálódáshoz, akárcsak az egyes embernek. Azelőtt, az őseink életében ez harc által ment végbe.
Napjainkban sokszor halljuk a megjegyzést, hogy ez a háború tulajdonképpen a második világháború, azaz a mostani harcot azonosítják az előzővel, amelyet közülünk sokan mint katonák harcoltak végig. Ez az észrevétel nemcsak azért helyes, mert a jelen küzdelem is majdnem az egész világra kiterjed, hanem helyes azért is, mert ugyanazok az erők, amelyek az első világháborút okozták, felelősek a jelenlegiért is, s ezek az erők és hatalmak most is ugyanarra a célra törnek, amit akkoriban talán első pillanatban nem vallottak be, de harci szándékaik mélyen már akkor is meghúzódtak.
A háború nem ismer családi kötelékeket, se baráti érzelmeket.
A stratégák hadseregüket mindig hajlamosak az előző háborúra felkészíteni, kiváltképp, ha abban győztek.
Bármennyit is gondolkodtam utólag a háború alatt folytatott politikánkon – és erre bőven volt alkalmam német „díszfogságom” idején, valamint az amerikai táborokban és végül ma is tartó emigrációs életemben, – semmiképpen sem juthattam arra a gondolatra, hogy mi lényegesen másként cselekedhettünk volna, mint ahogyan a valóságban eljártunk. Józan ítéletű ember nem vitathatja, hogy mindenképpen ugyanaz lett volna sorsunk; hiszen végül a lengyelek és csehek is ugyanúgy jártak, mint a magyarok, románok és bolgárok, akik, bár egymástól eltérő mértékben, részt vettek a háborúban Hitler oldalán.