A tökéletes virág nagyon ritka. Van, aki egy életen át keresi, s az élete nem hiábavaló.
Az élet ott van minden sóhajban, minden csésze teában, minden kioltott életben. Ezt látja meg a harcos.
Úgy tűnik, a múlt néha felüti a fejét, akár van hozzá kedvünk, akár nincs.
Elfáradtam. Elfáradtam az utazásban, örökké egyedül, mint az ujjam. Belefáradtam, hogy sose volt mellettem egy barát, aki megmondja, hova megyek, honnak jövök s miért. És főleg belefáradtam abba, ahogy az emberek bánnak egymással. Belefáradtam a kínba, amit érzek és hallok a világon minden nap. Túl sok van belőle.
Gondolja, hogy ha az ember őszintén megbánja a rossz tetteit, visszatérhet abba az időszakba, amikor még boldognak érezte magát, és ott marad örökre? Ilyen lehet a mennyország?
„Jogunk van az élethez, a szabadsághoz, és a boldogságra való törekvéshez.”
Azon gondolkodtam, Jefferson mit érthetett a boldogságra való törekvés alatt? Talán azt, hogy egy életen át csak törekszünk a boldogságra, de sohasem érhetjük el, hiába is teszünk meg mindent? Honnan tudhatta ezt?
Elméd, mint a víz, ha felbolygatják, nagyon zavaros lesz; de amikor lecsillapodik, akkor a válasz önmagától megmutatkozik.
Néha pont azon az úton találkozunk szembe a sorssal, melyen megpróbáljuk elkerülni azt.
Ha csak olyat csinálsz, amit tudsz, sose leszel több annál, ami most vagy.
El kéne engedned azt, ami a múltban volt, mert már nem számít. Az egyetlen, ami számít, hogy most mit választasz.
Nehéz dolog helyesen cselekedni akkor is, ha tudjuk, hogy kell.
A legtöbben csak úgy tesznek jót, ha nem esik nagyon nehezükre.
Van úgy, hogy az ember akkor is jót tesz, amikor nem akar jót tenni.
Az a harcos, aki csak az öléshez ért, mindig nagyon könnyen sebezhető marad.
Ámulatba ejt, hogy manapság van ember, aki a pénzt jobban szereti, mint az életét és a rüfkéjét.
Ő nem fog senkit elárulni azért, hogy biztosítsa a jövőjét. És ezt, barátaim…tisztességnek nevezzük, bátorságnak! Minden vezetőnek ilyennek kellene lennie.
