Egyszer olyan távolról és olyan erősen lőtte Peter Schmeichelnek a labdát, hogy az körbekergette őt az edzőpályán a szemtelenségéért. Scholes elsőosztályú orvlövész lehetett volna.
Az emberek a focira is alkalmazni akarják az üzlet szokásos szabályait. A foci azonban nem egy csűr, nem is egy malom, hanem emberi lények bizonyos fajta gyülekezete. Óriási különbség.
Nem számít, hányszor lökték meg, hány szabálytalanságot követtek el ellene, az egész lénye ellenállást sugallt: „Te engem nem fogsz kiszorítani ebből a játékból, mert én Cristiano Ronaldo vagyok.”
Szombat délelőtt ott állsz, nézed a meccset, és egyszer csak felfedezel egy George Bestet, Ryan Giggst, vagy Bobby Charltont.
A futball kihozhatja a legjobbat, de a legrosszabbat is az emberből, mert annyira erős érzelmeket tud megmozgatni. Egy döntő jelentőségű meccsen a játékosok elveszíthetik a türelmüket és a higgadtságukat, és ezt a menedzser fogja megszenvedni.
Mi egy csapat vagyunk. Megosztjuk egymással a labdát, a játékot, és a gondokat is.
Ha a tizenhatoson belül vagy, és nem tudod, hogy mihez kezdj a labdával, egyelőre csak rúgd a hálóba. A további lehetőségeidet később megbeszéljük.
Egy futballcsapat olyan, mint egy zongora. Nyolc ember kell, aki cipelje, és három, aki tud rajta játszani.
A szocializmusban – melyben magam is hiszek – egymásért dolgozunk, és a jutalomból mindenki részesül. Így látom a futballt, és így látom az életet.
Egy kispályás focimeccsen, a gólszerzés öröme közben bevillan, hogy nem a hálóba pattanó labda látványa okozza a boldogságot, hanem a rám szegeződő tekintetek, az én jellemfejlődésem mindössze ennyi.
A projektünk a Citynél többről szól, mint győzelemről. A saját filozófiánkkal szeretnénk sikeresek lenni. Ezért kelünk fel minden reggel, ezért végzünk ennyire alapos munkát, ezért hozzuk ki magunkból a maximumot.
Pep és én hasonló mentalitással rendelkezünk. Igazság szerint ő még nálam is intenzívebben végzi a dolgát a labdarúgásban. Ő annyira stresszes… Állandóan. Igaz, az edzőn mindig kétszeres a felelősség a játékosokhoz képest. Ő nem csupán győzni akar. A tökéletességre törekszik. Az első találkozásunkkor leült mellém, s ezt mondta: „Kevin, ide hallgass! Nagyon könnyen a világ legjobb öt játékosa közé kerülhetsz. Könnyen.”
Vicces látni azt, hogy az emberek mennyivel másképp viselkednek a labdarúgásban, amikor jól teljesítesz.
14 évesen hoztam egy olyan döntést, amely örökre megváltoztatta az életem. Megadatott a lehetőség, hogy a Genk fociakadémiáján fejlődjek, ezért fogtam magam, és Belgium egyik részéről a másikra vándoroltam. Az otthonunktól kétórányira volt az edzőközpont, de leszögeztem a szüleimnek, hogy menni akarok.
Tapasztalataim szerint a futballisták totálisan különböznek attól, mint amit előzetesen sejtesz velük kapcsolatban. Meg kell ismerni őket.
Az igazat megvallva: Raheem az egyik legszuperebb és legszerényebb srác, akit megismertem a futballvilágban.
Ha egy lánynak odaadom a focis dzsekimet, az a birtoklás kifejezése.
Jómagam a 4-4-2-es felállással kezdtem, aztán az idő és a tapasztalatok megtanítottak rá, hogy a felállásra úgy gondoljak, mint egy méretben stimmelő ruhára: felöltöztetem vele a játékosokat, de nekik kell aztán azt úgy viselniük, hogy azzal kihangsúlyozzák a lehető legelőnyösebb tulajdonságaikat.
