Forma-1 idézetek

265 idézet

Forma-1 idézetek
Pierre Gasly

Szeretem megérteni a dolgokat – számomra fontos, hogy értsem, mi történik az autóval, mit csinálunk éppen. Egyszerűen nem szeretem, ha kérdőjelek vannak bennem a dolgokkal kapcsolatban. Nyilván nem vagyok mérnök – nem is akarok az lenni –, de igyekszem belefolyni a technikai dolgokba.

Pierre Gasly

Forma-1 idézetek

Pierre Gasly

Nagyon korán megfogalmazódott bennem, hogy Forma-1-es versenyző szeretnék lenni. Amikor születtem, a testvéreim már gokartoztak, szóval kétéves koromban anyukám már babakocsival tologatott a pályákon, és néztük a testvéreimet. Úgyhogy már nagyon korán, kétéves koromban imádtam a gumi, a kipufogó, az üzemanyag illatát, háromévesen pedig már a bátyámnak segítettem gokartot szerelni. Aztán néztem, ahogy Schumacher versenyzett a Forma-1-ben… Az első emlékeim közé tartozik, amikor elkezdett nyerni a Ferrarival. Ötéves lehettem. Én is olyan akartam lenni, mint ő, a dobogó tetején akartam állni, győzni akartam minden hétvégén. 6 éves koromban aztán először teszteltem gokarttal, és teljesen beleszerettem. Versenyezni akartam, Forma-1-es pilóta akartam lenni.

Pierre Gasly

Forma-1 idézetek

Kimi Raikkönen

A Forma–1 sok szempontból nem normális. Végső soron az egész csak üzlet. Ha a normális életről van szó, ennek ahhoz nem sok köze van. Sok időt vesz el az életünkből, de nem ez az első számú az életben. Vannak fontosabb dolgok is a Forma–1-nél.

Kimi Raikkönen

Forma-1 idézetek, Sport idézetek

Max Verstappen

Tudom, hogy mim van, és azt is, hogy mit kell tennem. Gyorsan kell vezetnem, amennyire csak tudok. Ez okoz élvezetet. És hogy mit kapok kívülről, az engem semennyire nem zavar.

Max Verstappen

Forma-1 idézetek, Sport idézetek

Max Verstappen

A Paradicsomban is vannak felhők! Még ha minden tökéletesnek is tűnik, akkor is vannak felhők. Ilyen az élet: vannak előnyei és hátrányai, és ez a Forma–1-re is igaz.

Max Verstappen

Élet idézetek, Forma-1 idézetek

Fernando Alonso

Sok éven át figyeltem a Forma–1-et, és egyedül a stopperóra számít, az életkor nem. Sosem határozta meg az eredményemet az útlevelemben szereplő születési dátum, csak az óra.

Fernando Alonso

Forma-1 idézetek, Sport idézetek

Charles Leclerc

Minden egyes verseny után átnézem a csapat jelentését, ami arról szól, hogy mit csinálhattunk volna jobban, mik azok a területek, ahol nekem, vagy a csapatnak fejlődnie kell. Ez alapján természetes, hogy futamról futamra fejlődöm.

Charles Leclerc

Fejlődés idézetek, Forma-1 idézetek

Charles Leclerc

Egy Forma-1-es hétvége sokkal több elfoglaltságot jelent, mint a kisebb kategóriákban. Sokkal többről szól, mint a vezetés: egymást érik a megbeszélések a mérnökökkel, és a sajtót is ki kell szolgálni. Sokkal nehezebb az embernek beosztani az idejét, energiáit, hogy fókuszált maradjon, hogy ahányszor beül az autóba, mindig 200 százalékos teljesítményt nyújtson.

Charles Leclerc

Forma-1 idézetek

Alain Prost

Visszatekintve az egészre, nagyon erősek voltunk. Az egész Forma-1 arról szólt ekkortájt, hogy Senna vagy Prost? Össze voltunk kötve egymással és nem csak a versenyzésben, hanem az életben is. Örökké a szívem mélyén fogom őrizni a rivalizálást és a barátságot is egyaránt.

Alain Prost

Forma-1 idézetek

Alain Prost

Az utolsó versenyemen, Adelaide-ben már világbajnokként ünnepelhettem a dobogó második fokán 1993-ban, azonban a futamgyőztes Ayrton megfogta a kezem és azt akarta, hogy én is a dobogó legtetején ünnepeljek vele együtt. Ez a pillanat változtatta meg teljes mértékben a kapcsolatunkat, és ma már nyugodtam elmondhatom, hogy egy nagyszerű történet volt a miénk.

Alain Prost

Forma-1 idézetek

Alain Prost

Nem tudom, hogy a mostani rivalizálások ugyanolyanok-e, mint az enyém Ayrtonnal volt. Két teljesen más korszakról beszélünk. A versenyzés világa ma már sokkal kifinomultabb, a környezet is megváltozott és a versenyzőknek is más a kapcsolata az újságírókkal.

Alain Prost

Forma-1 idézetek

Alain Prost

Nem telik el úgy nap, hogy valamelyik ismerősöm ne beszélne Ayrtonról és rólam. Ez azt jelenti, hogy mindketten valami olyat tettünk, ami a szurkolók számára maradandó maradt.

Alain Prost

Forma-1 idézetek

Úgy vélem, eljön az a pont, amikor egy pilóta még mindig rendkívül erős a versenyeken, viszont az az extra apróság, ami az időmérős zsenijüket jelenti, elkezd megkopni. És szerintem az egyik érdekesség Lewis kapcsán, hogy ez még mindig megvan benne. Úgy gondolom, rendkívüli fizikai tehetséggel van megáldva, kombinálva a mentális elszántságával.

James Allison

Forma-1 idézetek

Szerencsés vagyok, hogy olyan emberekkel dolgozhatok, akik a legfeddhetetlenebbek, és szerintem ez a tulajdonság jellemzi Lewist is. Már ő az egyik legidősebb versenyző a rajtrácson, mégis úgy vezet, mintha az egyik legfiatalabb lenne. De egy bajnoki címektől és számos győzelemtől hemzsegő karrierben is nehezen találunk olyan pillanatot, amikor Lewis valami csúnyát csinált volna a pályán. Rengeteg lélegzetelállító és bátor dolgot csinál, de nem látunk tőle durva vagy dodzsemezős megmozdulást, vagy bármilyen cselt a vezetésében. Remélem, ezt a pályafutása hátralévő részére is megtartja, mert ez egy elég feddhetetlen karrier eddig. Úgy vélem, a többszörös bajnokok között szinte példa nélküli, hogy úgy érjen el valaki ennyi sikert, hogy még csak a sportszerűtlenség árnyéka se vetüljön rá.

James Allison

Forma-1 idézetek

Kimi Raikkönen

Érdekelt a versenyzés és minden, aminek motorja van. Sosem gondoltam, hogy eljuthatok az F1-ig, mivel sosem volt pénzünk. De szerencsére jó emberek szegődtek mellém, Dave és Steve Robertson, akik lehetővé tették a dolgot. Nélkülük esélyem se lett volna. Azt hittem, évekig gokartozni fogok, és csinálok belőle egy kis pénzt, autózni nem volt pénzem. Aztán barátok és családtagok segítettek, összejött a Formula-Renault és egy kis tehetséggel egy év múlva az F1-ben voltam.

Kimi Raikkönen

Forma-1 idézetek

Max Verstappen

Összességében mindig jobb, ha több versenyző küzd a bajnoki címért. Ettől a sportágat is jobban fogják kedvelni.

Max Verstappen

Forma-1 idézetek

Max Verstappen

Természetesen fontos megérteni a versenyzés technikai oldalát. Aki jobban ismeri, pontosabban tudja, mi történik az autójával, és ettől gyorsabb is lesz.

Max Verstappen

Forma-1 idézetek

Oldalunkon jelenleg 28 554 idézet közül válogathatsz, 283 kategóriában.